Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Száraz György: A tábornok I. (életrajzi esszé)
LUDOVIKASKENT MENYASSZONYÁVAL A GELLÉRTHEGYEN (1932) TÜZÉRSÉGI GYAKORLATON OLASZORSZÁGBAN Megkeresem a kötetkében. Li Yi: Fuvolaszó Shu-Hslang felől. Mellette ott a jelölés, ceruzával. De vajon miért jelölte meg a 22 éves fiatal ember Fu- Hsüan Asszony című versét: A férje Nap és ő szomorgó, fényért sóvárgó napraforgó. Arcát bekarmolják az évek, a férje más karjába téved és sziveik, megtörve a bútól, oly messze vannak mint Csin Hu-tól... És ezt? Meng Hau-Jan Közelítő telét: Megyek. Kisírt szemem előre réved. Ott egy vitorla száll a messze éghez. Ki mondja meg, ki tudja itt a révet? Hidegre fordul az idő. Sötét lesz. Szerelmes érzékenység? Gyerekes világfájdalam? Fogékonyság a kínai versek finom, illanó szomorúsága iránt? Persze. De alhogy lapozok s keresem a megjelölt sorokat, a „tettenérés” mégis borzongató: Ki voltam úr, fogoly vagyok manapság, fejem fölött a szégyen és a rabság. A csontjaim kiállnak, nincs mit enni, erőm fogyóban, egy vár rám: a semmi... S itt A gárda panasza, mellette a oeruzajel: Vezér! Létrák vagyunk, császár pillérei. Mint víz enyészünk semmiségbe mi. Vérünk hiába ontottad te ki. Vezér! 197
