Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere X. "Értelmi súly és erkölcsi felelősség"
Széchenyinek soha, egész életében nem adódott ilyen természetes önfelszabadítás, egyetlen egy sem. Nem, mert ő a békés építés zsenije; Kossuth a forradalomé. Kossuth 1848 március harmadika előtt negyed- vagy nyolcad-életet 'élt, mert vajmi kevés tér adódott képességei kifejezésére. Ám Széchenyi is fél életet élt, hiszen, láttuk, minden alkotásában gátolták a külső és belső viszonyok, a tudatos gámcsolások. Hanem Kossuth ideje eljött a Népek Tavaszán — Széchenyié ekkor sem. Nem, mert ő egész életében legfeljebb Naplója előtt ülve engedte át magát érzelmiéinek, — cselekvéseiben viszont mindig az vezérelte: ez vagy az a program, cél, mennyiben lenne realitás. Ezért jegyzi föl március harmadiikán este: „A kerületi ülés elfogadta az ostobaságot.” Tudniillik, Kossuth felirati javaslatát. Aggodalmait pedig pár nap múlva a Tasnek Anitáinak írott leveliben fejti ki: Kossuth nem érintette, mi legyen a megyék szerepe az új állami konstrukcióban. De figyelmen kívül hagyta a kancelláriát, a királyi kamarát, a helytartótanácsot, azaz a nemzet főhivatailait, s ekkép homályban maradt, hogy milyen legyen Magyarország kapcsolata a. birodalom többi országához — és ez lesz a bajok gyökere. Mert alakuljanak bármilyen. társadalmi és államformák a kontinens forradalmai nyomán, a nagyhatalmak Középeuirópára vonatkozó koncepciója nem fog megváltozni. Az tudniillik, hogy itt egységes hatalomra van szükség az egyensúlyhelyzet fenntartáséhoz. S ha ezt az osztrákok vagy a csehek teszik lehetetlenné, akikor azokat, de ha mi, akkor bennünket fognak leverni, hogy az így megőrzött birodalmat tálcán nyújtsák át a Habsburgoknak. Ezért ajánlja föl egy bizalmas tanácskozáson az udvarnak, hogy vállalja a teljhatalmú diktátorságöt, annak minden következményével. Ekkor azonban újólag bebizonyosodik, hogy az udvar soha, egy pillanatra sem bízott benne: szavai mintha el sem hangzottak volna, egészen másról kezdenék tárgyalni — közben azonban az is kiderül, hogy ha kétségek férnek a Kossuth féle koncepció megvalósíthatóságához, akkor az ő ajánlatának sincs meg a realitása. Mert Windisgraetz herceg helyzetelemzése szerint nincs elegendő csapat Magyarország katonai kormányzásához, Kübeck- nek, a kamara elnökének pedig nincs pénze zsoldosok toborzására. Ezért helyezkedik az udvar várakozó álláspontra, miközben Bécs, csakúgy mint a birodalom számos más része, erősen nyugtalan; s a forrongó, sokfelé csapó gondolatok, szándékok egységesülésének fő motívuma, hogy Kossuth Lajos alkotmányt követel a Habsburg ház országainak. Március 13-án a bécsi diákok, mesterlegények, polgárok, ajkukon a magyar forradalmár nevével építenek bairrikádofcait, kergetik el Metternich herceget, és ígéntetik meg Ferdinánddal az alkotmányt. Két nap múlva pedig még hatalmasabb a megmozdulás, ezúttal azonban az öröm miatt. Március .tizenötödikén érkezik a magyar országgyűlés küldöttsége. Ezt István nádor vezeti, és Somsichtól a Madarász testvérekig benne van szinte mindenki, aki számítani fog az elkövetkező hetekben, hónapokban (Deák és Eötvös csak később érkeznek meg Pozsonyba). És Bécs meg is éijemzi mindet, illendően, hanem a kikötőnél ösz- szegyűlt, soha nem látott hatalmasságú embentömeg csakis Kossuthot követeli. Kocsijából kifogják a lovakat, úgy viszik végig a városon. Minden kapu fölött osztrák és magyar zászlók, minden járda, mieMékutca, ablak, de még a háztetők és az oszlopok is, tömve vannak emberekkel, és a levegőeget szüntelen hasogatja a kiáltás; Kossuth! Kossuth! Vdvát Ludwig Kossuth!... — És hogy az egész nem csupán lelkesedés, hanem niagyonds élő, ható szolidaritás, az mihamar kiderül. Az udvarnál ugyanis nem akarják elfogadni a rendek feliratát, illetve, jócskán meg akarják nyirbálni. Ennek híre terjed a városban, ’ és a nép, a polgárőrség a Hofburg ímegrohanására készül — ahol viszont úgy megrémülnek, hogy Kossuth végül is azzal csikarja tó a beleegyezést, hogy annak fejében ő ileesendesíti Bécset. Meg is teszi, és a magyarok dolgukvégzetteai távoznak. Hogy a magyar és az osztrák szabadságmozgalmak ebben az egész időszakban — május—június, szeptember—október — mennyire ‘összefüggtek, s ez mindkét nemzetnek mily nagy hasznára szolgált, az annyira közismert, hogy én itt visszatérek tárgyalásom közvetlen fonalához. Még március 15-én este, a hatalmas tömegdemonstráció hatására, Széchenyi ezt 423
