Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VI. "Itt alkotni, teremteni kell"

befolyást szerezne a térségiben — ám figyelembe kell venni a franciákat, akik élénken figyelik a németség egybeszérveződését, s ezen belül a porosz—oszítrák közeledést. Párizs, ellensúlyként, inkább az orosz pozíciókat akarja erősíteni, bizonyos pontig. Szentpétervár álláspontja eléggé egyértelmű: végképp kiszorítani az osztrákokat a keleti térségekből, s diplomáciáikig is távol tartani Konstantinápolytál. Ugyanakkor azonban a dunai kereskedelmi hajózás még sincs ellenére, ment az igazolná a világ előtt, hogy az új balkáni egyensúly nem ingatag. A török — ekkor már „Európa beteg embere” — alárendelt helyzetben van, s ezért kétszínű: minden jó neki, ami a hatalmos orosz nyomáson könnyít, ám ezt nem vallhatja be, mert a cárral való barátság látszólag felhőtlen. Ugyanakkor azonban Konstantinápolynák katonailag is számolnia kell: ha a dunai hajózás fő akadálya, a vaskapui zuhaítag eltűnik, a jövőben sokkal könnyebb megtámadni a birodalmat Európa belseje felől.

Tudja ezeket Széchenyi, s ilyen értelemben tárgyalt a szóbanforgó hatalmak követeivel, akik végül is mind beleegyezőnek látszottak. Számolnia kellett azonban a helyi, másodlagos erőviszonyokkal: a szerb fejelelemség éppen a legutóbbi háborúban kapott nagyobb függetlenséget, de még mindig a török hűbérese. Hogy a köteléket tovább lazítsa, Milos fejedelem a cár felé orientálódik. Ebből keletkeznek az állandó súrlódások: ha a fejedelem akar valamit, azt a török katonai parancsnokok ellenzik, és fordítva. Havasalföld felszabadult a török alól, de orosz megszállás alá került. A bukaresti vajda érdéke jóban lenni mindkét nagyhatalommal, de érdeke az is, hogy kapcsolatokat találjon Béccsel és a többi európai fővárossal.

Ezekhez járulnak a harmadlagos erőviszonyok, miket nevezzünk csak itt röviden balkáni baksisrendszemek. Tudniillik, a helyi katonai potentátok, legyenek azok oroszok, törökök, szerbek, románok vagy osztrákok, mind úgy számolnak: ha ez a magyar mágnás mindenáron itt akarja magát fölfalatnd a szúnyogokkal, ahelyett hogy Bécsben kurtzálna, akkor fizesse meg az árát! Egy filozofikus hajlamú török térparancsnok, az orsovai, majd meg is fogalmazza számára a „balkáni diplomácia” lényegét: Ha van értelme, lesz víziút; ha nincs, az unokája sem fog itt hajókázni — pöntyögi az érdemes basa, miközben jellegzetesen nyitogatja-csukogatja a Széchenyi orráig emelt markét — Tudja ezt István gróf, ezért vesz magához akkora összeget.

Egyébként első eset, hogy hónapokig együtt él egy tanult, képzett, nem nemesi származású emberrel, Beszédes Józseffel, aki ráadásul gőggel és rátairtisággal igyekszik ellensúlyozni népi eredetét. Széchenyi, aki nemcsak a saját hibáit tartja számon, hanem a másokét is könnyen észreveszi és szívesen kritizálja, mindenekelőtt a mérnök darabos viselkedését bírálja — naplójának. Hanem szakmai becsét elismeri: „Beszédes izig-vérig vízépítő. Se szeme, se érzéke egyéb iránt. Minden a fizikára -redukál.” Hosszasan elbeszélgetnek a társadalmi rétegek közötti különbségekről, s következtetésként Széchenyi korábbi, Hitel-beli megállapítását írja le: „Ez a különbség hihetőleg célirányos és gyakorlati nevelés által térhet a kellő kerékvágásba.” Később egy bánsági telepes német paraszttal cserél eszmét: „Tiszta, egészséges természet. Jólesett egy egyenes, romlatlan, félre nem nevelt emberrel beszélnem.” A paraszt elmondja, hogy az urak bánásmódja tűrhető, az adó pedig elviselhető annak, aki tisztességgel dolgozik. — A találkozás különben érdekes eszmefuttatásra is készti: „Hogy a magyar elérheti e a németséget, és el is hagyja, az kétséges. Mert amilyen mértékben gyarapodik a magyar, ugyanolyan mértékben, ha még nem jobban terebélyesedik a német intelligencia.” Pedig nincs más kiút, mint a civilizációs szint emelése, ha a közénk betelepedett és betelepített népcsoportokat magunkhoz akarjuk vonni.

S ezzel összefüggésben kell értékelnünk a szigort, amelyikkel Beszédest (és minden honfitársát) megítéli: A vízimémök „nagy embernek tartja magát”, ugyanakkor siránkozik, hogy nem tud úszni, nem tud lovagolni, viselkedni, mert nem nemesember. Holott nem ez lenne a lényeg, hanem az, hogy ha egyszer tanult, akkor kötelessége tökéletesen kiművelni magát, hogy így szerezzen becsületet a magyar névnek! S például ne olyan szinten beszélje a németet, „hogy kólikát kapni tőle”! S ezért fejezi be ezt az eszmefuttatását is így: „Ezt-azt bízvást megtanulhat egy angol a magjaitól, de mindent egybevéve, a magyarnak kelletik angol iskolába járni. És ez nem

850