Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - VITA - Gulyás István: Jegyzetek az "arctalan nemzedékről"
tűzközelbenf!), hogy érvényesülni, létezni tudjanak; megjelenhessenek, nevük legyen. Irodalmi laphoz kerülni arctalanul lehetetlen, reménytelen. Mivel az arctalan az írásából szeretne megélni és megfelelő íráskényszere is van, valamint tűzköziellben akar lenni; ugródeszkául — mint már annyian — ő is az újságírást választja ideiglenes hivatásául. Újsághoz kerülni nem bölcsész, vagy művészeti főiskolás diplomával, (tehát orvosként, mérnökként, — urambocsá’ — munkásként) nehéz, hiszen az elhelyezkedését a pályázati rendszer korlátozza, gátolja. (Ma például Németh László, ha pályakezdését újra élné; öt-hat éves késéssel érkezne irodalmunkba ...) Újságíró státuszba kerülni a létszámstop és a pályázati rendszer kettős, merev és bürokratikus szorításában meglepően nehéz az induló arctalannak. Csak kevesen tudnak besurranni összekötettéseik — keresztapák —, korántsem tisztességes, de mindenképpen célravezető segítségével a kiskapukon. Miért választják sokan az újságírást ideiglenes hivatásul az arctalanok közül? Mert az újságírás számukra — ha látszólag is — az alkotás lehetőségét biztosítja; a sok „muszáj”-anyag között eladhatja irodalmi alkotásait is. És aki nem újságíró? Természetesen korlátozottak az ő lehetőségei, kevés az alkotásnak szentelhető ideje, jó hatásfokkal legfeljebb fizetett szabadsága idején tud dolgozni, ez az ő alkotói-szaibad- sága, kiküldetése. iTudom és nem vitatom; ez mindig így volt, ezt minden pályakezdő átélte... Csakhát miért ne indulhatna másként ez a nemzedék... elvégre 1980-at írunk. Hor- ribile dictu, megkockáztatom a kérdést; hányadik már ez a nemzedék a sorban, amelyik nincs tisztában a relativitással, a görbülő térrel? (Közben; a költőjét, íróját várjuk.) „Ahhoz, hogy létezésünkről tudomást vegyenek, meg kell jelennünk, valamely befogadó tudat számára jelenlévővé kell változtatnunk a magunk számára mindig is létező önmagunkat” — írja Zalán Tibor. Jelenlévővé lenni: a folyamat; ha van írásunk, nincs más dolgunk, mint kiválasztani a számunkra legszimpatikusabb irodalmi folyóiratot, megcímezni egy borítékot, amelybe elhelyezzük műveinket — kettes sorköz, megfelelő margó, két példány — egy „mellékelt” levél társaságában. A mellékelt levélben tudatjuk; mi létezünk, bár önmagunknak mindig is léteztünk, de most már szeretnénk a nyilvánosság előtt létezni, érdemi kritikát, bírálatot kérünk elsősorban, esetleg közlést. Ezek után, ha feladtuk levelünket, nincs más teendőnk, mint várni, várni a választ szerkesztőségi fejléces levélben. De nem mindegy hova, melyik laphoz küldjük el írásunkat, írásainkat, hol bocsátjuk áruba magunkat. Ha tűzfcözetben vagyunk — micsoda szerencse! — kevés a gondunk; tudjuk már kinek, hogyan kell tálalni s mennyibe kerül — italban. Ha viszont — arctalanhoz méltón — teljesen idegenül, névtelenül az első publikáció reményében postázzuk gondosan címzett borítékunkat, jól meg kell gondolnunk; melyik laphoz, melyik folyóirathoz kerüljön. Mert bizony — észre kellene már venni! — sajnos legtöbb irodalmi orgánumunk mögött sajátos önnön érdekeken alapuló szövetség, klikk van. Vagyis: egy csoport monopolizál egy lapot! Nem tudom mennyire törvény- szerű; a klikkezés legfőképpen Budapesten tapasztalható, (de vidéken is vannak „hírmondók”). E lapok, folyóiratok nemes egyszerűséggel utasítják el az arctalan udvarias közeledését — helyhiány, „nem illik bele a koncepciónkba” stb, stb. —, legfeljebb az évitervként előirányzott, meghatározott mennyiségű fiatal irodalom közlésére vállalkoznak — nem többre, fölfedezésre egyáltalán nem. Így az új tehetségek felkutatása, istápodása a vidéki lapok terhe, feladata. Mármint azon vidéki lapoké, ahol nem divat a klikkezés. Az arctalan tehát hamar rájön; a fővárosban — és egy némely Vidéki lapnál — nincs keresnivalója. Vidéken általában nem a klikkezés gátolja az arctalan pályakezdését, hanem a lapok szerkesztési koncepciója. Hiszen legtöbbjük a fővárosi folyóiratok antológiasze- rü szerkesztéséből kimaradt — „a nem illik bele a koncepcióba” — anyagokból él, melyeket neves és befutott művészek írtak. A minőség — sajnos — a legritkább esetben számít, a név a fontos — reklám a lapnak, jobban fogy... Hátrányos helyzetbe került 870
