Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Száraz György: A tábornok I. (életrajzi esszé)
nyi Tibont, Justus Pált és tizenhét társát. Az őrizetbe vettek között munkás vagy dolgozó paraszt nincs.” Pálffy még egy hónapig szabad. Megtörténhetett volna, hogy ezalatt ő is felszólal valahol és elítéli a „banditákat”? Bizonyára. S ha így van: miért? Vak- hitből? Fegyelemből? Emberi gyöngeségból? BármelyiK elképzelhető, sőt: egyik a másikat erősítheti. Sejthette, hogy ő is sorra kerül? Csaknem bizonyos. És akkor? Meneküljön? Esélye volt rá, italán több, mint bárki másnak. De hová? Ö, a végsőkig elkötelezett, a Katonapolitika egykori vezetője? S a félelem itt egészen más irányú: hisz őt, a „nagy halat”, a „titkosszolgálat” tábornokát „odaát” diadalkapu várta volna. S itt tárul elébünk a szörnyű csapda: a hűség csapdája. Eelrémlik előttem az 1956. október 6-i temetés a Kerepesi-temetőben: az égen rohanó felhők, a kandelláberek tüzének ide-oda csapódó füstös gomolygá- sa, a „kis tábornokok” sorfala; és hallom a lábak ososzorgó zaját a fölázott úton, s Szász Béla, a túlélő sorstárs búcsúztatójának végső mondatát, amely nemcsak fogadalomnak, de fenyegetésnek is hangzott akkor: Nem felejtünk! S most itt van az asztalomon ugyanennek a Szász Bélának Brüsszelben kiadott könyve, amelyben „kémtábomoknak” nevezi Fálffyt, s a Katonapolitika „sötét ügyeiről” beszél... S tudom, hogy októiben 6. után pár nappal temették — ugyanígy, katonai gyászpompával — azt a másik tábornokot, ugyanannak a gyilkos mechanizmusnak áldozotaként, amely előbb odaállította őt a régi barát, Pálffy György kivégzéséhez vezényelt katonai egység élére a katonai fegyház udvarán ... Hogy lehet itt rendet teremteni? Hogy lehet kibogozni a felelősség össze- kuszálódott szálait? Itt, az egyik dosisziémhan egy levél: közeli — igen közeli! — hozzátartozó írta 1956. október 4-én, két nappal a „nagy temetés” előtt. A címzett: Pálffy György özvegye. „Kérlek, olvasd végig levelemet, s ha utána válaszolatl-anul eldobod, meg foglak tudni érteni. Akkor hét évvel ezelőtt is -megértettem álláspontodat, s éppen ezért, mert gyökeresen különbözött az enyémtől, nem voltam képes ezt a különbözőséget vitába dobni... Ma szégyellem magam. Szégyellem magam -sokadmagammal, és elhárítom azok mentegetőzését, akik hét év alatti velem szembeni gondolkodásukat, magatartásukat ítélik el előttem; elhárítom, mert nem voltam különb én sem ... Ezeket akartam leírni, -s most döntsd el... találkozzunk-e még, megismerkednak-e a gyerekeink egymással, s ha már a legborza'sZtóbbat soha senki nem tudja nekünk jóvátenni — vajon ezt a tövist kihúzhatom-e magamból?” A levél írója nem állt — tegyük hozzá: az özvegynek igaza volt, nem állhatott! — két nappal később a koporsó mellé. S meghalt -alig néhány hónappal ezelőtt, e ia „tövist” vitte magával. A „gyerekek” — felnőtt emberek, maguk is anyák és apák immár — az ő temetésén ismerkedtek össze egymással. Igen, a gyerekek ... Itt egy vidám amatőrjei vétel, a Balaton partján készült 1948-ban. Pálffy, íürdőköpenyben, karján egyéves forma kislány, mögöttük ködös túlpart, s egy követ hajító br-onz szoboralak. A kis verseskötetben pedig a 23 éves ludovikás ceruza jele Po Csü-Ji verse mellett: Negyven se voltam s lányom születeti s fölvette az Arany-Harang nevet. Egy éve éppen, hogy a földön él, csak ülni tud még, ámde nem beszél. 203
