Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - VITA - Gulyás István: Jegyzetek az "arctalan nemzedékről"
újólag az arctalan, melyet súlyosbít némely megyei kultúrális és irodalmi folyóirat ki nem jelenített, ám gyakorolt koncepciója — védekezése — a nyugodt, békés vízieken evickélés, a (problémamentes, a politikus jellegű írások közlése, „csak semmi kockázat”, tehetségeket nem támogatni, új irodalmat nem babusgatni... Paradox: — bár sok a lap, a folyóirat, mégsincs elég hely, helyhiány van, mesterségesen előállított helyhiány; — legtöbb irodalmi, kritikai, kultúrális lapunk neve az időszerűségre utal... Persze kivételek is vannak; számuk egy kezünk ujjain megszámlálható. Időköziben megérkezett a levél valamelyik szerkesztőségbe, s ott hever valakinek az asztalán. Legyünk optimisták! — kivételesen. Az arctalan írását, írásait elolvassák. (Egy kis emlékeztető: az arctalan — mint mellékelt levelében közölte — elsősorban érdemi kritikát, bírálatot vár, és esetleg közlést.) A szerkesztő válaszol az arctalannak... De kap-e érdemi kritikát, bírálatot a pályakezdő? A fehér hollót keressük... Nincs érdemi visszajelzés ... nincs útbaigazítás ... Az ellenérveket — miért is ne lenne mindenre ellenérvünk? — ismerjük: ha minden beérkezett írásról kritikai értekezést írnánk ... stb ... stb ... Csakhogy az ilyesfajta ellenérvek elfogadhatatlanok még egy arctalannak is. (Példa hétköznapi életünkből: hogy forr a vérünk, ha a pék rossz kenyeret süt, ha a vízvezetékszerelő nem javította meg rendesen a vízcsapot, ha a pincér, az eladónő udvariatlan... Pedig ők is csak arra hivatkoznak — ez ellenérv! —; ha minden .. ,-nánk, akkor ... velünk?) Az irodalom nem hobbi, hanem szakma — urambocsá’ — hivatás. Tapasztalatból tudom — nemcsak saját példámon —, tehát nyugodt lelkiismerettel ki merem jelenteni; a százával küldözgetett szerkesztőségi borítékokban lévő néhány szavas értékítélet, kritika (?) — legtöbbször alig variált tőmondatok halmaza, klisényilatkozások — nem más, mint az orvosi tanácsok (ld. napilapok, hetilapok...) szintjére degradált szerkesztői üzenet. Kivétel? Talán nincs is a pályakezdők, az arctalan nemzedék szintjén. Az arctalan nemzedék irodalmi kibontakozását nemcsak az eddig megemlített problémák, gondok gátolják, hátráltatják, hanem — amint Zalán Tibor is megemlíti — lakóhelyük, tartózkodási helyük földrajzi elhelyezkedése is. Budapest és vidékie). Sajnos irodalmunk — ellentétben a földrajzzal — csak ezt a két tájegységet ismeri hazánkban. „Gyalogolni jó” — de csak Budapest felé. A főváros felé gyaloglás már — történelmi — tradíció irodalmunkban (is). Értékítéletünk hagyományosan Budapest-cent- rikus. Ma Magyarországon egyáltalán nem rang egy magára adó írónak, költőnek földközelben élni — ennél már intellektuálisab'b a kapcsolat a beton-folyóval, az aszfaltréttel, a kandeláber-erdővel — az arctalan (is) természetesen a fővárosban szeretné pályafutását kezdeni, hiszen Pest kecsegtet kultúrális vonzásával... Az irodalom szempontjából azonban csupán egyetlen kérdés a lényeges: életben tutí-e maradni a tehetséges fiatal a fővárosban, ahol jóval élesebben jelentkeznek a pályakezdés — egzisztenciális publikációs „lehetetlenségei” — hátráltató tényezői, ahol a sok „lúd” csak egymást győzi le... Nem vitatható: a Pest-felé gyaloglással gazdagodik a főváros, de egyben szegényedik a vidék „kiművelt emberfőkben”. Zalán Tibor írja; az arctalan nemzedék „a konszolidáció első, igazán konszolidációs társasága”. Ebből következik: az arctalan nemzedék előtt indult nemzedékek nem konszolidációs társaságok voltak. Az idősebb nemzedék létélményei egy korántsem kiegyensúlyozott, megszilárdult társadalmi és gazdasági valóságból táplálkoztak, hanem egy olyan valóságból, amely szemmel látható változásaival — 1945-től napjainkig — a metastabilis állapotból a stabilis állapotba jutott el, vagyis; változásai azt a folyamatot táplálták, aímeíynek jelenlegi — ideiglenes — végkifejletjét a konszolidációval jellemezhetünk. Az arctalan nemzedék — viszont — a konszolidációs valóság determinálta létélményeivel jelentkezik az irodalomban. Ez a nemzedék akkor indul, amikor már nincsenek meg azok az ún. forradalmi pillanatok, helyzetek, amelyek eszlméit nagy csdnadrattával lehetne de871
