Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - Ágh István: Sághegyi Szent Kalagyon (vers)

ÁGH ISTVÁN

Sághegyi Szent Kalagyon

Ki ez, aki úgy ül előttem, mintha röpülne söprűnyélen, a nap felé száll mozdulatlan, miként marad a hegyi parton, kezeit lent fölé kulcsolja, lábait elvitte a bomba, bamba arccal kiimádkozza a jóidőt, esőt, a jégesőt elimádkozza.

Szent Kalagyonra gondolok, esendő kis költő vagyok, megénekelném, mint a madarak a reggelt, meg a másnapot, de a szobra borzalmaim is fölborzolja, taknyos békaorr, mongol-arc, meg a halott a koporsóban, ő meg imádkozik helyettem, mintha szállna a föltépett azúrban hajnali madarak között.

Először kelnek a rigók, rigók napjával ébredek, aztán jönnek a verebek — csipetnyi szürke harc, aranymáliinkó ejtőzik, akár leszakított, facsúcsra dobott ringló, iró-biró, s a kakukk mélységbitorló hangja,

Szent Kalagyon magát is elmorrantja, fenekét illendően helyezi, összetett kézzel áll neki az egész napos könyörgésnek, értünk, hogy ne mondhassam többet, a világ nem érdemli meg, hogy rajta éljek.

Fogaim legyenek fehérek, mert ez a szent a kalodont fogkrém nevének viselője, vagyis helyi használatú nevének,

Sághegyi Szent Kalagyon,

Kalagyon sághegyi szent.

810