Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere IX. "Haza és emberiség"

ban nem nagyon kedveltetek a lassabban érő gyümölcs, s ekkép könnyen gyanússá tétetik a mellette emelt szó”.

A nemzeti jellegnek miért a nyelv a gyökere, s miért annak kiművelése a fejlődés első lépcsőfoka? Mert minden emberi közösség létezésének alapja, hogy tagjai megértsék egymást. Márpedig „az emberi nyelv — s itt egy sem érdemel teljes kivételt — olly kevéssé kiképzett, olly kevéssé határzatt, hogy nem ritkán egyetlen egy rosszul definiált szó még a legrégibb barátokat is heves és engeszthetetlen ellenségekké változtatja”. Ezért kell pontos, kifejező nyelvet teremteni. De ne feledjük: ez nem a cél, hanem az eszköz, nem a megoldás, hanem annak lehetősége, nem az utolsó létrafok, hanem az első. Mert csak magosán kiképzett nyelv birtokában „lehet nagyobb szövevényéi fejtegetésekben és vitatkozásokban célhoz jutni, tudniillik, az igazságot teljes világba helyezni, s ekkép rábeszélni és győzni”. Mert a „mai felvilágosult időkben, mikor egyedül a való győzhet — minthogy anyagi (hadi) diadal nem győzelem, hanem elnyomás — a hatalom azon nemzetnél van, hol a legnagyobb számot leg- szaporá'bban lehet saját érdeke körül összepointosítani”.

Ebből a gondolatból egyenesen következik, hogy jó lenne egy olyan., akár művi úton előállított érintkezési eszköz, mellyel az egyes népek, vagyis az egész emberiség értené meg magát félrehallások nélkül — de hát ez csak afféle bizarr ötlet, elnézést is kér érte, s kanyarodik vissza szaporán a témához:

A nyelv kiképzése „a lehető legfontosabb ügyek közé tartozik még olly nemzeteknél is, mellyel az önfertőzés és elkorcsosulás undok ibűnétül menten., saját tisztaságukban emelhetik fejüket az egek felé”. Hát akkor számunkra mit kell jelentsen, hiszen itt húsz évnek előtte jobbadán csak a kunyhókban őrzötték a népi jelleg kifej the tésének eme alapkincsét; s aki a puszta tenyészetnél többre áhított, az — a költő szavaival — „egyedül salját néma keserviben lelhetett írt és vigasztalást”. Ezért határoztak az alapítók 1825-ben úgy, hogy a legalsó foktól induljunk el a civilizáció lépcsőjén. „Egésséges nemzet nem kénytelen efféle lépcsőzet útját járni; kiléphet az, legott, a műveltség bármily fokán álljon, egyenesen a cselekvés mezejére — a nyavalygónak azonban egésség kell előbb, a némának szó, mielőtt néki szabad volna egésséges népek lópcsőzetit követni mindenben.” S ím, számunkra ez a helyzet kulcsa, így értjük meg, hogy most, mikor a nemzet már ébredezni kezd, „miért kever, és kivált a lelkesb magyar, bármibe is annyi felien,gzést”. Mert halálos betegségből lábadozunk, és ezért túlérzékenyek vagyunk. „Hol más nemzet egyedül barátságos ver- senygést lát, ott közülünk legtöbb — kivált most, midőn egy idő óta minden szenvedelmek úgy szólván elvileg és rendszeresen, felkorbácsoltatnak — elnyomást, útón- állást, tűrhetetlen sérelmet gondol észrevenni. Midőn más nemzet egyedül a dolog jósága után hajol, addig a magyar mindent, a legnagyobban úgy mint a legkisebbet, magyar köntösbe akar ölteni, és mi nem ebben jelenik meg, már gyanús előtte. Míg más nemzetű imáiban gazdagságiért, hatalomért, vagy erényért és bölcsességért esde- kel, az alatt nem egy buzgó magyar azért sóvárog, bár csak a magyar nyelv válnék általjánossá.” És a túlbuzgó magyar inkább a dolgok külszínét nézi; ha az „magya- rosoh”, elfogadja, s nem nézi, mi van belül.

A lelkesedés önmagában, örvendetes, persze, mert azt mutatja, hogy éledezünk, látunk, gondolkodunk; s e mozgolódás alapja legtöbb embernél a hűség, melyikre támaszkodva a magyar nép modem nemzetté alakulhat. iNe csúfolják hát a lelkesedést, s még a túlbuzgóságot is értsük meg (.mint a lábadozó mohó vágyát a napfény után) — de ne kövessük. Ment ugyan lelkesedés nélkül egyetlen nép sem fejlődhet ki, de a mi helyzetünkben, ma Imég nem ezé a főszerep. Ment nézzük csak, mit mondanak most a lelkesek: ne ápolgassuk a nyelvet, hanem terjesszük, hogy mindenki magyarul beszéljen a Szentkorona birtokain! Igenám, de aki megtanulja nyelvünket, az már magyarrá is válik?! „Mert ha igen, a dolog felette egyszerű: fogadjunk nyelvmestereket s tanítsuk meg a világot magyarul, beszólni”. „Nyelvet, nemzeti sajátságot azonban illy felette könnyű szerrel még csak biztosítani sem lehet, minthogy — és itt különös figyelemért esedezem — a szólás még korántsem érzés, a nyelvnek pergése

233