Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VI. "Itt alkotni, teremteni kell"

szeme. Ment vállalkozások korábban is voltaik. Vegyük csak az egy katonai akadémia ügyét, amit 1791 óta követelnek a rendek. Hatalmas összeg gyűlt össze felajánlásokból, aztán éppen a huszas években derítették ki az adatok után kutató hazafiak, hogy a kamarai kezelésbe vett pénznek nemcsak a kamatai fogynak el mindig, hanem még az alaptőke is csökken, mert a király még 1808-ban kinevezte az akadémia személyzetét, s évi fizetés fejében csak a parancsnoknak töbib mint 100 000 váltóforintot utaltak ki eddig — anélkül, hogy az intézmény egyáltalán működni kezdett volna.

így lett ebből az összefogásból is kudarc, s szaporította tovább a kiábrándultak meg a patópálok számát. Ezt a folyamatot kellett volna megállítani, sőt, ellenkezőjére fordítani. A legtermészetesebb lett volna a korábbi adományokat nemzeti kezelésbe venni. Igenám, de hogyan? A magyar királyi kamara csak névleg létezett; nemzeti bank nem volt; magányos ilyen hatalmas összeg kezelését nem vállalhatja •— ha pedig állandó bizottságot alapítanak, annak adminisztráció kell, dotáció, reprezentáció, vagyis egy hivatallal több lesz, amelyik aztán idővel teljesen Becs befolyása alá kerül, mint történt ez korábban a magyar önállóságot célzó intézményekkel. — Széchenyi javaslatára ezért döntenek úgy az Akadémia céljaira adományozóki, hogy az összeget magúiknál tartják, s csak annak évi kamatait adják át a létesítendő intézményeknek — mikor az már működik.

így is történt. A huszas évek végén induló gazdasági vállalkozásoknál azonban ez a módszer már nem volt megfelelő, hiszen például a hídépítés vagy a gőzhajózás megkezdéséhez bármilyen nagy összeg kamatai sem lettek volna elegendők. S itt hozza Széchenyi a modus vivendi generálisan új eszközét, a részvénytársaságot. Maga a forma persze nem ismeretlen; nálunk sem. Elméletben. A gyakorlatban azonban alig terjed. A hatalmi függés miatt egymásbagabalyodott kettős okot ismerjük: a megfelelő hiteltörvények hiánya és az ősiség. Széchenyi István viszonlt arra jött rá; hogy pontosan ezzel a politikamentes formával lehetne kijátszani a mindenütt rebel- liót szagoló hatalom éberségét.

Ez is olyan stratégiai húzása, amit nyíltan soha nem mondhatott ki: hadd szimatoljanak csak a megszokott pontokon, mi viszont eminnen támadjunk!... Aki viszont megértette, az felcsillandó reménnyel adta mozdítható tőkéjét a vállalkozásokhoz. „Hazafiságbul, de százalékos haszon fejében.” — Ezért tartja olyan fontosnak a rész- vénytársulások ismertetését, ezért foglalkozik műveiben oldalakon keresztül a kamatlábbal meg a százalékszámítással. Sokan csodálkoztak: mi köze a kaimatkulcsnak a nemzet felemelkedéséhez, vagy éppen a szerző által favorizált magas erkölcsi célokhoz? Ezért tartják anglomémiásnak, s ezért mondja József nádor is a Hitel megjelenése után, hogy „még én is jobb magyar vagyok; mint Széchenyi”. Ö pedig csak naplójának dühöng az ilyenek miatt, nyilvános alkalmakkor széles mosollyal bólogat: igen-igen, legyen mindenki jobb magyar, csak barátkozzanak meg a részvénytársasági formával! Mert az udvar ném lát politikai veszélyt abban, hogy egy nyerészkedés céljából összeállt csoport gyárat akar, kikötőt, malmot, nyersselymet, meg a többit.

Nem lát politikai veszélyt az udvar, de látnak gazdaságit a különböző osztrák meg cseh érdekeltségek. Mert ezek, hűen a több évszázados hagyományukhoz, ebben az időben is folyton résen vannak: ha Széchenyi valamelyik vállalkozása kezdi túllépni a helyi kereteket, akkor rögtön zajt csapnak, birodalmi összérdeket emlegetnek. Mert ez már megint egybevág a hatalom fő irányvonalával. Azzal; amit, emlékszünk, a cinikusan óvatlan II. József adott írásban. És ez már politika, megint. Többek között ezért nem engedi meg Bécs, hogy a Széchenyi által megagitált öt londoni bankár Pesten export-import ügynökséget nyisson. Ezért halad olyan nyavalyásán az állandó híd ügye. S ezért fog Széchenyi újabb meg újábfo vállalkozásba: hogy elterelje a figyelmet s összekuszálja a szálakat. És ha mégis olyan fába kell vágni a fejszét, amelyik elkerülhetetlenül sért osztrák, cseh érdekéket is, akkor átkaroló manőverekbe kezd:

Hazafelé, tudjuk, azt hirdeti: „Nem azért vagyunk szegények, mert függőségben

857