Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Simonffy András: Kompország katonái XIII. M) A szalámi első karikái (történelmi kollázsregény)
megbénította őiket az államfővel szembeni hűségeskü, amedy 1944. október lóig saját jobb meggyőződésükkel tusa'kodott, és cselekedeteikre béníitólag hatott. Ma már tudjuk, és a szemünk előtt lejátszódó népbírósági tárgyalásokból napról napra világosabban kiderül az is, hogy az államfő ebben az időben már teljesen a hírhedt Veesenmayer és Winkelmann tábornok által Berlinből irányított német nyomás és befolyás alatt állott, és tehetetlenül sodródott az eseményekkel. Így érkezett el 1944. október 1-5-e, amikor a budai Várnak — Szálasi pribékjeinek közreműködése mellett — német páncélosokkal történt megszállásával és a magyar államfő elhurcolásával végre a Veesenmayerek és Win- lcelmánnok is ledobták álarcukat. Ez volt tehát az a pillanat, amikor a honvtéd- ség még magyarul érző és gondolkodó vezetőinek lelkében az utolsó gátlás is felszabadulhatott. A honvédség egy emberként való átállását ekkor azonban már sok kedvezőtlen külső és belső körülmény akadályozta. Elég itt utalni arra a minden mértéket felülmúló, álnok és hazug propagandára, amely március 19. és október 15. között a honvédségnek a Vörös Hadsereg felé irányuló, napról napra erősödő bizalmát és reménységét nagyon sok helyen sikerrel igyekezett aláásni. Vagy elég itt csak arra emlékeztetni, hogy a magyar csapatokat október 15. után azonnal német parancsnokság alá helyezték, és egy olyan rendelkezést is kiadtak, amely szerint zászlóaljnál nagyobb kötelékben magyar csapatok egyedül nem harcolhattak. Gyakorlatilag tehát megszűntek a magyar ezredek, magyar hadosztályok, magyar hadtestek és magyar hadseregek, és az arcvonal váltakozó, magyar-német mozaikokból összerakott zászlóaljak német parancsnokság alá helyezett láncolatává változott. Ezzel úgyszólván lehetetlenné vált a román példa szerinti egységes átállás. Ilyen körülmények között -találtak egymásra Budapesten bujdosásban 'és illegalitásban, állandó életveszedelmek közepette a politikai kibontakozáson fáradozó magyar politikusok és a politikai kibontakozáshoz fegyveres segédkezet nyújtani igyekvő katonák. Bajcsy-Zsilinszky, Tildy Zoltán, Szakasits Árpád, Kállai Gyula — hogy csak a legfőbb vezetőket említsem — így találkoztak először pincékben és rejtett lakásokban, álnéven, álszakállal és álruhában. Kiss János altábornaggyal, Nagy Jenő vezérkari ezredessel és Tartsay Vilmos vezérkari századossal, hogy a katonák közül is csak azokat említsem, akiknek neve -mártírhaláluk folytán a magyar ellenállási mozgalommal elszakíthatatlanul egybeforrott. A politikai és katonai vonal közötti összhang megteremtését és ezzel az ellenállási mozgalom legfőbb vezetői és irányítói szerepét Bajcsy-Zsilinszky Endre vállalta magára. Az ellenállási mozgalom tisztában volt a reális erőviszonyokkal. Helyesen felmérte azokat a lehetőségeket, amelyek a magyar honvédség akkor még német zsoldban álló részeinek teljes széttagoltságából, Budapesten pedig a minden képzeletet felülmúló nyilas terrorból fakadtak. Az ellenállási mozgalom ezért elsősorban Budapestre akart szorítkozni, s azt akarta elérni, hogy a Budapesten állomásozó magyar csapatok »átállításával Budapestet három hónapos ostrom helyett 24 óra alatt játssza át a felszabadító Vörös Hadsereg kezére. Nyilvánvaló volt, hogy a budapesti példa minden külön szervezés nélkül elementáris robbantó erővel fog hatni a honvédség bárhol másutt állomásozó vagy harcoló alakulatára is. A szervezkedés Budapesten szépen haladt. A magyarországi súlyos harcokban fokozatosan hátráló, s hazájuk esztelen -feldúl-ását megdöbbenve szemlélő magyar tisztek, hadnagytól vezérezredesig, örvendetesen nagy számban sorakoztak az ellenállási mozgalom zászlaja alá. Az ellenállási mozgalom vezetőinek már a Budapesttel szemben álló orosz hadsereg parancsno114
