Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - Zelei Miklós: Szakállas horgony (novella)
ZELEI MIKLÖS Szakállas horgony A házvezetőnő pontosan tizenkét órakor gördíti be a tálalóasztalt. Amint kitárja az ajtót, a rádióban elhalkul a muzsika, az öt sípszó pontosan tizenkét órát jelez, öt sípszó a gongütések helyett. Milyen nehéz volt megszokni ezt is. Mintha sorakozót fütyülnének az éter magasából. A házvezetőnő bent szokott maradni az ebéd végéig, és mindenféle érdekes dolgokról beszélgetnek. Például, hogy milyen a piac? Rég járt piacon. Az egyiket soha nem felejti el. Kilencszázharminckettő április tizenkilencedikét. Reggel hét után néhány perccel történt, és háromnegyed nyolckor már otthon is volt a primőr paradicsommal, pedig gyalog kellett mennie, nem volt pénze a villamosra. Legalább fél kilót sikerült lopnia, meg négy-öt szem ikrás, friss földiepret. Azután több mint két héten keresztül minden másnap megcsinálta. Uborkát, cseresznyét is lopott. Egészen addig, amíg a húga meg nem gyógyult. A többi testvér nem mert lopni, egyedül ő vállalkozott rá, amikor az orvos azt mondta, hogy a kislánynak friss gyümölcs kell, és nem tudták, mit tegyenek. Nem hitte volna magáról, hogy ennyire ügyes. De nem járt piacon már vagy három évtizede. Kezdetben ugyan furcsállotta, sőt, feszélyezte is, hogy cselédet tart, de megmagyarázták neki, az már dogmatizmus volna, ha minden apróságot ő csinálna. Napjai csengő aranyat érnek. Nevetve mesélte a vegyigyár munkásgyűlése után az embereknek, hogy milyen fura ez. Mi tudjuk, hogy nem uri- zálás, mondta az egyik brigádvezető. így több ideje marad számunkra. Jól emlékszik egy demokratikus sétára ötvenöt végéről. Két elvtárssal az újságosnak maszkírozott ávósok között sétáltak mintegy negyedórát, illetve pontosan tizenhat percet a körúti Volga presszó környékén. Jóleső volt az emberek figyelme. A tizenhat perc elteltével átmentek a túloldalra, a lépésben haladó, lefüggönyözött autók megálltak, ők beszálltak és elhajtattak. Legközelebb a Halászbástyán sétáltak vasárnap ebéd után. Megtörtént, hogy mosolyt fedezett fel egy-egy arcon. De amikor visszamosolygott, az illető elkapta a tekintetét. Rengetegen megbámulták. Hosszan, sokáig nézték, mint egy százkarú marslakót. A házvezetőnő az étkezőasztal mellé gurítja a tálalót, megterít, kimeri a velős húslevest, és csöndesen kimegy, öt napja nem szólnak egymáshoz. A házvezetőnő csak begurítja a diétás reggelit, ebédet, vacsorát, és magára hagyja. Ez a depressziós napok szokásrendje. Bár ilyen sokáig még soha sem tartott a depresszió. Két-három napos volt a leghosszabb. A foteljában szokta várni a reggelit, amit a házvezetőnő pontosan negyed nyolckor begurít, s miután megterített, megkérdezi, hogy aludt. Ha nem kap választ, tudhatja, hajnalban megjött a depresszió. Ettől kezdve nem nyithatja ki a száját, csak a KÖZÉRT-ben. 301
