Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - TANULMÁNY - Tüskés Tibor: Lázadás az "idő-infláció" ellen. Csorba Győző a hetvenes évek első felében

a vers látszik az egyetlen igazi bizonyosságnak. Az élet elröpül, „a köd a nyirok és homály” mindent beborít, de Janus megtette a legtöbbet: „mesélni akart / hírt adni hasznosat / nem nézte a lélek érdekeit sem.” Janus tudja, hogy versei őrzik meg, amit maga abbahagyni kényszerült. Amikor a koncentrikus, és fokozatosan szűkülő körökből építkező, előbb a környezetet, májd az arcot idéző vers harmadik részében a haldokló Janus expressis verbis megszólal, ajkáról ezek a „szó-parazsak hullanak botladozva”: „A kócot megsfésülni igyekeztem / a bogot megoldani igyekeztem / az iszapot kiszűrni igyekeztem [ az érdest lecsiszolni igyekeztem / [...] a verseim a verseim / élve maradnak folytatják a dolgom / tehetős áldott sarjaim.” A költő rejtett ars poeticájának ugyancsak szép megfogalmazása a Bartókról írt vers (Töredék Bartókról), a Csontváry nagy pillanatát, a művész elhívását megörökítő Igló, 1880. október 13., vagy a Dózsa szellemét súlyos léptű szavakkal, szélesen áradó, emelkedett hangú sorokkal idéző Csörtess immár: „engedd magad szükség szerint olyanná tennünk, ami épp kell: / táplálékká számunkra is: hol véres hússá, hol kenyérré.”

A portrék között külön figyelmet érdemel a Petőfiről szóló két vers (Két szem, 1973. január). Mindkét költemény Csorba költészetének központi gondolatára, a család-motívumra épül. Okkál emeli ki Petőfi költészetének ezt a vonásét: a „százötven éves félig-kaJmasz” lírájának valóban sarkköve a család-élmény. Csorba nem átallja a múltból rászegeződő, „lézersuganú, röntgen-erejű” két szem üzenetét a vers végén ebben a direkt formában megfogalmazni: „csak a család mellett tartsunk ki híven.” A másik költeményben a család országos szélességűvé, az otthon pátriáivá tágul. A költő szemérmes tartózkodással mondja ki vallomását, azt tudniillik, hogy a fészekmeleg közösségekből nő ki a haza: „Lobogó melegnél / megbújó család most az ország meleg van / meleg és család a falakon belül s a / falakon kívül”.

A nagy-családba az élő költőtársak és a közelmúltban eltávozott barátok is beletartoznak. Életükből, példájukból élni segítő üzenetet, vigasztalást olvas ki: a távozás akkor elviselhető, ha nem nyomtalan. A népművelő Lennie Géza szellemének ajánlott versben mondja: „Ám te az anyák nagyszerű, / szelíd-konok bizalmával szívedben / csak ültetted a gyönyörű / magvakat rendületlen, / s kihajtottak, megnyúltak, bokrosodnak, / teremnek, vagy termő-virágosodnak” (Inkább a válasz). Mások sorsát a maga életével szembesíti. A Devecseri Gábor betegségéről érkező „nemszeretem” hírek közös indulásukra emlékeztetik, s Devecseri sorsába önmagát látja bele. Amikor meghal Gáborján! Szabó Klára, a nagy költő, Szabó Lőrinc leánya, az élő költő- apa azzal indokolja siratóját, „hogy majd helyettem is legyen / hogy így majd lesz talán helyettem is.” Ha élőkről ír verset, akkor is a magvakat hintő, példa-emberekhez fordul. A hasznos élet, a más költőket szolgáló műfordító-sors nagyszerű és vigasztaló példáját mutatja föl a magyar líra finn tolmácsáról, az Anna-Maija Raittilá- ról szóló versben: „Ez a parányi asszony egész földet áttelepített / a fenyők közé akácok keveredtek a rétekre gémeskutak / ez a parányi asszony hazai nyelven szól hozzájuk az idegenben.” A Martyn Ferencnek írt versben az alkotás törvényéről elmélkedik. A „gazdag szemű gazdag életű” embert, a teremtő művészt ábrázolja, aki győz az „Iszonyún”, de megmutatja a „Harmóniát” is, akinek jelenlététől „boldogan remegnek a dolgok, mint asszonyok, kik várják az ölelést, vagy túl rajta, visszaidézik”. A hatvanéves Weöres Sándort köszöntő, tíz részes, formai ötletekben, játékosságiban, stílusutánzatban gazdag Csokor ugyancsak azt a művészt ünnepli, aki nevet ad és fénybe hozza a tárgyakat:

Barna nagy dió szemed bőr alá csont alá bújt s amit leleplezett bújt elő egymásután

Amit Weörestől idéz, az ad Csorbának, az „örök kétely kínzottjának” is az idő pusztításával szemben megnyugvást:

883