Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - SZEMLE - Ambrus Lajos: Hozott isten, holdacska! Finnugor varázsigék, imádságok, siratók
5. Mordvinok (186 oldal) 6. Cseremiszek (marik) (44 oldal) 7. Votjákok (udmurtok) (14 oldal) 8. Zűrjének (komik) (22 oldal) A bemutatás és rendszerezés szempontjai igen körültekintőek. A csoportosításnál a szerkesztő nem választja szét a finn, a karjalai és az izsor gyűjtéseket, mert „a múlt század elején, mikor a kibontakozó finn nemzeti mozgalom mondhatni a nép- költészetből kovácsolt magának ideológiai alapot, a gyűjtők példátlan mennyiségű anya - got jegyeztek le Kelet-Finnországban és az izsonoknál. A Kalevala is e három terület népköltészeti anyagából állt össze. Akkor azonban a karjalait és az izsort csak finn nyelvjárásnak tekintették, s Lönnrot, a Kalevala egybeszerkesztője például hangtanilag is közelebb hozta a finnhez a karjalai és az izsor anyagot.” A megállapítás igazát — egyéb tények mellett — Rácz István 1978-as kitűnő népművészeti fotóalbuma is igazolja, ahol a képek tanúsága szerint viseletkultúrában, kéreg- és fafeldolgozásban, népi építőművészetben nincs lényegi eltérés a finn és a karjalai anyag között. A szerkesztés az egyre keletebbre élő népek folklórját illusztrálja: előbb a balti-finn anyag (vepszék, vötök, észtek), majd a volgaiak (mordvinok, cseremiszek) és végül a permiek (votjákok, zűrjének) kerülnek bemutatásra. Határozott és távlatok nyitására alkalmas a kötet tartalmi elrendezése. Az alcímként idézett varázsigék, imádságok, siratok kategorizálás néhány műfaji variánstól eltekintve végigvonul a köteten, és ebben a rendszerezésben rejlő pontosság segít az olvasónak, hogy a filologizálás mellett a szövegeket saját idejüktől megfosztva, mint klasszikus örökséget fogadhassa be. Bármennyire is hangsúlyozza a szerkesztő, hogy ezeknek a műfajoknak nem a gyönyörködtetés az elsődleges szerepük, hadd tegyük ide kérdőjelünket: a ma embere és korunk művészete nem úgy szeretné saját múltjának örökségét csodálni, mint valami kizárólagosságot, nem akarja azt, hogy egy bizonyos időtávlatot mutató látvány csudán visszatekintés legyen, hanem „inzultáló jelenlétet” követel, azt akarja, hogy az örökség átélhető és főképp: beépíthető legyen. Ennek fényében — eltekintve az eredeti közérzet minőségétől — akár egy siratóének, akár egy imádság, akár egy szellemes ráolvasó is lehet gyönyörködtető. A varázsige talán a legősibb műfaj a kötetbe felvettek közül, hiszen csupán a szó erejével akar hatni. A szóval, amelynek titkot, leleményt, lenyűgöző erőt — parancsot, szidást, kérést, átkot, köszöntést, eltávolítást, áldást, igézést, egy szemlélet teljességét — kell tartalmaznia ahhoz, hogy célját elérje. A téma változatos, a vérzést el- áliító varázsigétől a gabonaüszök elleni vagy rontásűző igén át a komyadozó disznóra mondott igék önteremtő gazdagságáig. Az egymás mellett élő kultúnhatások — akár a könyv többi műfajában — pontosan jelzik a finnugor hitvilág és az újabb keletű keresztény hagyományok összeolvadását s minden bizonnyal az ókori keleti va rázstevékenység nyomait: a leggazdagabb tematikájú varázsigékben (finneknél, észteknél) az ősi elemek mellett már megjelenik Mária, vagy egyéb más szent alakja is. („Mária, szent szűzanya”, „Szűz Mária, anyácskám”, „Szent szolga, Péter” stb.) Különösen figyelemre méltó az észt gyűjtemény tematikus gazdagsága és nyelvi leleményessége. (Itt hadd idézzük a szerkesztő előszavát: ti. az észteknek világviszonylatban is párját ritkító népköltészeti gyűjteményük van.) S ha igaz volt Ady vélekedése: „mi nt legendák alvó dáliái alusznak a legigazább, legszebb magyar szavak”, idézzünk most egy mondatot, amely így zárja be a holdatokéhoz intézett kérését: Disznó durmoljon — lusta lattyadjon. munka jól menjen — kenyér kitartson! Nem beszél mellé, nem fedi el a nyelv elégséges jeleivel a tényeket, azt fejezi ki, amit akart: egy teljes életet, életszemléletet. Pontos. Mint ahogy az alábbi észt szöveg is, hamis fintorgásainkat leleplezendő, amint a fagyhoz, a „hideg fattyá”-hoz szól: ne fagyassz engem — mást fagyassz, földet fagyassz, 790
