Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - A NÉPMŰVÉSZET MA - Andrásfalvy Bertalan: Néprajz és tárgyalkotás

hogy amikor ezek a pontos leírások, szerkezeti rajzok elkészültek a kivitelezés megkönnyítésére, olyan adatokkal, részletekkel gazdagodott a műtárgy leírása, melyre azelőtt nem is gondolhattak.

A megoldás, a kivitelezés módja még vitatható. A múzeumi műtárgy féltése nem indokolatlan, — a kézbe vett, a fénynek kitett tárgyak sérülnek, rongálódnak, a törékeny tárgyak eltörhetnek, kophatnak, kártevőknek nyílik meg az út stb. Például a svédországi Dalama-múzeumban, Falumban, a féltett hímzések másolásra, tanulmányozásra szánt darabjai egy erre a célra berendezett kutatószobában vannak, keskeny, egy-egy textil-darabot tartalmazó, lapos üvegdobozban, mint nálunk a bogárgyűjtemények, lepkegyűjtemények lapos üvegdobozaiban. A tárgy egész közelről szemlélhető, anélkül, hogy a dobozt ki kellene nyitni; de a megtalált, .kiválasztott tárgyról, a hímzésről kikérhető a rajzos, szálszámolással kinagyított, az öltéstechnikát is feltüntető leírás, dokumentáció is. A múzeum vagy a háziipari szövetség gondoskodik arról is, hogy akár a helyszínen is, ,a megfelelő alapanyag és hímzőszál is beszerezhető legyen.

Mindenesetre, a múzeumok új kiállítási terveiben az úgynevezett tematikus kiállítások mellett szükséges lenne helyet biztosítani a nagy anyagot bemutató, ú. n. tanulmányi raktáraknak, hogy a látogató egy egy témaköriből minél nagyobb készlettel, anyaggal ismerkedhessen meg.

Itt kell röviden érinteni a nem múzeumi gyűjteményeket. Az iskola-múzeumok, falumúzeumok és magángyűjtemények, szakköri, szövetkezeti és népiegyüttesi gyűjtemények, ellentmondásos megítélésében rendet kellene teremteni. Szomorú tapasztalataink is vannak már a nagy lelkesedéssel összegyűjtött iskolai és falumúzeumokkal. A létrehozók, az alapítók által összegyűjtött anyag rövid idő alatt elpusztult, megsemmisült, amikor őt más faluba helyezték, vagy nyugdíjazták. Olyan esetről is tudok, hogy az összegyűjtött anyagot az orvoslakásban tárolták, ott volt hely, és maga az orvos is buzgó gyűjtő volt. Amikor ezt az orvost elhelyezték, látva, hogy nincs aki felelősséggel vállalná a gyűjtemény további sorsát — magával vitte, sajátja gyanánt. Arról is tudok, hogy a gyűjtemény tárgyait elajándékozták azoknak, akiktől a falu valami juttatást, hasznos rendelkezést, hitelt stb. válhatott. Érthető ezután a minisztériumnak, mint felügyeleti és illetékes szervnek az elutasító magatartása a falumúzeumokkal szemben.

Véleményem szerint nem a falumúzeum, a helyi gyűjtemény az elítélendő, hanem az, hogy azt lelkiismeretlenül csinálják egyesek. Egyesek, anélkül, hogy a közösséget tennék érdekeltté benne. Ne létesüljön falugyűjtemény, falumúzeum a falu érdekeltté tétele nélkül. Az állam, a múzeum sem létesítsen, de legkevésbé rosszhiszemű vagy legalábbis könnyelmű, dicséretre éhes egyéni kezdeményezésb ől.

A műgyűjtő üzérekkel, külföldre dolgozó felhajtőkkal és kereskedőkkel a múzeum nem tud komolyan versenyezni; sem anyagi ereje, sem szakembere nincsen elég. Éppen ezért sok-sok értéket lehet megmenteni a pusztulástól a falumúzeummal, egy honismereti vagy néprajzi szakkör gyűjtésével. A fontos, hogy ne kerüljön idegenbe, ne pusztuljon el és ne tűnjön el egy irigy gyűjtő szekrénye mélyén mindörökre. A múzeumnak segíteni kell az ilyen gyűjtemények nyilvántartásában, konzerválásában, restaurálásában, kiállításában, ugyanúgy, mint a szakszerű gyűjtés megtanításában.

Megint svéd példára hivatkozom: Dalarna tartományban megismerkedhettem az ú. n. Hembygsgarden-ekkel. Egy-egy községbe szervezett több kisebb falu honismereti szakköre, (így fordítható le ez a név magyar viszonyokra és nyelvre,) megvásárol egy-egy régi épületegyüttest, házat és gazdasági épü1092