Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Bordi Ferenc: "A világon minden azért van, hogy könyv legyen belőle." Mallarmé Kockavetése, végre a költő tervei szerint
létét jelzik, mint az egy évtized múlva alakult közösség szoros szövetsége lesz Apollinaire és kortársai között. Mallarmé kortársi hatásáról és köréről, egy „általa illusztrált Mallarmé kötetről”, a keddi házigazda „virágos nyelvezetű beszélgetéséről” Emlékezetében beszámol Rippl-Rónai József is. Moholy Nagy László a Kockavetést úttörő műként elemzi a Mozgásban-Iátás irodalmi példái között. Így talán nem járhatunk messze az igazságtól akkor, ha egy kicsit komparatív igénnyel állítjuk, hogy Mallarmé szemléletére a képzőművészekkel való szoros összetartozás is hatással lehetett a látvánnyal (így a tipográfiával) is kifejezhető gondolat igényét illetően. Bár gondolatélményei bizonyosan mélyebbről fakadók voltak és a kozmoszba tekintők, nagyobbak tehát a távlatai. Mindezek együttes és együttvaló kifejezésére a megszokott módon és csupán szavakkal nem vállalkozhatott. Az olvasót hasonló gondolkodásra, az íróval együttes, ha lehet: egyenértékű élményre kívánja kényszeríteni, bár tudja, ez nyilván aligha sikerül. De a kísérlet szándéka eleven. Mallarmé nemcsak erőn felüli feladatokra kényszeríti az olvasót, de szinte lehetetlenre is. „Nem gondolja, hogy az egész merő őrület?” — kérdezi Valérytől. Ügy tűnik, nem az: hozzánőtt a világ. Bár „az eddigi magyarázók általában a kudarc költői értelmezését, az ember tehetetlenségének és az emberi cselekvés meddőségének bevallását látják e páratlanul merész vállalkozásban” (Dobossy), mégiscsak látható, hogy ez a kudarc csak ideig-óráig az. Megnyílik az út, ha értő, és elemző nyomdásza akad. Hatalmas előkészületekre, filológiai előmunkálatokra, átgondolt rendszerezésre és lírai invenciókra sarkallja Mallarmé a nyomdászait. „A mondandó közlésének több- síkúságát a Kockavetésben a tipográfiai elrendezés is szolgálja: a különböző fontosságú motívumok más-más betűalabban hullátazanak át a művön, amelynek lépcsőzetes sorai, számozatlan kettős lapjai a teljességet érzékeltetik...” (Dobossy), „... a hatalmas betűkkel szedett főtéma átszövi a húszoldalas költeményt, olyan módon, hogy az egyes szavak be vannak ágyazva a mű szövegébe, és csak a betűtípus azonossága könnyíti meg a rejtett főtéma kiemelését, dekódolását. A betűméretek váltogatása új mélységdimenziót teremt, melyben legalább négy réteget különböztethetünk meg a négy különböző méretű és jellegű betűtípus alapján. Az azonos típusú betűket összeolvasva minden esetben értelmes szöveget kapunk, s ez a három szöveg mintegy rárakódik az alapszövegre, melyhez akkor jutunk, ha a betűtípustól eltekintve sorban olvassuk a szavakat. A verskötet egészének megszervezése eleve harcban állhat a linearitással... A Kockavetés írástechnikája újkeletű. Lényegében a szó szoros értelmében vett rejtjelezéshez hasonlít, melyet ősi idők óta ismer a haditudomány, mely azonban sohasem érhette be a rejtjelezésnek ilyen szembeszökő, naiv formájával...” — írja módfelett érzékletesen a műről (amelynek „naivságában” kételkedünk) a Világ- irodalmi Lexikon 5. kötetében Fónagy Iván (140. 1.) A leírásokból kitűnhet az is, hogy a mű magyar fordítóra eddig még nem talált. Hasonlóképpen az, miért tartottak a hívek erőtlennek és alkalmatlannak minden eddigi kiadást Ugyanakkor: így lesz nyilvánvaló az is, hogy a párizsi d’atelier csoport elhatározása és megvalósítása a mű Mallarmé által tervezett kiadására miért oly jelentős vállalkozás: a felfedezés és feltárás új lehetőségeivel. A közel tíz esztendeje képzőművészekből és írókból alakult közösség (legtöbbjük nyomdász is mesterfokon.) munkásságéban és kiadványai között a Kockavetés Mallarmé által megálmodott formában való megjelentetése igen jelentős, de nem az első hasonló vállalkozás. A csoport két magyar tagja, Nagy Pál és Papp Tibor a párizsi Magyar Műhely szerkesztői és kiadói (egyben nyomdászai), és a folyóirat nemcsak a korszerűbb irodalom egyik fókusza, de kitűnik gyönyörű tipográfiájával, az irodalom és képzőművészet eredetien érdekes és sajátosan új kapcsolatának megteremtésével is, ahol betűkép és szöveg egyenértékű, és mindez új közlésformák, új élmények forrása, lett. Magyar nyelvű kiadványaik (közöttük Nagy Pál talányos Monologiuma, munkanaplója utóbb, amelyben már szó esik Mallarméról is; Papp Tibor költeményei és vendégszövegei) jelzik az utat, amely többek között Mallarmétól is eredt, majd a 275
