Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - SZEMLE - Asztalos István: A költő tüze. Vészi Endre: Angi Vera és a többiek c. kötetéről
A költő tüze VÉSZI ENDRE: ANGI VERA ÉS A TÖBBIEK C. KÖTETÉRŐL A fii mpl akátok ró 1 is ismerős cím, Angi Vera és a többiek. Vészi Endre novelládnak gyűjteményes kötete. Az életmű lényege, esszencia és visszatekintés az útra, mely megmutathat valami lényegest, a vállalt írói küldetés letisztult eredményeit. Ami elsőre az olvasó szemébe ötlik, az a sokféleség. A terjedelemé, a kisregénnyivé nyújtott léptéktől a novella egylélegzetvételnyi néhány oldaláig, a formáé, a hagyományos szerkesztésű, lineáris írásoktól a teret és időt csillogó technikával kezelő modem parabolisztikádg, s a koré, mit az írói szándék s bátorság felölel. Túlélendő háború és megvívandó béke, munkaszolgálat és ötvenes évek, emlékek, gondok, gondolatok tegnaptól máig, a jelenidő enciklopédiája — Vészi Endre szerkesztésében. Mert ez sem kevéssé fontos: a sokszínűségen túl — s talán fölött — ami állandó; a tartalom, Vészi érdeklődése, az, amit elemző figyelmének szerkezeténél fogva következetesen szemügyre vesz, s amit róla gondol, ahogy mindezt önmagával kiegészíti. Ez állandó, itt nem érvényes a sokféleség, ennek nincs modernsége sem, csak érvénye van. A forma csupán segít; változatlannak megmaradni. Megmaradni érvényesnek. Vészi témája: a megváltozott helyzetbe került, a megméretett személyiség, aki próbáltatásának súlya alatt vagy fölbomlik, vagy fölegyenesül, de a régi nem marad. Vészit a helyzet érdekli, mely adott, s a személyiség, mely az adott helyzetben egyszerre csak változni kezd: behódol a helyzetnek vagy szembeáll vele. Hatása ott a legerősebb, ahol modelljeit egymás mellé lépteti, s egyazon út ellentétes végtelenjei felé indítja őket, megismerni az emberi lélek különben szemérmesen elhallgatott vulkánvidékeit. Az Elveszett arcok nyilas Rezsője tud valamit: tudja, hogy a korabéli zsidó munkaszolgálatossal sokkal több és lényegibb kötések teszik rokonná, mint amelyek viszonyukat fogolytartó s foglya viszonyává teszik, de a megsejtett igazságnál erősebb a helyzet s Rezső rabtartó marad. S az író nem áll meg itt; van ereje nem engedni az egyszerűsítésnek: Rezső géppuskás hóhér, önmagából kivetkezett ember-vadállat, a lélek felbomlásának végső stációja. Rezső igenis sejt valamit az igazságból, s ezért Rezső boldogtalan. Boldogtalansága a hóhéré, nem mentség, csak tulajdonság, de emberi, s ezért Vészinék elhisszük Rezsőt. Elhisszük, hogy boldogtalan; elhisszük, hogy hóhér. De Vészi nem csak a felbomló személyiségre figyel, hanem hogy emögött mindig elvesz valami sokkal fontosabb: elvész az, amiért a személyiség épségével felelős. Ilyen írás a Füstszagúak. Az. alaphelyzet itt se más. Valami hirtelen megváltozik; egy gumigyár csoport- vezetőjét elhelyezik, egy másik a helyére kerül. Ez a helyzet, az új helyzet, melyben a felelős lélek felbomlása megindul. Sértődések és ellensértődések, haragok és vi- szontharagok, s míg dúl a kényszerküzdelem, egy gondtalannak induló estén leég a gyár. A felelőst kereső rendőr kevésre jut: apró szabálytalanságok, hétköznapi nemtörődömség. A százados nem ént valamit (s nem-értését Vészi az olvasóhoz címzi, hogy értse), a százados nem érti a körülményeket. Az apró sértődéseket, melyek nem aprók, a semmitmondó ellentéteket, melyek nem semmitmondóak; mert az egyén hódolata ez a helyzet előtt, melyben a gyárnak le kell égnie. Bizonyosra vehetjük: parabolisztikus írás ez is, mint a legtöbb az Angi Vera-ban; többletjelentése van. Gyár, személyiség, helyzet, mind többet hordoz, mint önmaga súlya. (Kár, hogy a kötet nem közli következetesen a keletkezés évszámait; ezek alkalmasint hasznos kalauzul szolgálhatnának.) Van azonban még valami, ami fel-felfcísért Vészi nyugtalanságai között: a tehe892
