Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Tandori Dezső: Primőr vasárnap (novella)
primőr-szavát jó közelítésnek, kellő élességnek érzed, és ezt meg is akarod mondani neki — mert büszke vagy, hogy ilyen pontosan kiegészít, nem téged, valamit, amit érdemes, egy jól másmilyen dolgot; és folyamatok vannak, semmiképp sem csekélység, érzed, hiszen akkor emlékeznie kell arra a pár percre, a múlt héten, amikor egy mérkőzés végére bekapcsoltad a készüléket, és azt mondtad: mintha poros* lenne, fáradt; pedig volt idő, amikor egy 2:3-as vereségért „egyáltalán, el tudtad volna képzelni”, hogy „kiugrani az ablakon”; akkor tizennégy múltál, nem is, tizenöt; vannak folyamatok, gondolod, és ezt biztosítóknak érzed: „tudunk egymásra figyelni” —, és meg is mondod neki, aki ott megy melletted, és most valamiben kiigazít. Ezen, igazít ki, az úton sétáltatok először; egyáltalán először; nekem az, mondja, aki most ott megy veled, jó volt. Tehát nem amikor először vesztünk össze, mondod most már te is, hát persze; nyilván azért jöttünk erre az útra aztán; mert volt mitől mit remélni. Nyilván, ugye, kérdezed. Nem elég élénk a válasz, a „nyilván”; de ezt most épp te nem feszegetheted. Ott mentek, érdemben: harmadszor. Társad itt érzi először a szédülést; a kávé hatása, de akkor még ilyesmit gondoltok: a zaj, a por, a napfény, a kellemetlen út. Főútvonal. Innen már haza lehetne menni. Te nem akarsz, egyikőtök se akar még hazamenni, nekivágtok a második dombnak; ott vannak a madaras nevű utcák. Megfigyeltek egy kis veréb tojót, ahogy egy aranyesőbokron napfürdőzik. Kiváló, kedves egyéniségek, állapítjátok meg; és Veréb utcát is találtok. Bementek a verebek utcájába. Nem mondjátok, hogy: Jól bementünk a verebek utcájába. Egy ilyen séta sok mindennek a főpróbája, mondjátok. Nem lehet képet adni az összes próbáról, de még az előadásról sem; ha azt úgy lehetne! Próbálod úgy alakítani a sétát, hogy elérjetek valami utcát, ahol egy hete először határoztátok el: „lesz előadás”; talán lesz ősszel az a két hét. Azóta mintha szerencse lenne, hogy éltek. Megértené-e ezt valaki, mondja, akinek most, a Veréb utcából a Fürj utcára visszakanyarodva, elmondod, hogy szédülsz, s hogy talán a kávétablettától, megértené-e bárki, hogy ez miért olyan ... Itt ő nem találja a szót. Kezében papírzacskó; még fiem a pogácsáké, azt hamar el is dobjátok; ebben primőrök vannak, az első füvek a két otthoni verébnek. Gondosan megmossátok a füveket, majd, holnap reggel; vagy még ma délután; és ez lesz az első friss táv rszi dolog. A saláta és a sóska mellett; az minden nap friss. A hőmérséklet, mondod, a víz hőmérséklete, amelyben a zöldeket mosni kell; a szellőztetés utáni lakáshőmérséklet, a huzat elkerülése. Ezek a hőmérséklettel kapcsolatos veréblétkérdések jutnak az eszedbe; talán mert kellemesen süt a nap. Elhatározzátok, hogy enni kell valamit; lassan merül fel a cukrászda képe; más efféle nem tart nyitva. Kertvárosban jártok. Ha bárki, mondja, akivel ott haladtok a kertváros feltépett villamossínéinek árkán át, ha bárki hallaná ezt, hogy mint aggódunk; hogy miért... Folytatod: Nem lenne mentség a számunkra, ez semmiért se mentség lenne, ellenkezőleg. Holott az úgynevezett egészen nagy dolgok ugyanúgy benne vannak két verébben, mint... Egy kicsit sok lenne a „bármiben”. Igaz, a napsütés mintha indokolná. A füvek, az úgynevezett tyúkhúr: zacskóban jól hurcolható. Ágakat is törsz, friss ágakat, a madaraknak. Mire hazaértek, ők ketten már fáradtak lesznek; ülnek majd a térdeteken, a kezeteken, a tenyeretekben. Ezt elgondolni: kávétabletta. Még annyi se. A madarak talpa sok mindent kifejez; néha csak ugrásra készen lapulnak, ez érződik a talpukon; máskor elengedik magukat, a talpuk teltebben érintkezik a bőrötökkel. A szürke pihetollaikat is akkor dobják ki a szárnytollak fölé, ha teljes a biztonság. Néha őrjöngenek; van bennük a 214
