Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - SZEMLE - Berkes Tamás: Az elbeszélő gesztusa. Grendel Lajos: Hűtlenek
latban áll a félelemmel: vagy én féléik, vagy tőlem félnek. S az ápolónő reszketve és behódolva akar félni, akar bűnhődni, s szerepével az önmegsemmisülésig akar azonosulni, mert lelkének egy nagyon is világos udvarában okos parancsokat osztogat a vágy, hogy egykor tőle féljenek, ő büntessen, és ő ossza ki a szerepeket. Tudja, mit akar és tudja az eszközeit: Traján Anna is csak eszköz, Andre István is, az öreg bányász is. önmaga is csak eszköz. Az Angi Verá-ban a kötet szinte minden fontos motívuma felbukkan. Helyzete lealázó, de a hatalmat jelenti, ezért nem tud szembefordulni vele, mint a nyilas Rezső. Mindent tud erről a helyzetről, de tehetetlen vele szemben, mint Zsolt főmérnök és a piackutató, s személyisége széthullása mögött valami nálánál sokkal fontosabb omlik össze, mint a Füstszagúak gumigyára. Vészi Endre kötete tudatosan komponált egész, s szerkesztési elve csak látszólag a kronológia felszínes és esetleges egymásutánja. Kohéziója sokkal szervesebb ösz- szetaintó erő: a gondolatok egysége s a következtetéseké. Az aggodalom ereje. Ez a humanizmusa: nem látványos és nem deklaratív. Humanizmusának sincs modernsége, csak érvénye van. Érvénye a felelősség. Mély völgyben vonuló munkaszolgáiaitosai (Vonulás mély völgyben) csigából főznek levest maguknak s a költőt hallgatják, aki az életről beszél. A rőzsetűz messzire világít; közel s távol az egyetlen tűz. A költő tüze. Vészi tudja, mivel tartozik a tűznek. Innen aggodalma, mellyel elbukó kisembereit is belüliről tudja nézni, innen a hitele is. Innen a melege és innen a fénye. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.) ASZTALOS ISTVÁN Az elbeszélő gesztusa GRENDEL LAJOS: HŰTLENEK Azok számára, akik figyelemmel kísérték a pozsonyi Irodalmi Szemle legutóbbi évfolyamait, nem ismeretlenek már Grendel Lajos elbeszélései. A harmincegy éves, lévai születésű szerző első kötetét 1977-ben zárta le, így nem szerepelnek a válogatásban újabb, sokat ígérő írásai. Grendel novelláinak közös elemei kiforrott alkotót, értékes irodalmi anyagot mutatnak. Ezt annak ellenére állíthatjuk, hogy az első kötétekre jellemző „kötelező témák” kísértenek ugyan néhol, s észrevehető a könyv összeállításának elhúzódása, régebbi és újább írások egymás mellé szerkesztése. Az elbeszélésekben ábrázolt tárgyi világ a felvidéki kevert lakosságú kisvárosok szűk glóbusza. Különös pusztulás szelét érezzük, amikor a szerző a reálisan létező környezetet éppen csak jelezve, az elsüllyedt múlt kövületei közé vezeti az olvasót, A történelem csak groteszk anakronizmusokban mutatja meg arcát, egykori postamesterek érthetetlen elzárkózásán', jobb időket élt öregasszonyok bolondériáin keresztül. A jelen hangjai sem sokkal vigasztalóbbak. Régi városrészekhez kapcsolódó gyermekkori emlékeket, egykor volt elkötelezettségeket, illúziókat temet maga alá az új kor logikája. A tegnapi igazságok mára érvényüket vesztették. Az érelmeszesedésben szenvedő városkák a múlt nélküli provincializmus ronda emlékműveivé lényegültek 894
