Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - TANULMÁNY - Palkó István: Dozmati regös-énekünk képvilága és világképe

regös szinonimjaiként. Szövegünk eme megjelölései a lényegére utalnak, illetve ezt mondják ki pregnansabban, mint az eléggé elkoptatott, s a köztudatba eléggé felszínesen beépült regös megjelölés.

A reg-regü szónak a címadáson túl szövegünk ismétlődő részeiben, refrénjében van a legfontosabb szerepe. A refrén két változatában így fordul elő:

Haj, regü rejtem, regü rejtem.

Haj, regül ejtem, regül ejtem.

A „haj” itt önkéntelen hangkitörést kifejező indulatszó. Funkciója érzelmi, akarati kitörés jelölése, figyelem kiváltás, buzdítás, nógatás, hajgatás. A veláris haj palatális párjának a „hej”-nek ugyanez a funkciója, ezt azért említjük meg, mert sok szövegváltozat refrénjében ez is szerepel.

A „regü rejtem” pedig mai nyelvihasználatunk szerint ezt jelenti: „varázsba rejtem”, azaz varázs-állapotba rejtem, vagy a reg ,,-ü” végződését lativusi ragként értelmezve így is mondhatjuk: „varázzsá rejtem”.

A második verzió szerint „regül ejtem” pedig ennyit tesz: „varázsul ejtem”.

Hogy e két változat közül melyiket tekintsük ősibbnek, eredetibbnek, magam sem tudom eldönteni, bár e nyelvjárást tökéletesen ismerem-beszélem is, de az „r” és „1” liQuidák különbségei ebben a hangsor-folyamatban ákusztiilailag teljesen elmosódnak, így megkülönböztethetetlenek. Erőltetett elkülönítésüknek pedig különösebb jelentősége azért nincsen, mert jelentéstartalmuk lényegében ugyanaz.

Az érintett refréneknek természetesen más értelmezését is megtalálhatja az érdeklődő a már hivatkozott irodaiamban.

Vizsgált szövegünk egyik kulcsszava, szóképe a „csodafiúszanvas” ... bővebb megvilágítást kíván. Elsőül azt kell figyelembe vennünk, hogy ennek a három tagból álló összetett szónak mindegyes tagja: csoda, fiú, szarvas a köznyelvi használatból mindenki számára közismert és jelentése érthető külön-külön, de mint összetétel mégsem világos értelmű. Nemcsak a mai olvasó számára, de maguk a regösök, a regülők sem tudták már ősi, igazi jelentését az idők múlásával, ezért aztán a legfurább változatait alkották meg, hogy valahogy „értelmesítsék” mondókájulkat legalább _is önmaguk számára. Az „értelmesítési” törökvésük a recitatív éneklés dallamához, ritmusához igazodva hangzási hasonlóságon alapult, így jöttek létre aztán a regölők nyelvi leleményességétől függően az ilyesféle változatok:

Vas m.: Dozmat: csuda-fiú-; Surány: csoda-fejű-; Salfa: csoda-fiú-; Nagy-Paty: csoda-tévő-; Pósfa: csoda-féle-; Répceszentgyörgy: csuda-tévő-; Nick: csoda-félő-, Töttös: csuta-fülű-;

Sopron m.: Rópceszemere: csuda-férjű-;

Veszprém m.: Nyárád: csodálatos-; Csősz, Iszkáz: száz-csuta-;

Zala m.: Mikefa: csuta-fejű-; Bucsuta: csordás-fiú-; Cserszeg-Tomaj: csató-fiú-; Prága: csator-fiú-; stb.

E négy megye többi községében följegyzett szövegek a fenti változatokat váltogatják. A Somogy, Baranya, Udvarhely megyei szövegek már e téren nem szolgáltatnak újabb változatokat.

Ha szemügyre vesszük ezeket a hangzási hasonlóságon nyugvó „értelmesítéseket”, azt látjuk, hogy a csoda-esuda-csodálatos a többségnél megvan. A maradék változatok lehetnek „elhallás” eredményei is. A fiú-, fejű-, tévő-, féle-, félő-, fülű-, férjű- összetételi tagok pedig mind-mind a szöveg értelmesítésére utaló kísérletek. A csató- és csator- összetételi tagok külön nyelvi vizsgálódást igényelnek, de erre itt nincs érkezésünk, hiszen más a feladatunk.

A szóelemek áttekintése után most már jogosan merül fel a kérdés, mi lehet hát valójában szövegünknek az a sok előkínlódott epitethon ornánsú „szarvas-állata”? Válaszunk meglepő, egyszerű: sem nem állat, sem nem szarvas, sem nem fiú, sem nem fejű, sem nem fülű, sem nem féle, sem nem félő, sem nem férjű és mégcsak csoda-csuda sem, azaz szavakból összerakott nevének egyike sem, hanem ez a „szó771