Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - Kunszabó Ferenc: Széchenyi István eszmerendszere VI. "Itt alkotni, teremteni kell"
KUNSZABÓ FERENC Széchenyi István eszmerendszere VI. „ITT ALKOTNI, TEREMTENI KELL” ,,Nincs szilárdabb munkás, mint a magyar. Szükség edzi a munkára, s a több javak utáni szomj.” (Széchenyi István) Ezernyotaszázhanminc -január hatodikén azt írja naplójába: „Sokat dolgoztam a Hitelen — és a Kaszinó átköltöztetésén. Mind a -kettő hasznot fog hajtani — de az én egész életemet tönkreteszik.” E hó tizenegyedikén fejezi be a könyvet, s három nap múlva azt jegyzi föl, hogy a cenzúra az utolsó részletet is jóváhagyta, és három héten belü-1 három dolognak kel-1 kiderülnie: — A Kaszinó átkerülhet-e új helyére? — A Hitelt beengedik-e a könyvárusi forgalomba? — GrescenMa egészségi állapota javul-e vagy rosszabbodik? Három gond, mint a mesében, érzelmeiben szétválaszthataitlamut összegabalyodva. A mesehősök mindig fatalisták. Mert nagyon is emberi mivoltukban oly emberfeletti szférákba hatolnak, ahol a logika már tehetetlen. Ezért kötődnek különböző mellék- jelenségekhez, miknek szerencsés vagy szerencsétlen alakulása, hitük szerint, mintegy az ügy sikerét is meghatározza, de legalábbis előrejelzi. De mert a cél ettől pe-rsze hogy nem lesz bizonyos, megrettenéseik idején 'kihívják maguk ellen a sorsot, hogy ha a vállalkozás nem sikerülne, a bukást arra kenhessék. Széchenyi is így cselekszik, hajszálra: a könyv sorsáért rettegve kijelöli az alibi-célokat, s ráadásul ezeket teszi meg elsőnek és harmadiknak, mintegy bepólyálva a lényeget, hogy zuhanás esetén mégse üsse meg annyira magáit. Tekintve azonban', hogy a célt így sem érzi biztonságban, kihívja maga ellen a sorsot, azaz: fűnek-fána'k meséli, hogy már nyomdában van a Hitel. Napló, 1830 január 25-én: „Eötvösnek is beszámoltam immár titkomról a Hitel dolgában (nem Józsefinék, az ekkor még korengedélyes joghallgató — a szerző) — s hogy megelőzzem C-rescentiát, az édesanyjának is, ez 2. Tasner, Andrássy, Károlyi, Károlyi két embere, könyvkötő, cenzor, Sándor, Mednyánszky^ Kisfaludy, Helmeczy, Forgó, Balogh, Döbren-tei, Vör-ösfmarty, Bajza, Bugát szintén be vannak avatva, ez 17. Liebenberg, Pétienfy, a vadászom, ez 4(?). Összesen 23.” — Leírja a végösszeget, noha az eggyel kevesebb: 22. A -következő mondat azonban fényt derít a sajátos matematikára: „Crescentia is tud róla, ám őt nem számítom — mert ő nem árulhat el. 23 ember tud hát a -titokról, s még nem tudódott ki!” -Pedig^ láthatjuk, igazán nem rajta múlik. Annyira retteg, hogy nemcsak teljes közvetlen baráti, ismeretségi körét, de még az Őrangyalt, a Nagy Szerelmet is belekeveri, szinte el-m-ezavarban: leírja, hogy nem számítja, ugyanakkor az összegben benne van! Azaz, ha a könyvet letiltanák vagy hatástalan lenne, még C-rescentiát is hajlandó volna megtenni bűnbaknak! Kegyetlen? Nem. Esendő létére az istenek dolgába avatkozott: feltámasztani alkar, s ráadásul egy olyan népet, amelyik évszázadok óta fet'reng kibogozhatatlan gúzsban. S bizony, hogy ilyen feladatot még a zseni-k nyugodt, kiegyensúlyozott, „normális” fajtája sem vállalna. Ehhez az a Szécheny-i-típ-us kell, amelyik éjjel, naplója előtt, egyetlen lendülettel tudott átsu-hanni a poklok gyötrelmeiből az elérhetetlen illúzióik magasába, miközben nappal a legreálisabb célokért dolgozott, illúziók nélkül. A Hitel megjelenésébe várva, majd a lassan csurranó véleményeket regisztrálva például a Linz—Becs—Pest—Belgrad—Galac—Konstantinápoly víziét megnyitásénak 848
