Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - 80 ÉVE SZÜLETETT NÉMETH LÁSZLÓ - Németh László: Anyóka Rómában (novella)

Minket is annak a közelében kvártélyoztak el, szép szobánk volt, csak bolond sok grádicson koszpitultattuk érte a lábunk. Pedig ölöget cepeltek a tisztelendő urak amugyis, egyik templomból ki, másikba be. Mire való az? Többet ér egyben meghonosodni, így az üdvözlégyre sem futotta, ha nem akartam elmaradni tőlük.' Mégis elmaradtam. Hisz épen ez az, kedvesem, amiért körösztöt kapsz az olvajsó helyett.

Jaj, kis cselédem, a hideglelés ahhoz gyönyörűség. Gonduld el magadat egyedül egy rengeteg városban, ahol csak templom több van, mint Edelényen ház. Mert azon kezdődött, hogy másnap délelőtt öszentségéhez mentünk adienciára, így mondta a tisztelendő úr. Tiszta üngöt vettem, meg a fekete ünneplőm, amit az anyád kosarában tartogattam. Kár, hogy kendő kötött fölibe, mert hol esett, hol elállt, a latyak is fölverte a szoknyám, nem úgy járultam elejbe, ahogy szerettem volna. Az alábárdosok is megvárakoztattak. Ott álingóztunk óraszám a főtemplom előtti téren. A tisztelendő úr azzal ölte az időt, hogy a templom guba- csát olvasta, mekkora. Mi meg az oszlopok mögé húzódtunk, hogy a ruhánk el ne ronduljon. Ott álltak a cserkészfiúk is, de azokat glédában hajtották az esőre, márég olyan katonafélék a szegénykéim. Egyszeresek nagy kacagást hallunk. Minek örülnek ezek az esőben? Két kocsisfélével ereszkedtek szóba, azon mulattak. Nagy bőrköpönyeg volt a kocsison, a fejükön kapucni, leszálltak a kocsijukról s a fiúk nemzetségit tudakolták. Hallom, az egyik magyarul beszél. De igen gyámoltalanul, mint aki forró gombócot vett be s azt (habogtatja. Egyszer csak olyasmi szalad ki a száján, amitől a Sátán öregebb bátyja is kóoot dugna a fülébe s ezt nem is olyan értelmetlenül makogta, mint a többit. Mindenki odafigyelt. Az meg csak azért is és mindhangosabban, mert látta, hogy a fiúk is vinyognak tőle, meg a tisztelendő úr is a templom gombját kezdi nézegetni. Nekem ismerős lett ez a káromkodás. Nagyon az én legkisebb fiam módján kanyargatja, persze az nem a pápa ablaka alá szánta, csak az istállóba. Jobban odanézek, a kocsis is odafordul. Akárki meglássa, a Zsuzepünk az. Mutatómba sógoromnak is, előbb (hitetlenkedik, de csak megismeri: az az, a digó. Hát ezt se reméltem volna, hogy a Szent Péter temploma alatt lesz szerencsém hozzá.

Elhallgass, te pogány, utasítom őtet, mert már meg a nevendéklányokat kezdte ki, akik az apácákkal voltak. Néz a legény s csak elvakkantja magát: öreg asszonyság. Ahogy otthon hittak. S nevet rám, mert nagyon emberségesek voltunk hozzá. De én is megörültem a rüpőknek. Szinte sajnáltam, amikor a pápa elejbe hittak.

Drága, márvány szobákon vezettek át, egy igen nagy terembe, mind a négyszázan megtértünk benne. Egyesével állítottak föl, kacskaringóra, mint a lepényre csöpögtetett téföl. Akkor igen csodálkoztunk, de kiderült, hogy az áldás miatt volt így. Nagy cerimónia, a szívem is elfeledkezett magáról, hogy dobognia kell, a lábam is reszketett a nagy áhítattól. Lám, az öreg Lelkesné mégis csak eljutott az apostol zsámolya elé. Bejött őszentsége. Ritka szép öregember. A szegény, bó- dogult patikus úr volt ilyen, ha emlékszel rája. Mindig a kenőcsök közt szöszmö- tült, drága, finom öregember lett bele. Csak azt nem vártam volna, hogy ovikkere legyen. Meghallgatta a püspök úr beszédjit s 6 is megfelelt neki. A Bagyuráné súgja, hogy latinul beszélnek. De nem lehetett az egy nyelv. A püspök úr, mintha fát hasogatott volna, Ószentsége meg szelíden, mint a madár, amikor ficseri- kél. Amikor kibeszélték maguk, Őszentsége körbejárt, a népek letérdeltek s meg- csókulták az ujján a gyűrűt. A mögötte levő püspök meg az ajándékot osztogatta. Már egész közel ért, morogtam én az apostoli hitvallást s mindent, ami illik, de csak arra gondoltam, hátha elvétem, előbb nyúlok az ezüst pénz után s

360