Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VIII. "Kelet népe"
KUNSZABÓ FERENC Széchenyi István eszmerendszere VIII. KELET NÉPE „Az emberek a részleteket keresik. Fölfelé akarnak építkezni. Nem törődnek sem a gyökerekkel, sem a fundamentummal.” (Széchenyi I.) Az 1832/36-os országgyűlésre a radikális többség azzal a tervvel érkezett: módszeres és rendszeres törvényalkotó munkával modernizálni az Alkotmányt, a jogrendet s ezen keresztül a társadalmi, gazdasági berendezkedést. Ez azonban a feudális törvényhozás formái között (a megvitatás módja a két táblán, üzenetváltások az alsó- és felsőház között, egyeztetés a kormánnyal, a birodalom többi országával, királyi leiratok és szentesítés) még akkor is évtizedekig tartott volna, ha az udvar nem akadályozza a munkát... Nos ez is oka, hogy az ellenzék fokozatosan elbizonytalanodik — és a Ferdinand trónraléptével kialakuló arrogánsabb hatalmi kurzus ezt a megtorpanást is figyelembe veszi, mikor a radikalizmust visszaverhetőnek véli. Hanem ez az új irány megint csak megkeményíti az ellenállást, már a diétán, s alkalmat ad arra, hogy a Deák által kialakított új taktika érvényesüljön: Nem módszeres és rendszeres, hanem egyes, részleges törvények megalkotásával és elfogadtatásával kell elősegíteni a haladásit, remélve, hogy az így „alámosott”, idejétmúlt cikkelyeket, metódusokat idővel könnyebb lesz „beomlasztani”. Ebben az alsótábla tagjai — lett légyenek radikálisok vagy konzervatívok — többségükben egyetértettek, sőt még a szétosztás előtt kialakult az a felfogás is, hogy amit a hosszú diéta három és fél éve alatt a törvényalkotás szintjén nem lehetett elérni, azt a megyékben, gyakorlatilag próbálják megcsinálni. Ahogy lehet s ameny- nyit lehet. így és ezért történt, hogy a harmincas évek második felében oly sok a reformújítás az országban — s ezt a folyamatot még az udvar ingerlő, szándékeltérítő provokációi (perek, letartóztatások stb.) sem tudták lényegesen fékezni. A követek, visszatérve megyéjükbe, kemény elszámoltatás alá kerültek, s annál inkább, minél konzervatívabbak voltak, hisz megválasztásuk alkalmával érvényesülhettek a kortesfogás eszközei, de azt nem lehetett megakadályozni, hogy a közgyűléseken mindenki fel ne tegye kérdéseit. S határozott, világos kérdéseik elsősorban a radikálisoknak voltak. Az immár végképpen feléledt országos közélet formálói a rendszerint vásárnapokon tartott megyei és városi gyűlések alkalmával vitatták meg mindazt, ami a diétán történt vagy történhetett volna... És, ismétlem, ez a felélénkült, megteremtődött közélet mindennek az alapja. Mert hiába írta volna Széchenyi a műveit, és hiába „fordította” volna le azok tételeit a gyakorlat nyelvére Kölcsey, Deák, Bezerédj, Balogh, Beöthy s mások, s hiába terjedtek volna szét Kossuth tolmácsolásai révén az egész országban, ha neon lett volna aki odafigyeljen. Ez a közfigyelem volt aztán bázisa a diéta utáni gyakorlati munkának szerte az országban. A hatalom a diéta idején, láttuk, a jobbágyok személyi és vagyoni szabadságát célzó törvényeket gáncsolta el leghatározottabban. Olyan törvény azonban nem volt, amely megtiltotta volna a földesuraknak, hogy saját kezdeményezésükből örökváltsági szerződéseket kössenek. S mert a korábbi részleges vagy teljes felszabadításoknak a hatása kivétel nélkül jó volt: az emberek beruháztak, többet, jobban termeltek, növelték a pénzforgalmat, sőt, törődtek lakóhelyük csínosodásával, a közügyekkel^ a művelődéssel — már a diéta idején egyre több úr köt örökváltsági szerződést egyes 151
