Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Cselényi László: Jelen és történelem (mítosz)

Nehéz a keze, kér­ges a tenyere, büty­kösek az ujjai. Ha szobrász volnék, s munkáskezet farag­nék, az ő kezét min­táznám meg. — Tudja-e, hogy én gyerekkoromban hajnali háromkor már mindig talpon voltam? Szegény édesanyám, isten nyugosztalja, azt szokta volt nekünk, gyerekeknek, mindig mondani: Fiaim, úgy iparkodjatok, hogy legalább annyival legyen jobb sorotok, mint nekünk volt, hogy ne kelljen gyalog mennetek aratni az Alföldre. — Mert ők gyalog jártak. Hajnalban keltek, batyut a há­tukra s gyerünk. Két-háromszáz kilo­méter volt az út, napokig eltartott, amíg odaértek, de ők csak mentek. Minden nyáron! Minden nyáron! 1.4 pusztító tüzek árvizek földrengés lüiború süvölt a pillanat nagy föld gyalog a Duna mellett ott sehol micsoda erő micsoda akar agy immár annyi hol készteti őket vár soha süvít a sors keretezi 1.4.3 vagy ha igen később csak ha már vágyakozásra és akarásra lakás meg kocsi meg nyaraló késztetik őket sejtelmük sincsen füst homály kávészag tomboló dzsessz testet gondolat nem határolhat gondolat nem határolhat testet téged hogy hívnak kérdezte a lánytól 1.4.2 interferometria-nász tudjátok-e mit tátogott kréta jura hronz vas triász termikus bolyongás sorok nyugalom részecske-szikár hajnalban keltek mint a vad sehol egy z árva tintabolt sehol egy nyár kimúlt szegény 1.4.1 kifestett értelem vaktudat nem kopogtatok doktor hiába robot-szimat teória-kosz itt vagyak a tengertől néhány gondolatban szabadok kibékül lépésnyire Nizzától húsz percre mennyi érdem mennyi kár vigasz TÖRÖK TATÁR TÓT ROMÁN KAVAROG 1.3.4 ivott esszencia-tömör lábujjhegyen titok-kasza remélte vágy-szubsztancia nélkül világ sajnálta kosz körötte száradt napra nap megszegett ontológia fogad alom vak színarany karónyira fakult magány 1.3.3 ő meg arra gondolt hogy ő akkor éppen hogy megint elmulasztottál valamit szerette különben óh boldog szerencse mely áldott vagy te hogy lassan megöregszem akkor te már elmentél hazulról mondta mindörökké fogva volt veszedelemmel sosem látta többé ideje elmennem egyéb dolgaimhoz ecetfa borítja 1.3.2 végestelen-végig gyalog szárazkoszton ágyú kenyér ember hátán ember minél előbb otthon falak felé van akinek semmije van akinek mindenkije de csak mennek felé falak feltartóztathatatlanul 1.3.1 roppant csendű júliusi erdő a világ a fűben heverészett hát így aztán nem is csoda hisz el tűnik benne az általános föl nem fogott hatalma magát összezúzza az emberiség azért a tenyérnyi röpke percért a történelem kerekei benn 1.4.4 1.3 — Maguk honnan jönnek? — Pozsonyban vol­tunk. — Hát maguk? — Nagyszombatban. Végig a töltésen, amíg a szem ellát, ember hátán ember. Asszonyok, öregek, gyerekek. Az ország­úton, Komárom még megközelíthetetlen, az egyetlen járható út a Zsitva-töltés, Vág-töltés, jó tizen­öt kilométernyi sza­kasz. Néhányuknak, főként a csinosabb lányoknak, szeren­cséjük is akad, föl­veszi őket egy-egy katonai dzsip, de a többség gyalogosan igyekszik az ottho­na felé. 1014

Next

/
Thumbnails
Contents