Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - Balázsovics Mihály: Napló, Két tétel, Múltból a jelenbe (versek)
A SZOVJET KULTÚRA NAPJAI „Fefoerü váru reá meneh hodu utu reá” — mormoljuk az első hosszabb, egybefüggő nyelvemlékünket, a latin nyelvű Tihanyi alapítólevélből, amelyet 1055- ben állítottak ki néhai I. András királyunk kegyes akaratából. A Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság irodalmának legkorábbi emléke körülbelül 600 évvel korábbi, de maga az irodalom ennél is sokkal régebbi, hiszen a grúz írás, mely egyike a világon jelenleg létező 14-nek, az i. e. VII. században keletkezett. A Kaukázus fővonalától délre elterülő kis ország ugyanúgy csak roncsait tudja felmutatni régi kultúrájának, mint mi, magyarok. Ismert történelmük harcok sorozata: médek és görögök, perzsák, parthusok, rómaiak, kazárok, arabok, törökök, mongolok dúlták szinte szünet nélkül, mégis, ami kevés megmaradt, csodálatos szépségével idézi fel egy kis nép teremtő akaratát. Csodálatos példái a grúzok a népi, nemzeti öntudat megtartó erejének, mely az évezredek során mindig megőrizte őket a teljes megsemmisüléstől. A népirtás, beolvasztás minden változatát kipróbálták rajtuk a hódítók, de hiába. A magyar—grúz kapcsolatok régi idők homályába vesznek, de valószínű, hogy már a honfoglalást megelőzően ismertük egymást. A magyarság egyik ága pedig — történeti tény — a Kaukázus lábainál telepedett le végleg, nem jött a Kárpát-medencébe. Kulturális kapcsolataink is régi keletűek. A mai grúz betűket a XVII. században a hires nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós egyik tanítványa metszette, a grúz irodalom klasszikus remekét, Sota RUsztáveli Tigrisbőrös lovag című eposzát pedig az évekig Grúziában élő és dolgozó festő, Zichy Mihály illusztrálta, s ezek az illusztrációk lettek a grúz nemzeti festészet alakító mintái. A magyar—grúz irodalmi kapcsolatok teljes kibontakozása a felszabadulás után indult meg, s mint annyiszor, most is Petőfi Sándor volt ennek leghatásosabb követe. Voltak természetesen előzmények, hiszen például Jókai néhány műve már a múlt század végén sikert aratott grúz nyelven, de Petőfi hallatlan népszerűségre tett szert Grúziában, melynek lírája sokban rokon is a múlt századi magyar költészettel. Szabadságszeretet, haZaszeretet, természetimádat, népiség, jellemezték és jellemzik részben még ma is a grúz költészetet. Az irodalmi kapcsolatok gazdagodásának újabb, számunkra örvendetes jele, hogy 1978—79-ben sor került folyóiratunk és a Lityeratumaja Grúzia, valamint a Mrvatobi című irodalmi folyóiratokkal testvérkapcsolatok létesítésére, országaink írószövetségeinek egyezménye keretében. E számunkban a nagyhagyományú, sokszínű grúz irodalom egyik legtehetségesebb prózaírójának Guram Gegesidzének elbeszélését nyújtjuk át olvasóinknak. Az elbeszélés az Európa Könyvkiadó gondozásában, Nyíri Éva szerkesztésében jövőre megjelenő grúz elbeszélés gyűjteményből való. Guram Gegesidze 1943-ban született. 1957 óta publikál, több elbeszéléskötet és regény szerzője. A grúz próza lélektani indíttatású „új hullámához” tartozik, az emberi döntések motivációi izgatják, az erkölcsi kérdések következetes végig- gondoltatása, személyiségfejlődés elbeszélésének fő témája. Kiváló jellemábrázoló, szerkesztésmódja, cselekményvezetése hagyományos elveket követ. Hősei eleven emberek, az író kerüli az absztrakciókat, figurái mégis általános érvényű modellek, mert a külső rétegek következetes léhántolásával a mindannyiunkban meglévő közös, általános emberi tartalmakig ás le, ezt mutatja fel. Elbeszélésén keresztül a mai grúz próza egy jelentős vonulatához kerülhet közelebb az olvasó. 944
