Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék XIV.

jelen felé, mert ami nem szart termel, ami nem ostobaságot és elnyomást sugall, ami hiteles (az eredetiség még csak nem is a kérdés ma már) -az mind nagyszerű, ami túlél az mind erős és az életet erősíti, hogy pedig vannak istenek is, persze korral, ízléssel változó istenek, ez csak örömet kell okozzon nekünk, halandóknak, akik istenek lehetünk, ahogy Warhol mondaná: legalább 15 percre. A teljes bedobás radikalizmusa nélkül még semmi sem történt, ez történt a mi nemzedékünkkel éppúgy, mint veletek, de a túlélés a feladat másik fele és ez még előttünk áll. Vallások, forradalmak halnak és az embernek jól kell megválasztani a kritikusait ‘és az önkritikáját is, mert a kritika nagyon gyakran a tehetetlenek és a tehetetlenség fegyvere, és gyilkolni könnyebb, mint csinálni valamit, jól gyilkolni pedig a legnehezebb, bocsánat az erős kifejezésért. Szóval akik túlélnek, megértenek és például ez a lány, aki a testi, politikai, szellemi radikalizmus minden fázisán átment, nagyon jól megértette ismeretlenül is és szerette azt, amit látott tőled 'és ez nem érdekes, hanem, hogy nincs két világ, hanem egy csak nagyon praktikus szempontból, személyes érdekből az embernek muszáj elfelejteni időnként dolgokat, hogy saját maga legyen. Ezért azt sem hiszem igazán, amikor a teljes nemtudásodról írsz, ami minket illet. Ameny- nyiben a nemtudás segít a sajátodat csinálni ez jogos, különben pedig csak szomorúság, ami nem lehet keserűség. Jól tudod ki volt Duchampe, jól tudod, hogy a divat milyen fontos, Kassák fekete inge és hogy ez hogy változik. A technológia fontosságára is emlékszel a futuristáktól és akkor nem beszéltem Dosztojevszkijről, vagy Kafkáról, akinek őrült találmányait persze a kis Magyarországon fönt és lent egyaránt megpróbálják a „jelentés” fontosságára komplikálni, legyen az vallási vagy politikai. Végül is gondold meg, kit az ördögöt érdekelne Kafka a maga mély és komplikált jelentéseivel, ha nem változna bogárrá és más hasonló „időtlenségek”. New York valóban egy másik világ, de hát tudod, hogy idejött a Dada, ami viszont nem egy másik világ neked, sőt magad is régi kipróbált dadaista vagy, ha nem köhögsz. A Punkok nem ijesztőbbek, mint a német expresszionizmus, akiket azért ismersz és becsülsz és Warhol nem hidegebb mint egy kocka fekete alapon, nem beszélve némely Pi- cassoról, akiről senki sem hiszi remélem, hogy érzelmei voltak. Nem írok magunkról, mert te is csak akkor tudsz válaszolni, ha valaki konkrétan kérdez valamit egy képen. Ügy általában nem lehet! Főleg olyanoknak nem, akik nem egy élettervet, ideológiát fejeznek ki, hanem találkoznak a dolgokkal és abból építkeznek”... (Fiam ír még egy filmről, amiről megjegyzi, hogy „nagyon izgalmas hitoheoki zenéje van ... és a végén kiderült, hogy Bartók, Ligeti a szerzők. Szóval minden jó valamire, csak meg kell találni a helyét.)

Íme a fiam leveléből is nyilvánvaló, hogy belső elégedetlenségem viharai mennyire megtépáztak és állandóan megtépáznak most is és életem folyamán nagyon ritkán éreztem azt a nyugalmat, ami másoknak betölti életét munkájukkal kapcsolatban. De talán azt az ostoba gőgöt vetem meg a legjobban, ami azokra a művészekre jellemző, akik összetévesztik tehetségüket önmagukkal és nem ismernek el csak egyetlen igazságot: a magukét. Pár nap előtt megkértem Kurtág György zeneszerző barátomat és feleségét, hogy keressenek fel, mert szeretném átadni nekik a nemrégen megjelent monográfiát festészetemről, ami a Képzőművészeti Alap Kiadójának gondozásában jelent meg Román József tollából. Megint ritka szerencsém volt, mert úgy nyomdatechnikai, mint minden egyéb szempontból a szerkesztés igazi műgondra vallott. Amire nagyon fogyó erőmből kitellett; csináltam hét darab nagyobb fotómontázst In memórián Ország Lili címmel és Kurtág elárulta, hogy kórusművet ír ugyanilyen címmel.

9R