Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - SZEMLE - Kerék Imre: Böröczki Mihály: Fénytörések

néhány ide kívánkozó fordulatával hadd bizonyítsam képalakító leleményét: „az egész táj az egyszál hídra forr / mintha egy óriás marok / szorítaná lélegzetvisszafojtva”. (Hazatérő csorda a hídon) „Ég, föld bezárul. / S egyetlenegy sebben / végighasad a megnevezhetetlen.” (Vihar előtt).

Ezek a versek, úgy érzem könyvének legsikeresebb darabjai, bennük a pontosan megfigyelt külső látvány észrevétlenül olvad össze a költő ilegsajátabb énjét sűrítő személyességgel, ezzel felülemelkedve az ún. személytelen líra hűvös objektivitásán. Apró, realisztikus mozzanatok, élettények simulnak ezekben a versekben legtöbbször egyetlen nagyvonalúan összefogott képbe. (Hortobágy délben) József Attila „elaludt árnyú fűszálát” asszociálja az olvasó emlékezetébe egyik különben jó érzékkel komponált képe: „egy eltévedt bögöly / lapítva zöng / árnyékán szöszmötöl” — írja. Általában is látszik, hogy sokat köszönhet József Attilának, s jól választotta meg mestereit a kortárs magyar líráiból is. Újabb versein, különösen könyve utolsó ciklusának verseiben erősen érződik Pilinszky, Weöres (egyszavas versek) hatása. Utóbbiak a Weöres-i ihletés ellenére is jellegzetesen egyéniek, önálló ötletre épülnek, mint pl. .4 szavak kálváriája, mely így tömöríti egyetlen kijelentésbe a szavak és tettek közt mind többször kialakuló fonák viszonyt, az emberi személyiséget deformáló kettősséget: „Júdások tetteink”.

Akadnak kötetében kevésbé sikerült darabok is, melyeket nem tudott az említettekhez hasonló hőfokra hevíteni, mégis bíztatónak érzem azt, hogy ezekben is megragad egy-egy kitűnő metafora, képi fordulat, zenei-akusztikai elem, ami elgondolkodtat. (Hozzám értek az arcok, Fogoly virágok, Tűz). Könyvéből még a szüleiről, öregekről írt verseit említeném:, mint olyanokat, melyek érdemesék az olvasó figyelmére, s kíváncsivá tehetik e rokonszenves költő útjának további alakulására. (Anyám, Vers apámról, Harangszó, öregség).

(Szombathely város Tanácsa, 1980.)

KÉRJÉK IMRE

Regény Wathay Ferencről

SOBOR ANTAL: HOSSZÚ HÁBORÚ

„Korunk történelmi regényének tehát mindenekelőtt közvetlen elődjét kell radikálisan és élesen tagadnia, annak hagyományait kell eltökélten kiküszöbölnie saját alkotásaiból.” Az idézet Lukács Györgytől való, s tartalma igaz a legújabb kor történelmi regényére is. Ugyanakkor ez csak az igazság egyik oldala. A múlt irodalmi megidézése ma is történhet hagyományos eszközökkel.

Sobor Antal Hosszú háborúja erre példa. А XVI. és a XVII. század fordulóján zajló 15 éves háború, Magyarország akkori válságos helyzete kínálta a fordulatos mű megírását. Ám a korrajz mellett Wathay Ferencnek, Fehérvár egykori vicekapitányának és költőnek a története az igazi olvasói élmény. A Hosszú háború tehát elsősorban életrajzi regény, a főhős ifjúkorától, harcain és rabságán át a szabadulásáig.

Buktató persze van elég az ilyen vállalkozásnál. Sobor Antal példás oknyomozással, kutatásaival elkerülte ezeket a buktatókat. Regényében a példás történelemismeret, a pontosság lenyűgöző.

Az első részek idillikus állapotokat mutatnak, s a mai olvasó а XVI. század sajátos történelmi levegőjét érezheti. „Szeptemberi verőfényben ragyog az újvári kastélyt környező hatalmas park. A fák között a távolban a vár erős és szép falai villognak. ... Ma mindenki ünneplőt öltött Újváron. Távolról zene szűrődik, magányos lant szól, majd hegedűvel, furulyával ékesedik a muzsika.” Rokon ez a világ a vég287