Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Vattay Elemér: Bálint Endre montázsalbuma - 1959. Párizs

autóról, lóról, szépségről. A kereszt csúcsán megszólal a kakas. Nem az árulásra figyelmeztet, hanem időtlen repülésre hív, mely árként ragad el, mint az álom. Valahol az ablakok mögül Vivaldi zenéje szól...

... és a második világháború katonatemetőjének álomfcékjébői -groteszken bukdácsol felfelé a vastagcombú, fej nélküli, személytelen lélek. „Vale didt patriae”, istenhozzádo-t mondván hazának, földnek most már örökre, s az öreg szülő búcsú-t intve mutatja útját. Groteszk táncát vigyázza, érkezését sokszínű virággal várja Szera-fim unokája, a kis kőangyalka. Szívesebben időzne a temető meghitt csendjében továbbra is névtelenül, mint ilyen pőrén mutatkozva, lelke minden esetlenségét most már nyíltan is vállalva végig táncolni ezt a halál utáni haláltáncot. Irgalom és bocsánat. Ha az ember egy évig él, vagy ezer évig, mi haszna benne? Ha nem-szedett virágot, olyan lesz, mintha nem is létezett volna. Igazságos bíró könyörülj kezes juhaid maradékán.

Bálint Endre montázsaiban meghat, hogy a Jó mindig oly titkosan-titokza- tosan jelenlévő, mint a freskófragmentumobban. Mint a valóságiban. A kígyó nem tisztel intimitást, tolakodó. A gonosz sokrétű, demagóg. A jó: rejtett, töre- dók-jelenvalóság, letört rózsa, imára kulcsolódó kéz; a rossz: pátoszt szenvedő bárány, gyászoló anyák szemében a könnycsepp. A jó egy /leboruló mozdulat. A zsennyei kereszt halkan repülő Krisztusának hangja.

837