Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - A szovjet kultúra napjai: Guram Gegesidze: A bosszú (novella)
GURAM GEGESIDZE A bosszú 1 Rögtön tudta mindenki, aki együtt látta ezt a két fiút a piacon, hogy testvérek. Az egyik, amélyik elöl ment, magas volt és vékony dongájú, sötét gesztenyeszín haja a homlokába hullt. A mögötte döcögő másik kövérebb volt, piuiha testű, az arca fehér, kicsit szeplős, a haja vörös. Nem hasonlítottak egymásra. Se a járásuk •— az idősebbik egyenesen járt, könnyedén, a kisebbik mint egy medvebocs, úgy cammogott utána —, se a bőrük színe — az idősebbik fekete volt, a kisebbik fehérbőrű —, de valamelyest mégis hasonlítottak egymásra, már amennyire a testvérek általában hasonlítani szoktak. S aki aznap látta ezeket a gyerekeket a piacon, tudta, hogy testvéreknek, kell lenniük. Néhányan tudták is, kinek a gyerekei, meg hogy árvák és a nagyanyjuk neveli őket. A nagymama nagyon öreg volt már, összetörte a bánat, és a két fiú majdnem egész nap tétlenül csavargóit. Az étterem előtt ösztövér férfi ült egy felfordított ládán, s a járókelőket nézegette; azonnal megismerte a nagyobbikat. Bartáság fűzte a fiú apjához, és egyszer, nagyon régen, még az apa életében, ez az ember fagylaltot vett az idősebbiknek, aki akkor nagyon kicsi volt még, és az apja elvitte sétálni. Az étterem előtt éhes kutyák mászkáltak az üres hordók és ládák között, a földet szaglászva ennivalót kerestek, A fiúk egy kicsit távolabb álltak, egy sávos görögdinnyékkel megrakott szekérnél, amelyből kifogták a lovat, de a kantárt odabogozták a kerékhez s a ló fejére ráhúzták a zabos tarisznyát. A kétkerekű szekér a farára volt billenve, s a görögdinnyék egy része a földön hevert. Az öreg fehér ló, amelynek hajdani almásderes szőre fakókékre sápadt, ropogtatta az abrakot. A szekér alatt szétloccsant görögdinnye hevert, legyek dongták körül, és a levegőben vastagon úszott a lótrágya és rothadó dinnye szaga. Ettől a szagtól egy életre meg- útálfaatta az ember a görögdinnyét. De a fiúk csak álltak és érdeklődve nézték a zöld kötényes árust, akinek a bal karja könyökön alul hiányzott, a jobb kezében pedig hosszú, csillogó kést tartott. Az árus mesterien dolgozott: fölkapta a dinnyét, a bal hónaljéba szorította, és a hosszú, csillogó késsel ügyesen lefaragta a héját. A fiúk érdeklődve nézték az árust, az étterem előtt ülő férfi pedig azon gondolkozott közben, vegyen-e fiúknak görögdinnyét vagy sem, mert a görgdinnyének csak most kezdődött a szezonja, és még elég drága volt. A nagyobbik fiú véletlenül hátranézett, s ekkor a férfi azzal az elhatározással kelt föl a ládáról, hogy odamegy a gyerekekhez és vesz nekik görögdinnyét; de néhány lépés után ismét meggondolta magát. „Ügyse ismernének meg, honnan tudhatnák, hogy az apjuk barátja voltam” — gondolta, megfordult és bemént az étterembe, kért a csapostól egy pohár pálinkát, és megitta. Csalódást érzett. Aztán felsóhajtva letette a poharat. A fiúk megálltak a kalapos sátornál. A sátor a piac bejáratánál helyezkedett el. A pulton kerek tükör, hogy a vevő megnézhesse magát. A sátorfalon körben ott lógtak az újdonatúj sapkák, amelyekből perzselt, büdös gyapjúszag áradt. A fiúk el- ácsorogtak a kalapos sátornál és mohón nézték egy cigányasszony barna mellét, aki a gyerekét szoptatta a járdán ülve. Az asszonynak és a gyereknek is sárga szövettel volt bebugyolálva a feje. A oigányasszony nyakán sárgán csillogó, kerek fémlapok csörögtek, gyöngy helyett a fülében is sárga karika. A cigányasszony a fejét forgatta és oda-odakiabált a járókelőknek: „Jósolok, jövendőt mondok!” — ilyenkor megrezzentek a fülbevalói. Szoptatta a gyerekét és közben olcsó cigarettát szívott. Az 945
