Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - 80 ÉVE SZÜLETETT NÉMETH LÁSZLÓ - Imre László: Az emberundortól a belátásig - Az áruló jelentésrétegei (tanulmány)
felé előremutató eszménye mintegy az eltelt évtizedek emberi-történelmi tapasztalatát összegezi. Az Utolsó széttekintés-ben közlőit, 1966-ból származó Az áruló három problémaköre című írás teljes egyértelműséggel kinyilatkoztatja, hogy „aki a darab híre után azt várja, hogy a Kossuth-Görgey per felújításának, Görgey felmentésének, Kossuth elmarasztalásának lesz tanúja: csalódik, a darabnak nem ez a tárgyai” Az önéletrajzban is azt vallja, hogy nem a Fáklyaláng-gal akart vitába szállni, sőt Az áruló „sokkal magasabb szinten marasztalja el Görgeyt ,s mutatja meg Kossuth nagyságát, mint az Illyés darab: mint bizonyos porok ben, a vádlott vajúdja ki a leikéből hibáját, s ösmeri föl eltaposójának kiáltó emberi gyengeségeit túlfényló dicsőségét.” A mű históriai jelentésszintjén ily módon nem a Kossuth-Görgey ellentétben való igazságosztás szerepet, hanem egy nagyabb távlatú dilemma: a magyar polgárosodás elmaradásának, illetve á magyar közgondolkodás nemesi-romantikus jellegének gond ja. Görgeyt Németh László szándékosan az új idők embereként, a korszerű, természet- tudományos gondolkodás képviselőjeként ábrázolja. Már a darab elején erre a mozzanatra helyezi a hangsúlyt, hiszen a legelső, amit Görgeyről megtudunk, az, hogy „keze... éppoly nyugtalan, mint a feje, folyton fabrikál valamit... igen büszke rá, hogy ő a Moro úr gyárában gépszerelő munkát végez.” A múltjáról is azt tudjuk meg, hogy „sztoikus férfi, aki Prágában hideg szobáiban, vízen és kenyéren tanult.” (A francia inas is megjegyzi, hogy „a .tábornok úrban van valami hugenotta.”) Görgey tehát olyan nyugati típusú aszkéta (a darabban!), aki előrejutást a tudománytól és a munkától, a vegyészettől, az értelemtől vár, aki a forradalom előtt gazdálkodni akart, s a tavaszi hadjárat sikereit is racionális gondolkodásmódjának köszönheti. Elképzelései és lehetőségei a modern, polgári européer alakjához kapcsolódnak (Lem- bergbe levelezett tanársegédi állás ügyében, Amerikába hívták vegyszerkereskedőnek), az ő szemében Kossuth az idejétmúlt vármegyei retorika embere. A sztoikus természettudós kiáltó ellentétben volt rendi gondolkodású környezetével: „Én amikor a császári szolgálatot otthagytam, természetbúvár lettem, az igazság szolgálatára szegődtem el: s ettől akkor sem állok el, ha az számomra kellemetlen.” Ezt a már-már ridegen racionális képletet van hivatott enyhíteni Görgey pedagógiai (az európai történelemben ugyancsak az újkori polgárosodáshoz kapcsolható) ambíciója: „Kifejteni az emberekből, ami bennük van: ez mindig vonzott.” (Unalomból, s hogy magát hasznosítsa, Klagenfurtba hozatja és tanítja bátyjának két fiát.) Görgeynek ez a szabadságharc vezetőitől elütő érdeklődése és lelkialkata magában hordozza már az árulás vádjának egyik magyarázatát, önkommentárjában legalábbis Németh László erre az értelmezésre hajlik: „világos, hogy Görgey nem volt ex professione áruló, amint azt az öregedő Kossuth is elismerte, de mint kissé blazírtot adó fiatalember, aki egy nemzedékkel előbb végezte el magában a romantika bírálatát, mint kortársai, s egész Európa: mondott és tett olyanokat, amelyek nemcsak ellenségei, de a szerep szorításában a maga lelikiismerete számára is összeállíthatták az árulás vádját.” Amikor Görgey elmondja, hogy az oroszlán-hősiességű Guyonnál többre ment a pedáns, megbízható Bayer ezredessel, akkor nem a bátorságot, a lelkesedést becsüli alá, hanem azt akarja hangsúlyozni, hogy a tervszerűség, meggondoltság nálunk oly ritka tulajdonságainak a magyar hadseregben különösen nagy értéke volt, nem tűz és vakmerő önfeláldozás, hanem fegyelem és pontosság hiányzott. A nemesi vezetésű szabadság- harc különös, egyedi figurája volt tehát az aszketdkus természetű, természettudományos műveltségű fővezér, s épp mint ilyen mutathatta meg sikereinek példája az elmaradott ország számára a lehetséges és szükséges irányt: az ipar, a tudomány fejlesztését, a hazafiaskodó nagyotmondás helyett a szívós munka parancsát. A magyar társadalmi fejlődés egyik végzetes gátoló tényezője maradt, hogy a polgári iparkodásnak, a racionális számításnak, az aszkézistől sem visszariadó türelmes tanulásnak nem volt, s nem lett igazi becsülete a XIX. századi magyar közgondolkodásban. A magyar fejlődés lassúsága és féloldalassága, Németh szerint részben e nemzeti „jel- lemhibá”-ra vezethető vissza. Ennek a történelmi tanulságnak az ad aktualitást 1954-ben, hogy az eltelt másfél évtized eseményei az egyre jobban fasizálódó magyar világ, aztán a világháborúba 371
