Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Erdész Gabriella: Keresztelő, Karácsonyra (novellák)

bainál fogta, mint a tyúkot, csirkét szokás, a pulyka feje lefelé lógott, a földet súrolták a fekete tollak. De a pulykát, ezt a rusnya madarat nem csupán egy tálka várta, amibe a vérét felfogják, hanem rücskös szélű tuskó és bárd, szabályos vesztőhely.

— Ügy kell neki, nem fog többé rikácsolni! — rikkantott Bandi.

Ott állunk, szorosan egymás mellett, a köztéri látványosság szemlélői. S vártuk, kezdődjék a kivégzés.

A madár felrikoltott. Összerázkódtam, Jutka szokásához híven elsápadt, csak Bandi igyekezett mosolyt erőltetni áz arcára.

— Nyugodtan, asak nyugodtan — mondta Gál bácsi, miközben hurkot vetett a madár lábához, aztán egy másikat a nyakába, s lehúzta fejét a tuskára.

Újabb (rikácsolás.

De máris lesújtott a bárd.

Egyetlen, jól irányzott csapás, s a nyak, az undorító fej legurult a tüskéről, koppant a földön.

E pillanatban hatalmasat csapott az állat szárnya, görcsös rándulással kiszabadultak a lábak, s a fej nélküli madár futni kezdett körbe az udvaron.

Vártuk, visszaér majd a Gálák ajtaja elé, a vesztőhelyhez, s ott összeesik.

De nem, újabb, még sebesebb körbe kezdett, melle, mintha erőt akarna gyűjteni, megfeszült, futás közben kitárta szárnyait, és széleseket csapkodott. Sőt, egyenesen felénk tartott.

És most sem állt meg, most sem esett össze, hanem mégjobban szétterítve szárnyait, nyaka (tövén a vöröslő csonkkal újabb véres körbe kezdett.

— Tessék megölni! — sikítottam.

Bandi magához húzott, vonszolt befelé a lakásba.

Jutka mögöttünk ballagott.

A küszöbön megtorpont.

— A melle rántva lesz, szentestére — mondta.

A szokásosnál is halványabb volt.

847