Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VI. "Itt alkotni, teremteni kell"

mikben sohasem szűkölködött ez a nép. S valóban: a következő tíz évben szó sem esett többé naplójában a hídról — mígnem 1832-ben azt látjuk, hogy mór úton is van Londonba, az építés lehetőségeit tanulmányozandó. Pedig ekkor mór tudja, hogy a költségeket (körülbelül egymillió ezüstforint) húszévi jövedelme sem fedezné. Itt csak szélesebbkörű összefogás segíthetne: KÖZÉPESÜLÉS! — azaz, egyesülés, de középre. Magyarul: koncentrálódás.

Igenóm, de hogyan, miikor állandó vashíd még a birodalom fővároséban sincs? És mit szól ehhez Kolowrath, a gátlástalan cseh soviniszta? S mit Metternich, aki mindig oly gondosan vigyáz a birodalom országainak egyensúlyára (értvén alatta az osztrák hegemóniát)? De mit a rendőrminiszter Sedlnitzky, aiki szerint már a lóversenyek, a kaszinók is a kuruc rebellió melegágyai? De egyáltalán, hogyan lehet ezt a konkrét célra irányuló egyesülést elérni, hiszen, ha csak három magyar egyetért valamiben, a provokátorok máris körülölálkodjék s mihamar összeveszítik őket?! — íme csak a politikai okok, amik évszázadok óta csírájukban öltek el itt minden komolyabb kezdeményezést. Tudja ezt István gróf1, megtanulta még az apja életéből. Ezért keresi a húszas években a merőben új modus vivendit, néha már őrjöngve. S a Hitel anyagának rendezgetése, formálgatása közben egyszerre csak rátalál:

Új NEMZETTEL gazdagítani (az emberiséget!

Kortársai olvassák, s vállat vonnak (mint most mi a kedves olvasóval): Ez is valami? Hiszen ezt akarja minden magyar, SepSiszentgyörgytől Bécsújhelyig, a Magas Tátrától a Vaskapuig. S ráadásul ez a Napóleon által megriasztott Európa korszelleme: a modem nemzetek kialakítása. — Igenéin, de Széchenyi egyre csak szövi allegóriáit, „mellékeskedik” erről is, arról is, miig végül az olvasó rájön: Mohács óta minden magyar szellemi vagy politikai mozgalom, minden kiemelkedő személyiség új, független ÁLLAMMAL akarta gazdagítani Európát! S ez olyan cél, amelyik — amellett, hogy nem fér bele a kontinens hatalmi erőtereibe — tömör felségsértés, mielőtt kimondanák. Zrínyi a két házát összefogó mozgalom élére állt ezzel a jelszóval: elpusztult. Rákóczi ennek érdekében bontotta ki a Pro libertate zászlókat: bujdosóként halt meg. A Martinovich által összehozott társaság titkos egyesületéket alapított: kivégezték, bebörtönözték őket. Széchényi Ferenc soha senki előtt nem merte kimondani, s magányos munkálkodásának maximális teljesítménye a Nemzeti Múzeum és Könyvtár — ami különben nem kevés, de mérhetetlenül kicsi lépés ahhoz képest, amilyen iramban maradunk le az európai fejlődéstől. — István gróf jól látta, hogy ezek az utak jánhátatlanok. Ezért választotta a legalitást: NYILVÁNOSSÁG!

Ezt már lehetett hangoztatni. Ezt a cenzúra miég a nyomdán is átengedte. E jelszó körül már gyülekezhettek emberek úgy, hogy nem tüntették el, nem fogták perbe őket — legfeljebb kegyvesztettek lettek később, ha sokat mocorogtak a nyilvános hazai kezdeményezések körül. NoB, ez a legalitás az alapja az új nemzet megteremtéséért induló mozgalom, az itt és most cselekvés megvalósíthatóságának. De mert egy vállalkozás még a szabad és kiegyensúlyozott társadalmakban is ezer nehézséggel jár, a cselekvés percre sem nélkülözhető eszköze a kitartás. Az ALHATATOSSÁG ! „Ha lenyírják a szárnyamat, járok majd a lábamon; ha azt is levágják, a kezemen; s ha azt is kitépik i— hasoncsuszok!”

És ha meggondoljuk, hogy Széchenyinek a Híd Egyesülés létrejötte és az alapkő letétele között eltelt évtizedben (1832—42) hány személlyel kellett tárgyalnia, hány honi reménytelenséget legyőznie József nádortól a saját feleségéig, hány bécsi intrikát ellenintrikával semlegesítenie, hány külföldi utat megtennie, hányszor kilincselnie, megalázkodnia, hogy József nádor az ezüst kőímiveSkanalat a kezébe vehesse — akikor értjük meg igazán, hogy a nemzetépítés feladatának irányítására csakis egy Széche- nyi-típusú, rögeszmésen állhatatos lángelme volt alkalmas.

Kedvező időszakok, nagy egyéniségek adódtak a nemzet életében korábban is, későbben is, de kor és zseni itt és ekkor találkozott szerencsésen.

Mert az egyesülés; nyilvánosság és állhatatosság az itt tárgyalt összefüggésben még mindig csak fundamentum. A cselekvés módjához meg kellett találni a konkrét feladatokat, pontosabban: a mindig bőven adódó tennivalók közül ki kellett válogatni azokat; melyek megvalósulással kecsegtetnek. A végrehajtásnak ez a központi lánc856