Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - 80 ÉVE SZÜLETETT NÉMETH LÁSZLÓ - Imre László: Az emberundortól a belátásig - Az áruló jelentésrétegei (tanulmány)
Fájával találkozott, akiket a magyar barátságok nagy ifcletője, a közös gyűlölet most Oresztész-Püládésszé tett.” Görgeyben egy konstruktív közösség vágya él, ezen méri a pálinkaszagú Látogatót, aki az árulónak tartott fővezértől nem restell pénzt kérni. A bűnbakkereső, hálátlan nemzet már-már halálba kergeti éppen azt, aki az utolsó csatákban, szinte a halált kereső személyes hősiességével bizonyította bátorságát. Hasonló keserűség munkál Németlhben, aki igazságtalannak és kegyetlennek érzi a magyarság, a nemzedéktársak elfordulását: „Éjjel azonban egy-két óra alvás után fölébredtem, s elkezdtem gondolkodni rajta, a nemzedéken. Nem a mondanivalóik fájtak, a szándék — mért lettem én József a testvérek között. S ekkor történt meg az, amitől én az életre szóló betegségem kezdetét számítom: a szoba egy félfordulatot tett a pattanásig feszült agyam körül.” A Elcsigázott izgalom és aggodalom állapotában a hálátlan nemzet, a volt fegyvertársak rosszindulatát Görgey iszonyatos megpróbáltatásával fejezi ki. Az a Németh László tehát, akit olyan sokszor marasztaltak el, mint nacionalista gondolkodót, mint a népi írók ideológusát, ebben a drámájában a nemzeti elfogultság, a nacionalista korlátoltság kíméletlen leleplezője. A toűn- bakkereső önfelmentés, a nagyotmondó magyarkodás, a frázisos és patetikus hazafiaskodás kritikájával ismét előre néz, a jövő tisztultabb, szerényebb és dolgosabb, etikusabb és igazságtisztelőbb magyarságának képe lebeg a szeme előtt. Az áruló históriai, aktu ál-politikai és nemzetkarakterológiai jelentésrétegét emberileg, filozófiailag hitelesíti és betetőzi egy pszichológiai, szinte metafizikai szintű tétel: az egyén meg nem értettségének, végzetes elszigeteltségének dilemmája, a mást, a különbet elviselni nem tudó emberiközösség élménye. Az önkommentór a Görgey- dráma fő kérdésének tekinti: milyen emberi alkat az, amely az árulás látszatát szinte vonzza magához. Görgey „másság”-a az volt, hogy „megpróbált ifjúsága s még inkább természettudományos iskolája egy évtizeddel kortársai elé ugratta, s ez a gúnyosan szikrázó, blazírtságnak tűnő másféleség volt az, ami a többiek szemében gyanússá tette.” (Megjegyzendő: Kemény, utóbb Németh László szerint Széchenyi népszerűtlenségének egyik oka is gúnyos, hidegnek tűnő, szenvedélyeit sérülékenysége miatt mélyre rejtő, .látszólag blazírt viselkedésimódja volt, ódájában ilyesmire céloz Arany is: „Nem láttuk, e szív néha mit palástol / Hordván közöny havát és gúny jegét”.) Németh közvetlenül beledolgozza a mű szövegébe ezt a problémát a negyedik felvonásban a Görgeynek igazságot szolgáltató Reviczky szavaival: „Nekem azonban bőven elég ez a homlok, ez a gúnyos sziporka, amely a legszentebbel s legfájóbbal kötekedik, nem azért, mert nem szent és nem fáj neki, hanem mert nagyon az és szégyelli az érzéseit...” Az árulás 'vádijának időszakában, 1954-ben visszatérő élménye Némethnek a félreismertség, az egyedüllét. Amilyen jól esik neki, hogy Illyés mellé- áll a Petőfi Mezőberényben vitájában, annyira érzi magányát nemzedékében: „Illyés és kortársaim közt ez volt a különbség: ha ő akarta, ő tudta, mi a jó abban, amit csinálok, míg a többiek oly ködös szemmel nézték, mintha egy más csillag ejtett volna közébük”. Ez a más csillagról származás, a többi ember ‘kíváncsi-ellenséges mé- regetésének tudata, a közönség esség érintésétől való irtózás, mint ismeretes, az Iszony alapgondolata. Az ember reménytelen önmagára utaltsága, a végzetnek való kiszolgáltatottsága, a fojtogató emberi, társadalmi környezet nyomása itt konkrét történelmi értelmezést kap: ,,a történelmi események közé szorult ember, aki tulajdon morális érzékére hagyja magát: néha egy nagyobb hitnek, erkölcsnek, vagy minek nevezzem, megy homlokkal neki.” Nem az egzisztencialisták labirintus-élménye ez tehát, hanem a kivételes erkölcsi érzékenység védtelensége, amely még ellenszenvet is vélt ki a többiekből. A probléma .itt, minden -történelmi .és nemzetkarakterológiai összefüggése mellett is, tisztán pszichológiai beállítású. Görgey maga magyarázza el Moronak: „Képzeljen el ön egy embert, akinek tizenöt éves korától a legszűkebb viszonyok közt kellett a katonatisztet játszani, s akit hajlamán kívül pénztárcája lapossága is sztoikussá nevelt, majd erre a sztoicizmusra még egy második logikai páncélt is kapott, a tudományos gondolkozás szigorát, képzelje el, mondom, e nyugati típusú aszkátát, amidőn mint a tyúktojások közé csent pulykatojás — a nagy Kossuth kotlós szárnyai alól — a többi forradalmi tábornokkal együtt egy siettetett keltetésben kikelt: nem fogja-e ezt a pulykát a sok egyfajta csirke s igen hamar maga az 373
