Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - SZEMLE - Csapody Miklós: "Sürgetek sajgó igéket..." A cselekvő remény alakzatai Farkas Árpár költészetében

lék”, a hit érzelmi és morális minősége már a Másnapos éneknek egyik alapvonása. Legszebb kötetbeli megfogalmazódása a Köszörű-időben nemzedéki vallomása:

Marad a láz, ugye fiúk, az ereinkbe búgó, liliom-lángú lárma.

Az égig szökken, ugye, a hátgerinc, és nem csavarodik fel a szivárványra!

Marad a hit, ugye fiúk, a mindent legyűrő skarlátvörös hit,

és nem búvunk meg vén vadakként, tunyán nyalogatva küzdelmeink nyitott sebeit!

A nemzedéki tudat, mint a kollektívám kapott meghatározottságának az életkor, maga! artáseszimény, törekvésbe]! rokonság bolymelegben szerzett élménye Farkas Árpád költészetében irányadó jelentőségű, a hit versben és versen kívül egyértelműen deklarált elkötelezettségének máig megőrzött kulcsfogalma. Ennek a hitnek a jelentése pedig az elkötelezettség kiteljesítésében, a végiggondolt önkifejezés értelmében bízó cselekvő reménység, amelynek tartalma nem választható el sem a Forrás első nemzedékeinek törekvéseitől, sem pedig a régebbi romániai magyar líra morális, fele- lősség-remény-cselekvés központú beállítottságától. A hit gyakori föltűnése Farkas Árpád költészetében és a fogalom szerepe a költői világképben nem valami ismert, vágyott, de nem bizonyos jelenlétű, tehát elérendő tartalomnak a folyamatos invókációja, hanem morális fedezet: nem sztereotípia, hanem a környezethez való viszony meghatározója. Itt van az egyik Oka a Farkas nemzedéke körüli régebbi félreértéseknek is, hiszen a lényegi jelentés nem a kemény dac határozott, nemegyszer látványos gesztusaiban volt, hanem e keménység, az ütközések okainak a meglátásában, a nemzetiségi és az általános korunkbeli közérzetet el-elnehezítő körülmények sajátos reflexiójában. Rendkívül sokrétű a szerelmi líra köre is a Makacs játék ciklusának tucatnyi versében a kamaszszerelem, az elérni vágott és vélt boldogság, a viaslkodás és a páros magány küzdelmeinek élményváltozataival: a lírai személyesség önmegnyilvánításai- nak egyik leggazdagabb területe ez, amelynek újraélő-átértékelő összefoglalása a harmadik kötetbeli Szerelmek hátországaiban első része lesz majd. A Másnapos énekben emellett jelen van a vállalihatatlan magán- és kollektív magánnyal való küzdelem (A szürke férfiak) és a sorstörvények szerint való élés elszántsága is: „Állok a holnapok éle előtt. / Pengéjük csontba mar, szikrázva hámlik rólam az önfeledt derű.” (Vas- kenyéren), s a fölváltat tartalmak a létrehozott újakkal együtt a kötet végére kirajzolják a remény első alakzatát. „Életerős dobogást / lobogást nem temethet l ez a föld” — hangzott a tétel az első ciklusban (Valaki itt él), az elkomorodó tájon azonban már hull a hó: „Háromezer esztendeje ugyanaz a hó hull, / megsem hinném, hogy az ember / végül belebénul. / Fölmorajló meleg testem / jégcsap szemek nézik. / Fut az idő, mint a hideg / a hátamon végig.” (Ének). A program:

Aki itt él, az mind így éljen: lebos idegekkel fogózva a szélben, ne hagyja, hogy a lomha nyugság gyapjas juhai elringassák.

Legyen fenséges kínnal boldog, álmait tartsa vaskenyéren, ne várja, míg a hullafoltok kiütköznek rajtuk kéken.

(Csak csend ne legyen)

így: a kötetzáró vers címében is a példa felmutatása, egyszersmind a nekiindulás bízó bátorságának alapállása: „Szedd össze magad, indulj. / Kezed ügyében minden: a táj, /

780