Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Simonffy András: Kompország katonái XII. A márciusi per (történelmi kollázsregény)

Fölvetem a kérdést: kinek vagy kiknek állt érdekében ezt a vergődő országot ilyen megpróbáltatásnak kitenni? A válasz világos. Mi, ártatlanul megvádoltak, a fasizmus ördögi ábrázatát látjuk most mindenütt.

Apám meséli: Ez a „fasizmus ördögi ábrázata” nem az én szótáramból való. Hol is hallottam ... ? Megvan! Letartóztatásunk után, de még a statáriális tárgyalás előtt felkeresett a cellámban Pálffy György. Ö akkor Budapesten dolgozott, de már kapcsolatban állt a debreceni Honvédelmi Minisztériummal. Most perünk miatt érkezett le hirtelen. Régi ismerősként üdvözöltük egymást, a prices szélén üldögélve hosszan elbeszélgettünk. Én, persze, elmondtam neki a véleményem a velünk történtekről, mire ő hosszabb fejtegetésbe kezdett: a fasizmus még nem pusztult el, a fasizmus még él, és ördögi ábrázata a legkülönfélébb álruhákból vigyorog elénk bajkeverő szándékával. A konkrét neveket megkerülte, talányos volt. Számomra még talányosabb volt az a megállapítása, hogy az ügy érdekében talán akkor tettem a legnagyobb szolgálatot, amikor Budapestről hirtelen eltűntem (az átrepüléskor, november 13-án), mert a nevemben még tekintélyes mennyiségű robbanóanyagot tudtak vételezni.

3. — Nagy Gábor történész: Közben a szovjet csapatok közelebb kerültek Budapesthez. A katonai bizottság úgy értékelte a helyzetet, elérkezett a nagyobb akciók ideje. Éhhez azonban robbanóanyagra volt szükség. November elején a Marót-csoportnak sikerült az újpesti hídnál levő anyagraktárból robbanóanyaghoz jutnia. Elszállítására Pálffy talált megoldást. Tudomására jutott, hogy egy vezérkari őrnagy átállt a szovjet csapatokhoz, de erről elöljáró parancsnoka még nem tudhatott. Ezért Fehér elvtársnak azt az utasítást adta, hogy az őrnagy nevében telefonon utasítsa az 1. hadtest egyik szállítószázadosát az anyag kiadására. Az akció sikerült: 8 mázsa robbanóanyagot, 1000 méter angol gyujtózsinórt és 200 gyutacsot szereztek. Ennek birtokában megkezdték a villanyvezetékek és vasútvonalak robbantását.

Utólag visszagondolva talán az volt a célja, hogy baráti alapon megtudja tőlem, hogy ki állott az „összeesküvésünk” mögött, ki volt a felbujtó. Az az érzésem, hogy ő is Kéri Kálmán nevét akarta tőlem hallani. Két okból nem tudtam kívánságának eleget tenni. Először is: nem volt tudomásom semmiféle ösz- szeesküvésről, még a háttérben sem. Másodszor: Kéri Kálmánnak talán tudomása sem volt erről az idétlen koncepciójú vacsorái beszélgetésről.

'Eszembe ötlik egy pokoli gondolat: talán a magyarországi forradalmi átalakulás komolyságát kellett volna a külső szemlélők előtt néhány kivégzéssel hitelesíteni ... Ki tudja? Csak egy biztos: a per kezdeményezőiről a jóhiszeműséget még harminchárom év távlatából sem tudom feltételezni.

De megérkezett március 5-én másvalaki is Debrecenbe: Tildy Zoltán. Az a Tildy Zoltán, akit nekem 1944. november f2-én a Magyar Front politikai vezéreként jelöltek meg, akitől moszkvai küldetésemhez megbízatásomat kaptam, s akinek érdekeit a moszkvai magyar tábornokok gyanakvása ellenére is képviselni igyekeztem. Megérkezett, s meghallotta, hogy egykori követét összeesküvés vádjával éppen letartóztatták. Azt hiszed, felkeresett? Azt hiszed, az „audiatur et altera pars” elve alapján engem is meghallgatott? Nem.

Tildyt ekkor már sem ügyem, sem személyem nem érdekelte.

De vajon kikkel találkozhatott, kiknél informálódhatott? Nem nehéz kitalálni, Először nyilván Miklós Bélával beszélt, a miniszterelnökkel. Miklós Béla

8