Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Simonffy András: Kompország katonái IX. Sopronkőhida (történelmi kollázsregény)

ránk, és sorsunkat lehetőleg eligazítja. Csomag befelé jöhet, levél ki és be, de a hadbírák, Frisch, a hadapród a falon kívül szorultak. A vesztegzáron belül Suós lett a főparancsnok, a gazdasági hivatal vezetését a Makay—Totovies konzorcium vette át. (...) Épp javában örültünk a nemvárt fordulatnak, amikor szomorú hír futott be. Tizenkettőkor elvitték ítélethirdetésre szegény Németh László Jánost és Stelczer Lajost, akik már egy hete várták sorsuk eldöntését. Bár múltkor — mint írtam — az asztalomra tett ítélet-tfogalmazványfoól azt olvastam ki, hogy kegyelemre ajánlották őket, ez mégsem következett be. Az illetékes parancsnok (nyilván ismét Syposs tábornok) megerősítette halálos ítéletüket, s így fél kettőre ki is tűzték a végrehajtást. Az egész ügy nagy meglepetést keltett, mert biztosra vettük a kegyelmet. Különösen rosszul esett a dolog, mivel most már enyhüléssel számoltunk, s azt hittük, hogy megszűnnek a kinyírások. Bényei főhadnagy volt a tárgyalásvezető, Szemes Pista sógora, akiről a múltkor azt mesélték, hogy négy ítéletét nem hagyták jóvá. Úgy látszik, a kegyelmezéssel el számította magát, s az illetékes parancsnok, bár kegyelemre ajánlották a két fiút, mégis a halál mellett döntött. Szóval tovább tart a rémuralom, ninos ezeknek sem szívük, sem lelkűk. A vesztegzárra valló tekintettel könnyen megmenthették volna a két embert, időt nyerhettek volna, a három hét alatt sok minden történhetett volna. Körülbelül háromnegyed egykor hozták vissza őket a siralomházba, és igen kellett sietni, hogy fél kettőre az ítéletük végre legyen hajtva. Németh katolikus volt, Stelczer protestáns, az utóbbihoz pap be sem jött a siralomházba. Némethez Füzessyt, a görögkeleti lelkészt akarták lehozni; már le is jött, de én közbeléptem, mondván, ha már Geiszbühl (a fegyház római kát. lelkésze) a vesztegzár miatt nem jöhet be, akkor hívjuk le Jambrich atyát, a letartóztatott ciszterpapot. ö le is jött, azonnal és készséggel. — Mi mind az öten az irodában tartózkodtunk eközben, és forrtunk a méregtől. Közben eljött az idő, hogy szegény áldozatokat kivezessiék. Az iroda előtt álltunk. Elsőnek szegény Németh Lászlót vezették ki. Cigarettázva, ruganyos léptekkel indult el, s meglátva minket, kezével integetett nekünk. Alighogy kiért a menet az épületből, a női folyosóról velőtrázó sikoltás, zokogás hallattszott. Németh László egyik nőismerőse, D. Jánosné, akinek velük együtt kellett volna a vádlottak padjára ülni, de csak pár nappal előbb hozták be hozzánk, a zárka ablakából meglátta a menetet, s idegrohamot kapott. A kulcsárok mindjárt felrohantak, s rövidesen sikerült szegény asszonyt lecsillapítani. Nem sokkal utána került sor Stelczer Lajos kivezetésére, de előtte még egy épületes jelenet játszódott le. Stelczer még nem fejezte be a levélírást. Simon őrmester türelmesen várakozott is. A sorfalból azonban egyszerre csak kivált Sztasák tizedes, levitézlett hóhér, Zsilinszky Endre egyik gyilkosa, s kiabálva, az őrmestert félrelökve, és kioktatva rászólt Stelezerre, hogy „Jöjjön már!”, Simont pedig lehordta, hogy miért nem hozza már az elítéltet. Szörnyű düh vett erőt mindannyiunkon, ha módunk lett volna beavatkozni, meg is tesszük. Piszkos, aljas alak, semmi emberi vonás nincs benne; úgy tekinti a halálba induló embert, mint valami állatot, s mindemellett fegyelmezetlen is.

Stelczer imakünywel a kezében indult el utolsó útjára, talán nem annyira öntudatosan mint Németh, de elég szilárd léptekkel. Igen bősz hangulatban és morcán tértünk vissza az irodába, s elkeseredésünkben igen erősen kifakadtunk mindenki ellen, aki a mai nyilas uralmat szolgálja, s megegyeztünk abban, hogy végezni kell az egész bandával. De hogy még a törvényes formaságokat sem tartották be, arról csak akkor értesültünk, amikor Soós visszajött a kivégzésről. Az egész kivégzés ugyanis az ő parancsnoksága alatt — hadbíró jelenléte nélkül

821