Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Simonffy András: Kompország katonái XIII. M) A szalámi első karikái (történelmi kollázsregény)
SIMONFFY ANDRÁS Kompország katonái XIII. M) A (SZALÁMI ELSŐ KARIKÁI Az Élet szent okokból élni akar S ha Magyarországra dob ki valakit, Annak százszorta inkább kell akarni. ADY Apám meséli: A régi Honvédség tisztjeinek tilos volt politizálni, pontosabban: pártpolitikai harcokban részt vennie. Ezzel a hadsereg tisztikarának egységét vélték megóvni. A felszabadulás után e téren döntő fordulat történt. A „fordulat évéig” (1948-ig) tartó, úgynevezett „koalíciós években” mind az öt nagy párt igyékezett magának híveket toborozni a tisztikaron belül is, másrészt a demokratikus honvédségnek is égető szüksége volt arra, hogy tisztjei a koalíciós pártok reprezentánsai legyenek, s így politikai vonalról ne érhesse őket támadás. Kormányutasításra bizonyára ezért adott ki Vörös János honvédelmi miniszter 1945 februárjában egy olyan értelmű utasítást, hogy a tisztek — ellentétben a beléjük rögződött gyakorlattal — igenis keressenek kapcsolatot a különböző koalíciós pártokkal, s lépjenek be ezek valamelyikébe. Ezt tettem én is, s mint látni fogod olyan sikerrel, hogy hamarosan egy népbírósági halálos ítélet lógott a fejem felett. Talán nem felesleges tehát, ha elmondom, mi is volt nekem akkoriban a politikáról az alapvető véleményem. Ügy gondolkoztam, hogy két alapvető, polarizált társadalmi és gazdasági forma létezik: az egyik a termelőeszközök magán- tulajdonán alapszik (kapitalizmus), a másik a termelőeszközök köztulajdonán (szocializmus). Politikai céljaikat tekintve tehát a különféle pártok vagy -kapitalizmust akarnak (polgári pártok), Vagy szocializmust (a baloldali blokk pártjai). A oéljaik elérésére vezető módszerek azonban a legkülönfélébbek lehetnek: parlamentárisak, demokratikusak, diktatórikusak, forradalmiak és így tovább. A szocializmustól én nem idegenkedtem. Miért is? Állami szolgálatban (MÁV) állt apám is, állami szolgálatot jelentett a hadsereg is. Miért fájt volna nekem a gyárak, bányák, nagybirtokok szocializálása? (Hiszen azon a bizonyos Moszkva—Debrecen vonaton is arról merészeltem vitatkozni Gerő Ernővel, hogy ebben a háború utáni helyzetben esetleg káros lenne a jól szervezett gazdasággal rendelkező nagybirtokok szétparcellázása, ahelyett állami gazdaságok formájában kellene megőrizni őket. Gerő úgy értelmezte ezt a véleményemet, mint aki nem érti meg a magyar paraszt ezeréves földéhségét. Dehogynem értettem! Csak éppen az adott körülményeket nem éreztem megfelelőnek ahhoz, hogy földosztással ebben a helyzetben feldaraboljuk a nagygazdaságokat, s miután ez sikerült, erőszakos kollektivizálással újra nagyobb egységekbe szervezzük azokat. Egyszerűen luxusnak tetszett ez az elképzelés. S hogy lehetett némi igazam, annak bizonyságául számold csak össze, hányszor kellett az elkövetkező évtizedekben újraszervezni a termelőszövetkezeti mozgalmat... Hányszor kellett éppen erre az ezer év óta földre vágyó magyar parasztságra rásütni a ma- radiság, a rendszerellenesség, a kuláktörvények bélyegét.) 99
