Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - Funk Miklós: Thiery Árpád: Királynék városa
Thiery Árpád: Királynék városa A Magyarország felfedezése sorozat húsznál több megjelent kötetéből lassacskán kirajzolódik a 60-as, 70-es évek társadalmi önszemlélete. A részben írók, részben „hivatásos szociográfusok” alkotta könyvek többféle típust képviselnek ebben a sajátos magyar műfajban. Az egyik módszer az, amikor a vizsgálódó író vagy szo- ciográfus a teljes társadalmi keresztmetszetből ragad meg egy témát, s ezt vizsgálja kutatása, anyaga, tapasztalatai alapján. Ilyen volt például a sorozat indító kötete: Mocsár Gábor Égő arany c. könyve, amely a hazai olajipar történeti, társadalmi, emberi viszonyait igyekezett feltárni. S ilyen volt Fekete Gyula: Éljünk magunknak? c. — röviden szólva — a népesedés etikai problémáit vizsgáló munkája is. A másik eljárás, amikor az író egy meghatározott topográfiai egység (táj, város, régió) vizsgálatára szorítkozik, mint tette ezt Végh Antal: Erdőháton, Nyíren c. szociográfiája, vagy Lázár István: Kiált Patak vára c. műve. Ebben a típusban is — noha egy adott vidék szociográfiája — mód nyílik általános emberi, társadalmi konzekvenciákra természetesen. Van egy köztes terület, amely az előbbi két típus elegye, amikor írója ugyan tájhoz, városhoz kötött vizsgálódást folytat, de figyelme a társadalmi, emberi jelenségekre koncentrálódik inkább, kevesebb a „helytörténeti” anyag, s több az írói meditáció, morális töltés. Bertha Bulcsu: Balatoni évtizedek c. könyve jó példa erre. Rokonszenves ez a típusú vállalkozás, mert jobban előtérbe kerülhet az irodalmi megközelítés, az egyéni állásfoglalás. Ez utóbbi módszert választotta Thiery Árpád új könyvében, a Veszprém városához kapcsolódó munkájában. Thiery több évet töltött Veszprémben újságíróként, élete egy szakasza a városhoz köti, innen tehát a személyes indíttatás és választás. A személyes indíték jó értelmű elfogultsághoz is vezethet, így van ez Thiery könyvében is, nem titkolja személyes rokonszenvét, de a más műveire is jellemző távolságtartással a legtöbb kérdésben objektív is tud maradni, sőt a bajokkal, hibákkal szemben ellenszenvét, kritikáját is erőteljesen érvényesíti. Legutóbbi rádiós nyilatkozatában Thiery elmondotta, hogy hét esztendeig készült a kötet. A munka során legfőbb törekvése nem az aktualitás, hanem az érvényesség igénye volt. Ez sikerült is, hiszen Veszprém egyben olyan „középvárosi modell” is, amelynek alapkérdései több tucat hasonló magyar városra is jellemzőek. Hiszen hol ne lenne gond a műemlék-környezet és új lakótelep, az „őslakos” és „bevándorló” kettősség esetében, hogy csak két motívumot ragadjunk ki a könyv főbb tárgyalt kérdései közül. A könyv jól tagolt öt fejezetre oszlik, nagyjából tehát öt kérdés köré csoportosul az írói válasz. Ez szerkezeti ökonómiára utal, nem esik egyes városszociográfiák hibájába ez a könyv: hogy ugyanis részletkérdések szakszerűnek tűnő felsorolásával igazolja „jártasságát” a szerző. Az első két fejezetben Thiery „alászáll” a „valóság kútjába”, — felidézi — nem a teljes, de a jellegzetes, jól szelektált anyaggal — a város múltját, a legendákat is és a történeti valóságot. Mindezt írói megoldásokkal teszi érdekfeszítővé, több tükröt tart a városról az olvasó elé. Riportszerű, olykor novellisztikus betétekben megszólaltatja a patrióta őslakost, a bevándorolt értelmiségit, s bőségesen elidőz saját újságírói tapasztalatainál, ismeretanyagánál is. S természetesen idézi a fontosabb történelmi forrásokat is. Így egyszerre kapunk — jó értelemben vett — ismeretterjesztést, személyes vallomást, a hagyományokat értékelő és újjáértékelő személyes hitelű emlékeket, emlékezéseket. Az egyes dokumentumokat jó arányérzékkel, mértéktartóan ismerteti, így nem válik a könyvnek e része „történelemkönyvvé”. Az egyik legérdekesebb idézett forrása Francsics Károly borbélymester 1848-as naplója. Minthogy Veszprém a papok városa is volt, bőségesen megismerkedhetünk az 988
