Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - A NÉPMŰVÉSZET MA - Zelnik József: Népművészet ma?!
ZELNIK JÓZSEF Népművészet ma?! A TÁRGYI NÉPMŰVÉSZETHEZ KAPCSOLÓDÓ TERÜLETEK FŐBB ERŐVONALAI 1945 UTÁN „Ne erőszakoljuk ki »mentő« kézzel a kézművesség pusztulását Alois Riegl Alois Riegl a múlt század végének egyik legjelentősebb művészetteoretikusa és kollégája: Jacob Falke, valamint a magyarok: Römer Flóris, Pulszky Károly, Herich Károly, Huszka József és mások, alki!k resztvettek az 1870-es, 80-as évek népművészet, háziipari, iparművészet vitáiban,1 még nem sejtették, hogy ebben a kérdésben az eljövendő száz év sem hoz igazi tisztázást. Ezt nem a tisz- tánlátó emberek hiánya okozta, hanem a közben kétszer is „háborúba ájult” Európa kulturális zavarai. Száz év eltelt — lassan már szakmai körökben sem emlékeznek a jó öreg császári és királyi tudományos lapra, a Mittheilungen-re, amelyben a fentebb említett urak előrelátó pontossággal, s főleg irigylendő tájékozottsággal és szakmai tudással fogalmazták meg a tételeket a tárgyi népművészethez tartozó területek helyzetéről, továbbalakulásának lehetőségeiről. Ma, amikor hajlamosak vagyunk arra, hogy 1945-tel elég merev határvonalakat húzzunk, ne felejtsük el, hogy témánkban jelen van egy folyamatosság, egy peri odi kuss ág, melyben nemzedékek keresik — identitás zavarral, vagy anélkül — viszonyúikat a népi kultúrához. A szaktudomány ezt a viszonyt — ami legtöbbször a népi kultúra elemeinek különböző felhasználásában valósul meg —, folklorizmusnak nevezi, s így elemzi. A folklorizmus — mint jelenség — évszázadok óta kimutatható. Értelmezése és a kezdeteire való rákérdezés a folklór egészére kérdez rá, s ebből is adódik, hogy a folklorizmus kutatás a néprajztudomány igazi nagy vállalkozásává válhat.2 Az 1945-ös határvonal természetesen nem jelenti azt, hogy eme időpont előtt nem voltak folklorizmus jelenségek Magyarországon. Hiszen már a múlt század végén tahitok járták az országot, s próbálták a „nép egyszerű gyermekeit” az „igazi” rajzolási technikával megismertetni. Ismert a példa, hogy ez a tevékenység például Mezőtúr fazekasságára hogyan hatott3. De a két világháború között is különböző hivatalos és félhivatalos akciók keretében próbálták megmenteni a népművészetet. A Muskátli, a magyar kézimunka újság 1934-es májusi számában Irányelvek címszó alatt írja: „A népművészet olyan hatalmas értékforrás Magyarországon, hogy annak az állami elemi, közép és a nevelő, valamint a művészi oktatás minden fajtájába való beleszövődése kívánatos.” Természetes eme oktató szándék mögött kimondva is az az igény húzódott meg, hogy a trianoni békeszerződés által megzavart nemzeti tudatnak a népművészet gyógyírjára, a népművészetben kifejeződő identitás-tartalomra is szüksége lenne. Az ezt megfogalmazó aktuálpolitikai elvárások a népművészet továbbélő formáiban többnyire stíluszavarhoz vezetnek. Ilyenkor jön létre a népi díszítő- művészet eszközvilágát felhasználó giccs egyik jellegzetes formája, a népmű1075
