Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - VITA - Gulyás István: Jegyzetek az "arctalan nemzedékről"
monstrálni, mert hiszen a társadalmi, gazdasági, kulturális folyamatok és változások oly annyira lelassultak, hogy a forradalmi szituációk megteremtődése és lefolyása egyre nagyobb idő-intervallumot követel. A jelentős, kiemelkedő és egymást követő forradalmi helyzetek kontúrjai így elmosódnak, egybefolynak, egymástól nehezen lehet megkülönböztetni, elválasztani ezeket, s ennek tulajdonítható, hogy reménytelen vállalkozás úgy nevén nevezni ezt a nemzedéket, mint mondjuk a „fényes szellők” nemzedékét lehetett. Az arctalan és az idősebb nemzedékek közötti ellentmondás egyik oka ez. Az idősebb generációik) saját eredményes munkálkodásának a gyümölcsét látja jelenlegi konszolidált valóságunkban s eredményeire — jogos — büszkeséggel néz, azonban mégsem tudja elfogadni a megváltozott valóság legadekvátabb képét fölmutató nemzedéket és ennek munkáit, irodalmi alkotásait. Problémák torlódási pontja: nemzedéki ellentmondás; a folyamatból és az állapotból (lelassult folyamat, szemmel alig látható mozgás) fakadó generációs ütközés. A természetes kiválasztódási folyamatot bírálnám? Egyáltalán létezik ilyen? Ha nem látom a szelekciós rendszert, és ennek normáit. Ha nem látom a megfelelő értékmérőket. Hiszen sokszor — folyóiratoknál elsősorban — század eleji szerkesztési módszereknek, elvárásoknak kell alávetni az alkotást, a megjelenhetőség kedvéért. (Pl. megtörtént; egyik megyei irodalmi folyóiratunk szerkesztője kijelentette: náluk a novella, az elbeszélés kb. 10—<15 gépelt oldalnál kezdődik.) Századeleji szerkesztési elképzelések, századeleji kritikai szemléletet szülnek. A mai magyar kritika bírálata nem az én feladatom, ellenben meggyőződésem; az irodalom ilyetén felhígulásában a kritika is hibás, pontosabban a kritika kritikátlansága. Azt. hiszem nem szorul különösebb magyarázatra; ha nem megbízható a kritika, nem működik megfelelően a „szelektáló-mechanizmus” és kiválasztás helyett már-már ömlesztve kapjuk az irodalmat elkerülhetetlen a felhígulás; az értékes és az értéktelen keveredése, vegyülése. Az arctalan nemzedék előtt két járhatót?) út van; az egyik engedményekkel, a másik örök-arctalansággal teli. Az első: Az arctalan nevet akar magának, vagyis szeretne alkotásaival valahol (bárhol) megjelenni, az irodalmi köztudatba bekerülni. Hogy megjelenhessen kénytelein engedményeket tenni, írásain változtatni, és így valóban megszületnek az ún. hibrid-alkotások — amelyekről Zalán Tibor is beszél — az alkotójuk beleegyezésével. Ez az út kétségtelenül kedvező a pályakezdőnek, hiszen megjelenhet végre s előnyökhöz juthat. Csupán lelki ismeretét kell megnyugtatnia. Az irodalominalk — bár tőle ered az első útra kényszerítés — viszont csak ideig-óráig kedvező ez a pályakezdési „mód”, hiszen valakinek az epigonját tartja fent, aki már hibrid-alkotások gyártására rendezkedett 'be, és akinek nagyon nehéz kdugorni a a bűvös körből, hiszen a kritika is a mást keresd benne, nem önmagát. A másik: Járhatatlan. Bár az irodalom szempontjából ez a kedvezőbb; ha kiigazított értékek helyett igazi, friss hangú, új irodalmi termékek árasztják el. Járhatatlan, mondom, mert aki ezt az utat választja — nem tesz engedményeket — az nyilvánvalóan nem az irodalmi folyóiratok oldalait gazdagítja írásaival, hanem saját íróasztalfiókjait. S kevés a remény arra, hogy az íróasztalfiók-irodalom valamikor megjelenik. Az irodalom tehát mindenképpen nyerne azon, ha a pályakezdők a második utat választanák, s azon indulnának, azonban jelenleg csak az első út járható. És valóban meglepő, hogy a „negyvenöt óta a legvédet lenebb nemzedék” lehetetlen helyzetében mégsem szövetkezik, csoportosul, legalább egy „védekező” falkába. Ügy tűnik nemcsak arra érett meg a helyzet, hogy kijelenthessük; létezik arctalan nemzedék, és indulása — eddig még nem tapasztalt mennyiségű — problémával teli, hanem hogy megállapíthassuk; az arctalan nemzedék — védtalensége ellenére — nem csoportosul, nem védekezik, tagjai pedig egymástól elszigetelt, halhatatlanságra vágyó individuumok. Nem tudhatjuk előre, az arctalan nemzedék milyen esztétikai újdonságokkal lepi meg az irodalmat. Így csupán azon érzésünknek adhatunk hangot: az elkövetkező né872
