Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VIII. "Kelet népe"

hivatalába). S ekkor kerekedik felül Metternich álláspontja: véget kell vetni a magyarokkal szembeni öbletpolitikának, különben azok előbb-utóbb magukra találnak, s az ország kicsúszik a Habsburgok kezéből. Koncepciót kell kidolgozni, mely mostmár két részből álljon: a) Hogyan osszák meg a nemzeti egységet, b) Az így újra akcíóképtelenné vált nemzet feje fölött milyen gazdasági, társadalmi reform- programot valósítsanak meg.

A második a fontosabb, de az első a sürgetőbb, mert feltétele emennek.

Ha a korábbi időszakokban a magyarság egyes közéleti csoportosulásai közeledtek egymáshoz, rendszerint elég volt egyeseket befeketíteni, másokat megvesztegetni vagy megfélemlíteni, miközben elhintették a demmciáns szellemet, s a kialakuló egység máris szertefoszlott... Most is megpróbálkoznak ezekkel, de tudják s látják, hogy hatástalan. Mi legyen hát az eszköz? A különböző társadalmi rétegek eltérő érdekeinek fölerősítése, kihasználása? Persze, ez szinte önként adódik, s a Habsburgok, m'inl minden elnyomó hatalom mindig, ki is használták már elégszer, kérdés azonban, szabad-e élni vele olyan időben, mikor a korszellem az ismétlődő forradalom szükségessége, sőt, elkerülhetetlensége, s ez a magyar közvéleményben is mélyen ágyazódik. (Dessewffy József Kazinczy Ferencnek a huszas évek elején: mindenütt forradalmak lesznek Európában. „Utoljára mi is részt fogunk venni. Adja Isten, hogy eszünk legyen akkor, és hogy igazi nemzeti függetlenséget szerezzünk. Ügy feláldozhatnék a feudal systhemát.”) — Bécsben sokat töprengenek ezen, majd úgy határoznak, hogy igen, az eszközt mégiscsak föl lehet használni, mért a radikális egyéniségekre nincs ugyan befolyásuk, de a szavazók nagy többségét, az adózni nem akaró kisnemessé- get újra és újra meg tudják szerezni; és a „radikális túlzások” bizonyos mérvű kiengedése a főnemességet, sőt a konzervatív középnemesség egy részét is a hatalom szekere elé fogja visszariasztani.

így értjük meg, hogy a pesti nyomdász, Länderer 1840 végén miért kap hirtelen magyar nyelvű politikai lapra engedélyt, noha ő német nyelvű szórakoztató újság iránt instanciázott. S így értjük meg, hogy miért éppen Kossuthnak ajánlja föl a szerkesztést, amin a felkért lepődik meg legjobban, hiszen a nyomdászt a közvélemény mint Sedlnitzky „kiváló kegyencét” tartja számon. — Ezek tények, ugyanúgy, mint az, hogy a bécsi rendőrminisztérium irattárából a Pesti Hírlap engedélyezésére vonatkozó papírok egy szálig hiányoznak, noha száz meg száz sokkal jelentéktelenebb dokumentum van meg ugyanabból az időből.

Helyesen tette Kossuth Lajos, hogy élt a lehetőséggel? Természetesen. Igen-igen, de ha valaki az állandóan rezgő politikai erőterek közepébe lép, annak az ellenfél szándékait, taktikai húzásait kutatnia, sőt gyanítania kell, mert a tévedésekre mindig van magyarázat, de az esetleges rossz következmény mentséget sohasem ad... Hanem ez olyan elemzés, amit így, „kisarkítva” csak utólag végezhetünk el. Bármely politikai, társadalmi folyamat menetében az ellenfél engedményeit fel kell használni, mert az eredmény előre nincs „megírva”. Sohasem a történelmi helyzetek vagy a pillanatnyi erőviszonyok kihasználása a hiba, hanem ha eközben feladjuk elveinket, szem elől tévesztjük céljainkat. Márpedig erről Kossuth Lajosnál, történelmünk legzseniálisabb forradalmi vezérénél sohasem volt szó. — Sőt, az adott pillanatban, az események fonatában ő is úgy látta — ahogyan a Wesselényinek 1844. április I8-án küldött levelében elemzi —, hogy a felkínált szerkesztés is a kormány kiengesztelődési hajlamát, „vagy ha úgy tetszik, szükség érzetét” igazolja.

Szemben a 39/40-es diéta záróaktusán egymás nyakába boruló honatyák egy részével, nem érez hálát a hatalom iránt {most jött három évi törvénytelen rabságból!), hanem mint népét és őt magát megillető jogos tulajdont veszi birtokba a szerkesztést, s eltökélten, tiszta szándékokkal lát munkához a hetente kétszer megjelenő lapban.

Milyen témákat választ? Az első cikk beköszöntő: „A napnak tömérdek szükségei közt alig van egy egy sürgetőbb, mint olly időszaki lap, melly a nemzet életének hű tükre legyen; közzé, nemzetivé tegye öröm s bánatnak, hűség s törvényességnek, bajnak s hiánynak minden érzetét, mellyel a nemzet szívében egy hangrezgésre állítani köz, magas és szent érdekek jogosítanak; és szabad tért nyisson az ész157