Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere X. "Értelmi súly és erkölcsi felelősség"

gas (következményeket érezve bele a bármily (kicsi esetbe. Miikor azonban a májusi vá’ság megoldása után meggyőződik arról, hogy nem lesz belső öldöklés — százszor, ezerszer meggyötört elméje, idegzete akkor kezdi felnagyítani a külső veszélyeket.

Ez katasztrófa hangulat, sőt katasztrófa várás — ám nem egyedül Széchenyi sajátja. Láttuk az első fejezetben, hogy ez éppen a Reformkort megelőző ébredés velejárója, miikor is a legjobbak oly hirtelen 'és oly intenzíven élték át több évszázada 'tartó szerencsétlen sorsunkat, hogy — az Adam Kollár által félrevezetett Herder jóslatának árnyékában — jövőt kutató tekintetük előtt ímegfcápiződött a sír, „hol nemzet süllyed el”... Nos, ez ott ólt a Reformkor minden gondolkodójában, s 'különös erővel kezdett hatni a 48—49-es folyamaitok válságos szakaszaiban.. Ezt fejezik ki Batthyány, Eötvös, Beák egyes nyilatkozatai. Kossuth minden fontos beszédébe beleszövi, s legtisztábban nyilvánul meg a szeptember huszonmegyeddiki hatalmas, harcra hívó kiáltványában^ mikor olyan „irtózatos sírt” ásait a miagyar nőkikel a nemzetnek, melybe mindnyájan beleférjünk. Nincs még egy nemzet Európában, melyiknek vezetője a bármilyen válságos történelmi -pillanatban is ilyen rémképhez fordulna. De a nagy becsület és szabadság, vagy mocskos bűn és halál! kossufhi túlzó képlet-et 'minden idők legnagyobb magyar költője is átveszi. Az a Petőfi Sándor, aki élete minden pillanatában úgy tudott internacionalista lenni, hogy közben népi- nemzeti is volt. ö is azit írja, már 4i8-ban: „Hol lesz az új Mohácsi, ahol megint lemegy majd a haza napja.. fessük zászlainkát fekete-pirosra mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa.” Aztán 1849-ben^ mikor már „Európa csendes, újra csendes, elzúgitak forradalmai”, akkor:

„A Kárpátotobul de az Aldunáig Egy bősiz üvöltés, egy vad zivatar!

Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar.

Ha nem születtem volna is magyarnak,

E néphez állaniák ezennel ón,

Mert elhagyott, miért a lageOhagyottaibb Minden népeik közt a föld kerekén.”

Nos, ez az a kollektív halált minduntalan felidéző magányérziet, melyet mégiscsak Széchenyi élt át leghevesebben ós leghuzaimosabban, csakhogy ő nem a fenéke- dést 'tartotta gyógyírnak. Ezért nem szereti iPébőfi .működésének irányéit 48 tavaszán és nyarán, noha, mint Naplójába írja, őt is lelki gyermekének tekinti, azaz, a Hitel koncepcióját átvevőnek, csakhogy éppen ellenkező (gyakorlati következtetésiekkel. Ám éppen ezeket a következtetéseket Széchenyi nem bátorságmaki hanem a katasztrófa- hangulatból következő egyensúlyvesztésnek, a félelem kompenzálásának tekinti — megint eltúlozva, persze. Ment csak annak betudni nem lehet. Nincs kollektív tulajdonság, melyet csak egyetlen okira lehetne visszavezetni, s mely csak egyetlen ‘következményit vetítene előre — hianiam maradjunk annál, hogy ő ezért tartja végzetesnek a radikális megmozdulásokat és Kossuth egyes lépéseit 48 nyarán, mikor már nemcsak az ő sejtéseiben, hanem a valóságban is a külső veszély kerül előtérbe.

Mert az európai gazdasági válság fáziskülönbségének másik gyakorlati következménye az, hogy júliusra kiéleződik aiz ellentét az osztrák és a magyar gazdasági érdekek között.

Ez megtörtént volna a forradalmiak nélkül is^ ahogyan ‘bármelyik korábbi nehéz gazdasági helyzetiben, s mindenképpen a fejletlenebb Magyarország rovására — azonban itt és most a probléma kulcsát éppen a kivételes helyzet kivételes következményeiben találhatjuk föl: Láttuk a gazdasági helyzetet tárgyaló negyedik fejezetben, hogy az osztrák és magyar anyagi érdekek minidig ütköztek, s milyen kemény, nyílt rivalizálás volt im-ég a Habsburgok alatt is. Am ezeket az elütő érdekeket a hatalom nemcsak kihasználta, hanem tompította is. Szándékkal is, a politikai cél érdekében, de szándékitailanul is, egyszerűen azzal, hogy volt. Hogy az ellentéték ódiumát akairva- akanatlan magára vonta. A májusi (bécsi forradalomtól kezdve azonban. Habsburg hatalom tulajdoniképpen nincs. Az udvar Innsbruckban vonódik, Becsben pedig a for427