Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Csengey Dénes: A Tejút lovasa (részlet egy monodrámából)

tulni, s ott elmérgeződnek. Szívünk egyik dobbanása a másik ellen uszáttatván pusztulnunk kell, tudatlan mámorban, gyönyörűséges énekkel ajkainkon.

(Ellépve a térképtől.)

Akkor értettem meg, mit is akart Pázmány. Hogy mi volt az, amit csak hallgatásával tanított mesterem, lelkem megépítője. Ott világosodott meg előttem, Violám halálos ágya mellett, hogy ő, mint a szív jobb kamrája a ballal, úgy vagyon Erdélyországgal. Vele bár, s a benne élő reformátusokkal, nem állván módjában, nem közösködik, de létüket, a másik kamra lüktetését akarja, támogatja, tudván, hogy csak egy lélegzetre kelő, egymásnak segítő ipozdu- lásaiik teremthetnek e hazában élő vérkeringést, és oly szívdobogást, amelynek hangja minket, s nem a vesztünkön szorgoskodókat vidítja, lelkesíti.

(Zrínyi megtorpan jártában, és úgy mered a falra, a császár arcképére, mint aki nem hisz a szemének.)

Mindent láttál, mindent hallottál, és még a helyeden mertél maradni? A trónon? Zrínyi sátrának falán?!

(Lassan, de egész testében megfeszülve közeledik a képhez.)

Nem dőltek fejedre Bécs tornyai egy nép halálra szánt üvöltésének szelétől? Hát én most rögtön elvégzem kezemmel, mit szavam kevés volt végbevinni. Te akartad, hogy így legyen. Ellene szegültél néped kívánságának, mert az kezemre bízta volna ügyét. Nem jelöltél a nádorságra, amikor az egész ország engem jött megválasztani, féltél a hatalomban osztozni énvelem. Tudtad pedig, hogy nélkülem nem lehetsz meg, karom erejének híjával csak silány fecsegés minden parancsod, arról lemondva nemhogy a pogányon nem győzhetsz, trónodat megvédeni sem bírhatod. De féltél mégis tőlem, mert azt is tudtad, hogy mögötted én nem lehetek második, hisz nem lehet sehol és soha második az igazság a hatalom mögött, mert a hatalom vagy igazságos, s ebbéli volta maga védi meg, vagy zsarnoki, kegyetlen és hazug, s akkor az igazságot színe előtt meg nem tűrheti! S mert nem vehettél meg, hát elvetettél. És összekötöztél ama isten igéivel, ki papjaid szerint uralmadat elrendelte. De én megszabadultam és felálltam, mert igazságom végtelen erejű, és népem minden vágyó fohászkodását testembe fogadva hatalmasabb lettem tenálad. És megindulok fegyverrel ellened, és győzni fogok, birodalmadat elrontom, törvény- könyveidet széttépem, tűzbe vetem, börtöneid pincéit megnyitom, és igaz emberekkel telik meg az ország egyszeriben, mert azok voltak előtted bűnösök. És kiverem az ostort papjaid kezéből, mert a hit nem nő ütiegek között, és én leszek a magyar király, ki romlott hazánkban új rendet teszen, és parancsolni azért merhetek majd félelemtől szabadon, mert milliók parancsát teljesítem! És hiába borulnál kegyelemért elém, mert a világot megvakító tudatlanság és hamisság megalázkodva is gyűlöletes! És jövök ellened én, Zrínyi Miklós, és ezzel a fegyverrel veszem el életedet! Mozdulásomra várnak hadaim! Igen!!

(Kardot ránt, majd megmerevedik, döbbenten nézi a kezében tartott fegyvert, mely csak egy törött, alig arasznyi csonk. Nagyon hosszú szünet, csak az eső dobol továbbra is változatlan monotóniával a sátortetőn.)

A kanizsai kard... a vak hűségemben térdemen eltört fegyver... ez van kezemben...

(Pillanatra felcsapó haraggal.)

Ki tette, ki merte? Saját kezemmel veszem fejét a szolgának, ki ezt a játékot volt bátor űzni velem!

(Visszazuhanva a döbbenetbe.)

1031