Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - Zelei Miklós: Szakállas horgony (novella)
árnyéka is törvényes a falon. És megmaradna a szorongás, meg a félelem, a bolyongás a kertben a csörgőfák között, mert törvényes. A férfi már rég eltűnt, hirtelen és nyomtalanul, ahogyan mindannyiszor, de ő még mindig az ablaknál állt és kifelé nézett, mintha látott volna valakit. Egyetlen árnyék sem látszott már a falon, amikor hátrafordult. Nem vagyok bűnös. Egy csésze aludttej állt az étkezőasztalon, dísztelenül, mint egy elhagyott ünnep. Nem tűnt föl neki a gazdag ebédet követő változás. Pedig a zsúrkocsi nem akármilyen vacsorával érkezett. De hiába szólt többször is, elnök elvtárs, elnök elvtárs kérem, itt a vacsora — nem kapott választ. Rosszkedvűen gurult vissza a tálalóasztal. Azért legalább mondhatott volna valamit, morogta. Tizenöt éve nem vettem ki a szabadságom. Nem tudta, hogy az elnök semmit nem vett észre abból, ami történt. Elmúlt körülötte a világ, csak a férfi létezett meg ő, amint naponként farkasszemet néznek a redőny résein keresztül, a falon keresztül. Űjabban néha ketten jönnek. Mit akarnak ott? Miért mennek oda? És ha akarnak valamit, miért nem teszik meg? Dehát mit tehetnének? Nincs bűnös, csak bűn. Gazdátlanul megvesz a bűn. Mindenkit szelíden közel enged magához, és senki nem ártatlan többé. Ök sem. Minek állnak hát oda napról napra, tekintetükkel minek törik az üveget, mért borítják a falat? Mit akarnak? Pár hét múlva már mindig előbb ébred fel. Várja, hogy csukott szemhéja a futó árnyéktól egy pillanatra elsötétedjen. Megérkezett. Kinyitja a szemét, ott a falon az árnyék. Egyik nap ceruzával körberajzolja. Miután a férfi eltűnt, besatírozza a körülhatárolt részt. Izgatottan figyeli a foltot. Megfogtam. Nem tűnhet el többet. Itt van. A házvezetőnő riadt csodálkozással néz az indulatos vonalakra, az elnökre, amikor begurítja a hatalmas tálalóasztalt az egy lágytojással, a három deka reszelt sajttal és a magházától megfosztott, szintén megreszelt almával. Diétázni kell. Az ünnepi ebéd utáni éjszakám súlyos erje- déses hasmenés fogta el az elnököt, és tart azóta is, mind kegyetlenebbül. A reszelt alma nyugtató, gyulladást csökkentő, bélbevonó hatása közismert. — Mit bámul rajtam? — üvölt az elnök. — Mit néznek rajtam? Kik maguk? Senki nem bűnös! Most akarják megbosszulni, amikor minden véget ért? Pont rajtam? Én is a helyükbe kerülhettem volna! Én felelek? Pont én? A házvezetőnő rémülten kihátrál, odakint rohanni kezd, rohan a szobájáig, zokog és hallja, hogy az elnök még mindig kiabál, de azt, hogy miket, már nem érti, és ez megnyugtatja egy kicsit, bár a rettegése még sokáig nem szűnik meg. Megint eszébe jut Mária asszony, épp ilyen kibírhatatlan éjszakák után tűnt el. Lassan azért abbahagyja a sírást, bár a rettegése sohasem szűnik meg igazán, noha az kissé megnyugtatja, hogy tényleg alig hallott valamit, s hajnal felé el tud aludni legalább. Egy hét múlva az árnyék elmozdul a falon. A férfi ugyanott áll, ahol mindig, kezét néha magasra emeli és lassan engedi lefelé, semmi mást nem csinál, csak áll, némán, mint egy határpózna. Az árnyék mégis elmozdult. Vagy a folt vándorol lassan körbe a szoba falán. All az ablaknál, figyeli a férfit, az árnyékát meg a foltot. Értetlenül tekinget. Vagy a nap! Hát persze, a nap. A férfi ugyanott áll, de az árnyéka kicsit arrébb vetül. Aznap centis sávval növekszik 305
