Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - A NÉPMŰVÉSZET MA - Zelnik József: Népművészet ma?!

az építészettörténet-írás sokkal erősebben emelné ki ennek az épületnek (háznak) az expresszionista építészeti előzményekhez13 való kapcsolatát, mint a népi építészethez fűződő szálakat. A szintén idézett velemi ház építésénél ennél közvetlenebb kapcsolat van a népi építészet és a létrejött épület között.

Nem tartom itt most feladatomnak, hogy ennél részletesebben kitérjek a művészeti neofolklorizmus kérdéseire. Viszont látnunk kell, hogy az ezt a területet képviselő művészek és a közművelődésben tapasztalható neofolklorizmus között rendkívül erős volt a kapcsolat. Éppen ezért nem pontos az a tétel, amit Kása László: A népi kultúra új hulláma című cikkében16 megfogalmaz: „Napjaink népi kultúra felé fordulásának egyik jellegzetessége, hogy nincsenek teoretikusai”. Nincsenek a régi értelemben, hanem olyanformán inkább, mint az ellenkultúra nemzedékének. Ennél a párhuzamnál érdemes még egy hasonlóságra felhívni a figyelmet. Amíg az ellenkultúra nemzedéke például Blake miszticizmusa és a keleti filozófiák felé „utazott”14, addig a 70-es évek magyar ifjúsági folklorizmusa főleg éppen művészek közvetítésével15 fedezte fel többek között Huszka József, Lükő Gábor munkásságát. Népművészetről alkotott véleményében a fő tendenciát ez a vonal képviselte. Többnyire nem ismerte, vagy nem fogadta el azokat az eredményeket, amiket a néprajz szakma — akadozó kutatások közben bár, de — elért. Talán legnagyobb hatása a Krite- rion által megjelentetett népművészeti könyveknek volt. Ugyanis az azokban található leírások támpontokat adtak népi iparművészeti tárgyak készítéséhez is. A helyzetet jól jellemzi, bár Erdélyre vonatkoztatva, Kós Károly16: „Jórészt innen (t. i., hogy a néprajz keveset foglalkozik a népművészettel, Z. J. megj.) származik a legutóbb Banner Zoltán által megfogalmazott vélekedés, hogy »-a néprajz sohasem szerette a népművészetet« {Csillagfaragók, Bukarest, 1972. 22.), hisz a néprajz egyrészt keveset foglalkozott a népművészettel, másrészt pedig miikor a szakemberek foglalkoztak is vele, gyakran csak a dilettantizmus elleni kötelező harcként tették (pl. Huszka József bírálói), de mindenesetre a népművészet tudományos (néprajzi) elemző vizsgálata természetszerűen híjával volt a népművészetért „rajongó” nem-szakember publikálok lelkesültségének.”

' Természetesen a fentiekben elmondottakkal nem azt akartam érzékeltetni, ho'gy a 70-es évek ifjúsági folklorizmusa teoretikusan túlfűtött volt, csupán azt, hogy bár elnagyoltan, de átvett ideológiai elemeket a művészeti neofolkloriz- mustól, annak irodalmi, de főként képzőművészeti ágától.

Ám a mozgalmat valójában azok a fiatalos energiák határozták meg, amelyek a magyar társadalom demokratizálódó légkörében a közösségi cselekvés formáit és lehetőségeit keresték. A közművelődés olyan formáit, amelyek a szabadidő hasznos eltöltését, s egyben az egyén kiteljesedését, művelődést szolgálják. Az ismert civilizációs problémáknak a mindennapi munkamegosztásból adódó specializálódása egyre fokozódó mértékben termeli az új igényeket. Többek között például azt, hogy manuális készségeinket ki tudjuk művelni. Átélve és átnézve a 70-es évek tárgyi népművészethez kapcsolódó folklorizmu- sát, nem tűnik túlzásnak, ha azt állítom, hogy az önkifejezés, a kreativitás ezeknek közösségi akciókban megfogalmazott igénye volt a fő rugója korszakunk ifjúsági folklorizmusának, és nem egy múltbavágyás, az ősiség keresése a népművészetben. Ezt sugallja az a lendület, amivel akár Tokajban, akár Ve- lemben, akár Lükafán rendkívüli fizikai megerőltetéssel, sokszor nyári szabadságot feláldozva, ezek a fiatalok házat építenek és „belakják” azt hasznos tevékenységgel. Ezek után egyszerű lenne azt a következtetést levonni, hogy ez a mozgalom véletlenül lett folklorizmus mozgalom, mert közművelődés politi1085