Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - Simonffy András: Kompország katonái IX. Sopronkőhida (történelmi kollázsregény)
SIMONFFY ANDRÁS Kompország katonái IX. h) SOPRONKŐHIDA 1. — Illyés Gyula: Elkerülhette volna a halált? Ady úgy ábráz»!ja Petőfit az utolsó perceiben, hogy befuthatott volna a kukoricásba, de de azt egyszerűben a magyar életnek érzékelte, megállt, inkább a lándzsát választotta. A kép hamis. Petőfi jó harminc percet szaladt, mögötte a lándzsás lovakkal, kánikulában, dombnak fölfelé, ne vágjuk ki tudatunkból ezt a szörnyű filmet. Zsilinszky, miikor Pestről Sopronkőhidára vitték, kiléphetett volna az autóbuszból, eltűnhetett volna a kukoricásban. Halála tehát választott halál. Ez nem öngyilkosság. Az öngyilkos már nem tartja értéknek az életét, a semminek adja. Meddig láthatott előre Zsilinszky azokban a napokban — meddig érezhetett előre, ha öszönösen is? 2. — Almásy Pál: Három nappal Kiss Jánosék halála után, december 11-én, egy hétfői napon ebéd után izgatott jánkálás, sürgés-forgás kezdődött a fogházban. Révayval és Makayval egy zárkában voltam, és úgy délután fél három óra tájban kiszóiítottak zárkánkból. Sejtettük, hogy elszállítanak a már bekerítés előtt álló Budapestiről. Kimerítő folyosói várakozással telt el a délután, ás késő este lett, amikor be kellett szállnunk egy, a fogház előtt várakozó autóbuszba. Harminc-negyven foglyot szállítottak az autóbuszon, láttam ismerősöket, ismeretleneket, tiszteket, közhonvédeket, civileket. Mikor már tele volt az autóbusz, külön őrök kísérték le Baj- csy-Zsilinszky Endrét. Nem láttam őt a tárgyalóteremből való elvezetése óta. Járása, tartása töretlen Volt, szomorú mosollyal üdvözölt minket. Talán este kilenc óra lehetett, amikor elindultunk nyugat felé. Ekkor már tudtuk őreinktől, hogy utazásunk célja Sopronkőhida. Nem a bécsi országúton mentünk, hanem a János- hegy és Hárshegy közt kivezető kerülő úton, mert a bécsi országutat a szovjet tüzérség ekkor már tűz alatt tartotta. Körülbelül a Hárshegynél lehettünk, amikor megszólaltak a légiriadót jelző szirénák. Órák hosszat álltunk egy erdős, elhagyott helyen. A minket kísérő katonák jóindulatúnk voltak, hagytak beszélgetni, sőt, megálláskor ki is lehetett szállni. Rövidesen összebarátkoztunk őrzőinkkel, előzőleg az egyik katona közölte „Bandi bácsival”, hogy ő Tarpára való. Bandi bácsi barátságosan elbeszélgetett a fiúval, aki rövidesen értésünkre adta, hogy ha a képviselő úr eltűnne az erdőben, ők nem fognak rálőni. Megindult a rábeszélés, könyörögtünk, hogy mentse meg életét a magyar jövő számára, hiszen nemcsak ő, de mi is tisztában voltunk azzal, hogy Bajcsy-Zsilinszkynek nem kegyelmez a 811
