Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - A NÉPMŰVÉSZET MA - Lengyel András: Hevesy Iván és Moholy-Nagy László (tanulmány)
LENGYEL ANDRÁS Hevesy Iván és Moholy-Nagy László „Miért lett modernné éppen a Moholi?” (Juhász Gyula) Hevesy Ivánnak (1893—1966) Moholy-Nagy László (1895—1946) művészi kibontakozásában játszott szerepéről nem sokat tud a kutatás. Egyelőre, úgy látszik, sem a Moholy-Nagy-filológia, sem az első lépéseit tévő Hevesy-kutatás nem jutott túl a részletvizsgálatokon, az önmagukba zárt pályaképvázlatokon. S eddig még az összetartozó, ill. párhuzamos jelenségek egységes nézőpontjából való számbavételének és elemzésének az igénye sem született meg. Ez persze egyelőre nem is volna baj, ha Hevesy és Moholy-Nagy egyszerűen „csak” barátok lettek volna, s nem egyben két — különböző — fejlődési út megtestesítői is. De Hevesy és Moholy-Nagy néhány évig párhuzamosan futó pályájában a modern művészet értelmezésének két fontos típusa is létrejött, Hevesy 1919 után az „itthoni” művészetteoretikus reprezentatív típusát testesítette meg, aki — bár maga is átment az avantgarde iskoláján — az avantgarde-ot végső soron válságjelenségnek tekintette. Szó sincs arról, hogy Hevesy „akadémikus” teoretikus lett volna; ízig-vérig a modern művészet híve volt. Kortársai művészetét egyes vonásokban méltányolta is, egyes alkotókat és műveket pedig kimondottan becsült és szeretett — de bizonyos, az izmusokat szíve szerint mégsem tudta egészében vállalni. Az izmusok általa ismert formáit (így vagy úgy) megkérdőjelezte, eszményeihez képest felemásnak, problémásnak találta, — miközben legfőbb feladatának a modern művészet kibontakozásának elősegítését, népszerűsítését tartotta. Barátja, Moholy-Nagy ellenben 1919 végén külföldre távozott, ott bontakoztak ki érett, „végleges” művészeti elvei is — s munkásságával, nyugodtan mondhatjuk, a vizuális kultúra történetének egy nagy szakasza fonódott össze. A maga módján, persze, ő is megtagadta az avantgarde-ot, de ez nála egy mélyebb, adekvátabb vizuális szemlélethez vezetett el. Az „új látás” apostola lett, szemléletfordító nagy egyéniség. „Egyszerű” festőből, ahogy Miklós Pál írta, „egy ragyogó »vizuális gondolkodó«, aki nemzedékeket tanított s tanít meg látni. (Miklós Pál: Moholy-Nagy példája. = Kritika, 197 . sz 14. 1.) Mégis e nagy különbségek ellenére is, bizonyos: 1919 előtt szoros barátság kötötte össze őket, sőt a fiatal Moholy-Nagy legfőbb inspirátorának éppen Hevesy Iván tekinthető. Kettejük pályájának 1919 utáni látványos divergenciája ezért roppant izgalmas, mi több, megkerülhetetlen kérdése a korszaknak. S egyben egy mélyebb kérdést is fölvet: „Miért lett modernné éppen a Moholi?” (A pesti egyetemtől a „Jelenkor”-ig.) Hevesy és Moholy-Nagy kapcsolatának kezdete, sajnos, egyelőre a homályba vész. Annyi biztos, 1913/14-ben a budapesti egyetemen már barátok voltak. (Vö. Hevesy Iván: Adalékok a magyar film történetéhez. Bp., 1975. 14. 1.) Ha barátságuk nem korábbbról, esetleg még Szegedről való, akkor kapcsolatuk e szakasza rövid lehetett. Az 1915/15. tanévben ugyanis — egyelőre pontosan meg nem határozható időpontban — Moholy-Nagy bevonult katonának, s hamarosan a harctérre került. Mi vonzotta őket egymáshoz, s miből állott barátságuk ez alatt az egyetemi kb. másfél év alatt, nem tudjuk, csak találgathatjuk. Hevesy is, a Szegedről fölkerült első éves joghallgató, Nagy László is sok minden iránt érdeklődő, irodalmi és művészeti ambíciókat egyaránt melengető fiatalember volt. Irodalmi terveik mellett ekkor már mindkettőjüket foglalkoztatták a vizuális kultúra jelenségei is. Moholy-Nagy, egyelőre csak kedvtelésből, rajzolga- tott, Hevesy pedig a film, mint esztétikai terület kérdésein töprengett. Az 1913/14. tanévben a nagyhírű, de akkora már jócskán elsekélyesedett Négyesy-szemináriu1098
