Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - 80 ÉVE SZÜLETETT NÉMETH LÁSZLÓ - Imre László: Az emberundortól a belátásig - Az áruló jelentésrétegei (tanulmány)
IMRE LÁSZLÓ Az emberundortól a belátásig AZ ÁRULÓ JELENTÉSRÉTEGEI Az áruló 1954 tavaszán (keletkezett a II. József és a Petőfi Mezőberényben közvetlen szomszédságában és Németh László önéletrajzából meglehetősen sokat tudunk az inspiráló tényezőkről is. A Galilei körüli huzavona és vádaskodások, régi (barátok és volt eszmetársak igaztalan szemrehányása révén azonosulhat az író a szabadságharc árulónak bélyegzett tábornokával. Görgeyinek a darabban elhangzó panasza („olyan híremet költötték, hogy jobb érzésű emberek nemigen látogatnak meg”) a túliérzékeny Németh reagálása nemzedéktársai kimondott vagy kimondatlan, valóságos vagy képzelete által felnagyító,tt elmarasztalására. Az önéletrajz szerint megalkuvással, sőt árulással vádolják. Orosz műfordítói sikered, majd az írószövetségben vállalt előadása után váratlanul éri a megbélyegzés: „Berobban Kecskemétről Tóth Laci, a Tanú hajdani kiadója, s a régi lakómtól hallotta, hogy ,Németh László teljesen vonalas lett’. Féja fel-feljött Pestre. Én meghívtam és nagy megértéssel hallgattam végig betegsége tüneteit. Hívtam máskorra is, de nem jött el, ahelyett mint árulóra szórta a világban eltévedt reformátort keserűségét. ,Fordítva volna jó: ha a Horthy-vidágban írja meg a Galilei-t, s most a VII. Gergely-t.’ A másik hallgató író, Sinka is szidott, ahol ért. Nagy meséi voltak, hogy miféle küldöttség járt nála, s mit nem ígért fel neki, de őt nem lehet, mint Némethet, megvenni.” Ebben a helyzetben nem fogadja el Szabó Lőrinc meghívását egy nemzedéki összejövetelre, s utólag megállapítja, hogy igaza is volt, mert Szabó Lőrinc „köny veket szedett de a polcról és sírva bizonygatta, nem igaz, hogy az inkvizíció Galileit kompodra vonta.” Sárközi Márta, a régi fegyvertára is nekitámad: „A Nemzetinek ma darabot írni oktalanság és becstelenség. A Galileit igenis (be fogják mutatni, de úgy, ,hogy az egy rémdráma lesz. S az én esetem egy második Illyés eset, csak sokkal súlyosabb, mert Illyés mindig kommunista volt, s csak belecsúszott a díszíró szerepébe, míg én tudatosan eladom magamat.” A tisztességét kikezdő rágalmakat, természetesen, alaptalannak érzi, s a fölzaklatott lelkiismeret adja Az áruló érzelmi, indulati magját. A felkavaró élmény, a szégyen és a tiltakozás hullámait zárt, kerek drámai forrna fegyelmezi: „Egy Pirandello-darab jelent meg előttem a magyar történelem súlyos anyagából: egy kemény férfi csatákban vizsgázott hős lelkének küzdelme, a beletörődés az árulószerepbe...” Ember és szerep viszonyának kérdése, hogy miként néz szembe Görgey a reá kiosztott hamis történelmi minősítéssel, hogy harcol ellene és miért vállalja — mindez valóban pirandelloi raffinérdával játszódik le előttünk oly módon, hogy az ibsend analitikus szerkezet itt is a múlt felé haladva, a közelmúlt eseményeit felidézve, vitatva élezi a jelen konfliktusait. (Az utazás ugyanígy, csak persze más hangnemben, a múltból hozott szereppel a jelen ellentmondásai közé szorult, a bizalmatlansággal és rosszhiszeműséggel küszködő főszereplő vergődését mutatja.) A kelepcébe került Görgey konfliktusa a pirandelloi-ibseni műformában megfelelő teret kap arra, hogy több jelentést is hordozzon, a gondolatiság rendkívül gazdag, egymásra épülő szintjeit teljesítse* ki. Hiszen a Galilei körüli vádaskodásokra, mint lírai indítékra közvetlenül ráépül a darab történeti mondandója, XIX. századra vonatkozó eszméi, ami kiegészül a Rákosi korszakra célzó aktuális utalásokkal. Nemzetnevelő, önkritikus magyarságszemlélete, az újabb tapasztalatokkal bővülve már valamivel elvomtabb tanulságokat kínál, s a dráma egy más szinten, az absztrakt, már-már metafizikai magány és meg nem értettség tragédiája. Végül, mindezen jelentésrétegek eredményeképpen egy új magatartástípusnak, a belátásnak az Irgalom 370