Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VIII. "Kelet népe"

tásaképpen, hatalmas apparátussal támogatja a koncepciótlanságot, s ez okozza végülis, hogy a 39/40-es diéta fő témája megintcsak nem a reform, hanem a közjogi ellenállás — noha eközben a társadalmi, gazdasági haladás útjának kijelölésére is sikerült néhány cöveket leverni:

— Pontosabban írják körül a jobbágy úrbéri szolgáltatásait, s csökkentik némelyiket, mint például a dézsmét, robotot és az úgynevezett ajándékokat.

— Törvényt alkotnak a Duna-Tisza csatorna létesítéséről, a Tisza szabályozásáról.

— Becikkelyezii'k a Buda és Pest közötti állandó vashíd létesítését.

— Mindkét háziban bevezetik az országgyűlési naplót, magyar nyelven.

— Üja'bb, részleges pénzgazdálkodási törvényeket hoznak, s felállítják a váltó- törvényszéket. Ezek tovább gyorsítják a pénz forgását az országban, és „becsalják” az oly szükséges külföldi tőkét.

I— Az újoncozást ezentúl sorshúzás útján rendelik. Ezzel nálunk megszűnt a legtöbb európai országban még ’sokáig dívó katonafogdosás.

— A városok szavazati jogának megteremtése tárgyában a király ellenállt (mert nem akarta az itteni polgárságot saját közvetlen fennhatósága alól a nemzet hatáskörébe engedni), de beleegyezett egy munkabizottsáág kiküldésébe.

Az összes többi kérdésben viszont alig haladnak előre, mert az udvar elgáncsolja vagy végső esetben visszautasítja az Erdély uniójára, a reformáltak további egyenjogúsítására, a népnevelésre és népoktatásra, a gazdasági élet modernizálására, valamint a nemzeti nyelv jogainak bővítésére vonatkozó törvényjavaslatokat. — Ez utóbbi ellen különben két oldalról tiltakoznak. Konzervatív főrendiek abból a megfontolásból, hogy ha a magyar nyelv kizárólagossá válik, akkor a latin, a folyamat természetéből következően, háttérbe szorul — Béccsel viszont nem tudunk anyanyelvűnkön tárgyalni! Mert a magyar király a németet beszéli, s emellett rendszerint tud még latinul, csehül, olaszul, franciául, de magyarul legfeljebb néhány szót! Vagyis akkor már nem egy semleges, nemzetközi nyelven értekezünk majd a hatalommal, hanem azok anyanyelvén! (Ez, tudjuk, 1849 után be is következett.) A tiltakozók másik csoportját a német, szlovák, román, szerb megyei meg városi követek képezték, de közöttük is elsősorban a horvátországiak. Mert az idegenajfcúak körében ekkor már évtizedék óta erősödik a nemzeti jelleg kifejtését célzó agitáció, amiből már csak objektíve is következik a magyarság, de pontosabban: a magyar nyelv elleni állásfoglalás; s ezeket az udvar, taktikai megfontolásokból, nemcsak jószemmel nézi, de szítja is, mint látni fogjuk.

Hanem, mondóim, ezek az eredmények és események csak mintegy mellékesek, alárendelve a diéta egész idejét kitöltő közjogi harcnak. A két ház vég nélkül küldözi egymásnak az üzeneteket, de folyton bezavarnak a királyi leiratok, a Becsben gyártott újabb meg újabb rémhírek, a megyei pótutasítások. — El kell képzelnünk a helyzetet: Lovassyt, Kossuthot és a többieket, akik éppen börtönben ülnek, a magyar törvényekkel ellenkezően, osztrák jogszokások alapján tartóztatták le és ítélték el. Márpedig több alaptörvény van arra, hogy Magyarország a belügyek terén önálló, s a birodalom többi országának mintájára nem kormányozható. Ezt mindenki tudja. A király is elismeri leiratában. Ugyanakkor a hatalom ragaszkodik ahhoz, hogy a bebörtönzötteket királyi kegyelem helyezze szabadlábra, s ne a nemzet akarata. Az udvar lassan mindenbe belemegy: megerősíti a régi törvényeket, sőt elismeri a sok évtizedes követelést, hogy a fejedelem és tanácsadója ne tekintessék egynek: az előbbi sérthetetlen, az utóbbit viszont lehet bírálni.

Vagyis, lassan többet enged, mint amit ebben a vonatkozásban a legradikálisabb képviselő is remélhetett, de nem tágít a kegyelem fogalmától. Az eredmények láttán előbb a felsőház, majd az alsó tábla nagyon nagy többsége eláll a szólásszabadság témájától, anélkül azonban, hogy a porokét és letartóztatásokat helyeselné, s várja a beígért végső királyi leiratot. Az utolsó hetekben már szinte Deák az egyétlen, aki a diéta elején megfogalmazott vélemény szellemében beszél. Végül is közeledik az országgyűlés bezárásának napja. A nádor közvetíteni akar, s magához hivatja Deákot, aki kifejti, hogy az alsó tábla az adott helyzetben lemondana a saját akaratról,

155