Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - TANULMÁNY - Tüskés Tibor: Lázadás az "idő-infláció" ellen. Csorba Győző a hetvenes évek első felében

az Idő játék kötetnek abban a ciklusában, amelyben leginkább az e problémakörhöz kapcsolódó vallomásokat találjuk (Kör), a versek — a bennük ábrázolt évszakok sorrendjét tekintve — az ősz-tél-tavasz-nyár időrendjét követik, azaz a „kert” egyetlen esztendejének idő-íve a lecsupaszulástól a termésig vezet.

Pályája kezdetén a költő anarchikus lázadással fordult a legyőzhetetlen halál ellen. Most a tett, a cselekvés vállalása, a hasznos élet vágya fogalmazódik meg az elé- gikus felhangokkal átszőtt versekben. Vagyis kérdéseire és kétségei között végső kapaszkodót a küzdelem, a cselekvés^ a munka vállalásában talál. Ez az, ami túléli az elmúlást, ez ad értelmet az arasznyi létnek, ez az, ami legyőzd a pusztulást, önmagának is megfogalmazza a választ, s az alkotásban, a szóban, a költészetben, az írás vállalásában látja azt az értéket, ami túléli. S aki nem költő, nem művész, aki maradandó művet nem mondhat magáénak? A halál — tetszik vagy nem tetszik — mindenki számára tény. Nem közömbösen, nem szentimentálisán, de tragikusan kimondva, vállalva, megélve és elfogadva: ez az emberi. A „megoldás”: a tett, a cselekvés, a munka. A „megoldás” maga a létezés folyamata, a továbbélés, a változás, az a másik tény, hogy az elmúlást, a halált mindig az élet, a sarjadás követi. Tudni, hogy minden hiúság, s mégis hinni az életben — valahogy így fogalmazható meg prózába oldva A prédikátor könyve szép igazsága:

Sálamon hát minden hiúság?

Ez ám a nagy dolog: ilyen szemmel nézni világra égre feleségedre lányaidra nők mellére hazára versre és hinni bennük hinni mégis és a napok mézét kiszívni és úgy hogy ne csak mint az állat hanem érezni a csodákat a nagyszerűség levegőjét és mindig hogy minden hiúság —

Arra a kérdésre tehát, hogy pesszimista-e Csorba Győző költészete, újabb versei ismeretében még nyomatékosabban válaszolhatjuk: nem. Legalábbis nem az, ha pesz- szimizimuson fegyverletételt, megadást, tétlenséget értünk. Csorba költészetének központi kérdése ugyanis — s ez idővel egyre nyilvánvalóbbá vált — nem a halál, hanem az élet. Az elmúlást is az élét, a pusztulást is a megújulás felől nézi: „az öregség héja magja szára is a gyümölcsé / az alkony is a nappalé." Ugyanakkor az is igaz, hogy nem „recept”, nem kész és alkalmazható „megoldás” ez a líra. Amiben példaszerű : csak a kiküzdött, a megszenvedett válaszok az igaziak, csak a szép szavaik nélküli, illuziótlan szembenézés ad megnyugvást. Minden élet mögött ott ólálkodik az elmúlás, s minden értelmes hálál — életet táplál. Csorba lírájának pesszitmizmusa cselekvésre, tettre, az élet vállalására sarkalló, — jobb szó híján — „pozitív pesszimizmus”. Forduló című versében írja:

S ki sajnálkozva azt hiszi búcsúztatásom kezdheti

nem is gyanítja hogy belül új világ érik kerekül.

886