Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VIII. "Kelet népe"

jobbágyokkal, csoportokkal, de sokszor egész községekkel, mezővárosokkal. A harmincas évek második felében — mint ezt Deák Ferenc a diéta végén megállapította — ez a legtömegesebb mozgalom, olyannyira, hogy még a Habsburgok által külön kezelt Erdélyre, a Partiamra, Délvidékre, Horvátországra is kezdett átterjedni. Hanem a megyék — és kisebb mértékben a közvetlen kamarai befolyás alatt álló városok — egyéb téren is modernizáltak. Engedélyeket tettek a nem-katolikus felekezeteknek. Rendeleteket hoztak az ősiségi jog korlátozására. Növelték a törvény előtti egyenlőséget. Modernizálták a büntetőtörvénykönyv azon pontjait, melyek hatáskörükbe tartoztak. Sőt: sok megye szabályozta, hogy kit mikor és hogyan lehet letartóztatni, s a börtönben milyen bánásmód, ellátás illeti meg a rabokat. Ez az az időszak, amikor sok vármegye és város új, száraz, nagyablakos börtönépületet és dologházat épít, hogy az elítéltek ne dohos, piszkos, fűthetetlen, patkányjárta földalatti odúkban legyenek. Különösen sokat tesznek a népnevelés érdekében: iskolák, óvodák építése, kiskaszinók, olvasókörök létesítése, tanfolyamok a gazdálkodóknak, iparosoknak.

A legtöbbet azonban a pesti koncentrálódással is erősített központi megye teszi. Itt adnak először szavazati jogot a nem-nemesi származású tanult embereknek, vallásra való tekintet nélkül; itt létesül az anyaország első magyar állandó kőszínhaza (mert Kolozsváron már előbb megvalósult); s itt válik hagyománnyá az évenkénti képzőművészeti kiállítás — de itt foglalkoznak legtöbbet a veszélyeztetett szólás- szabadsággal is: határozatot köröztetnek a többi megyében, majd azok kiegészítéseivel, egyetértésével erősödve, küldöttséget menesztenek Bécsbe. A király azonban nem fogadja őket. Ez a sértés a múltban is meglehetősen ritkán fordult elő, s az országot befutó hír tovább erősíti az egységet — de növeli a nemzeti türelmetlenséget is: egyre több jel van arra, hogy a .Becs által támasztott, úgynevezett 'közjogi harc energiákat vesz el a gyakorlati létesítésektől, a reformoktól.

Közben a kormány taktikát változtat ismét: szabályos időre meghirdeti a következő diétát, a folyamatban lévő peréket fölfüggeszti, s a fő magyar kormány- hivatalokból meneszti a leggyűlöltebb személyeket... Ezek azonban mintha csak leplezésül szolgálnának arra, hogy közben újraindul a választási gépezet, A személy szerinti szavazás csak két diétára (1825/27, 1830) biztosította az alsótábla udvarpárti többségéit, mert mint láttuk, 1832 végén már radikális többség vonult föl. S ennek oka, hogy az elámított kdsnemesség kezdte odahagyni a főispánok savanyú borát. Ezt a folyamatot ugyan a kormány még a diéta idején megállította, megfordította, ám „távlati cselt” is vetett, mikor — kihasználva a liberális hajlamú követek gyanút- lanságát — előhozta a jobbágytelken élő nemesek megadóztatását, majd a törvényjavaslatot minden fórumon gyorsan áthajtotta, s a király példátlanul rövid idő alatt szentesítette... És a 39/40-es diétára készülvén ez lett a kormánypárti kortesek fő fogása, mert bizony hogy minden megyében azok a kisnemesi rétegek voltak többségben, amelyek féltek, hogy legközelebb őket adóztatja meg egy radikális többségű országgyűlés. A fő jelszó hát mindenütt egyforma, hajszálra: Eb ura fakó! Nem engedünk az ősi magyar szabadságból!... S közben mit sem tudnak arról, hogy Metternich drága pénzen elhelyezett pmpagandacikkei pontosan ezt a kiállást gúnyolják, nem feledkezve meg persze a liberális középnemesség befeketítéséről sem, sőt, támadják a fanemességet is, köztük elsősorban Széchenyit, aki, a cikkek szerint, a fennhéjázó, szűklátókörű magyar arisztokrata mintapéldánya, hiszen például luxus- hidat akar Pesten, miközben 'Európa Becs keleti határainál ér véget, mert onnan kezdve egyszerűen nincsenek utak — ami így nem igaz, különösen Nyugat-Magyamrszágon nem.

Az európai propagandakampánynak különben két új vonósa van már ebben az időben. Az egyik, hogy mi végre válaszcikkeket írunk (például Wesselényi, Széchenyi, Pulszky), a másik viszont, hogy a magyarság egyértelmű elítélését az ottani liberális' lapok is kezdik átvenni — ám maradjunk csak annál, hogy ebben a választási harcban, s mind a többiben is egészen a 48-as áprilisi törvényekig, a megyei nemesség megosztottságának van meghatározó jelentősége. Ennek tudható be, hogy 1839. július 2-án, a diéta nyitásakor a radikális követek kisebbségben vannak az alsótáblón. Hanem mikor a kerületi üléseken feltüzelik egymást, és egyes konzervatív követek „át152